Útjára indult az első óceántisztító gép

18/05/11 péntek
ujnemzedek.hu
Több mint 80 ezer tonnányi hulladék úszkál Hawaii és Kalifornia közötti óceáni területen. A probléma nem újdonság, rengeteg terület van még ezen kívül is, amit beborít a hullámzó szemét. A 2013-ban alapított The Ocean Cleanup csoport idén tesztüzemmódba állította első óceántisztító gépét és a nyílt vízre bocsátotta azt.

 A lebegő hulladéktömb többnyire műanyagból és halászati eszközökből áll és bár 1997-ben fedezték fel, azóta sem sikerült megfékezni növekedését. Erre a problémára akart megoldást találni a holland feltaláló, aki 18 éves korában megtervezte az óceántisztító gépet. Négy évvel később létrehozta a The Ocean Cleanup non-profit szervezetet és kutatócsoportot, akik jelenleg is a Csendes-óceánon lebegő óriási szemétsziget közelében tevékenykednek. 

Boyan Slat először egy nyaralása során találkozott szembe a problémával. Görögörszágban búvárkodott, amikor is több műanyagot látott a vízben, mint halat. Belevetette magát a témába és kutatása során hamar be kellett látnia, hogy a műanyag szennyezettséggel kapcsolatban senki nem tesz semmilyen intézkedést, ami segíthetne. Ez olyan mélyen hatott rá, hogy egész középiskolás éveit erre tette fel, minen versenye és tudományos alkotása ezzel a témával volt kapcsolatos. Rá akart jönni, hogy lehetne tökéletesen megtisztítani ezeket a vizeket!

Számos kutatást végzett és rettentő sok munkát fektetett abba, hogy most munkatársaival ott tartanak, hogy az óceántisztító gépük idén júliusban megkezdi működését. A szerkezetről azt lehet tudni, hogy 40 darab, egyenként 12 méteres csövön keresztül, az óceán áramlatainak segítségével szívja majd fel a szemetet. Az előzetes becslések szerint a gépnek körülbelül öt évre lesz szüksége, hogy megtisztítsa a Csendes-óceáni szemétsziget területének felét. Ez már óriási segítség lenne az állatvilág számára is, hiszen az óceánokba és tengerekbe került hulladék közvetlen veszélyt jelent rájuk. Sokkoló adat, hogy évente több mint százezer bálna, delfin és fóka hal meg a szemét miatt, de a vízimadarak, halak, és más tengeri élőlények sincsenek biztonságban.  

A hivatalos honlapon még több infót olvashatunk például arról, hogy a csapat 60 tartályba gyűjti össze a szemetet, amit csónakokkal visznek majd  6-8 hetente a szárazföldre. A csövek különleges kialakításának köszönhetően a halak és a többi élőlény nem fog sérülni a takarítás közben. 2018 még csak teszt időszak, ezért minden adatot monitoroznak majd. Ez azért fontos, hogy képben legyenek az esetleges hibákkal, a gépezet mozgásával, terhelhetőségével is. 

„Mi emberek hoztuk létre ezt a problémát, így az is a mi felelősségünk, hogy megoldást találjunk rá” – mondta Boyan Slat.

Dolgozz egy nemes ügyért! 

A legszuperebb, hogy vannak nyitott pozícióik és simán csatlakozhatsz hozzájuk, ha elég elkötelezettnek érzed magad, hogy egy ilyen projektbe vegyél részt. Ide kattintva csekkolhatod is a lehetőségeket! 

 

Forrás: theoceancleanup.comvjm.hu