Megvan a kérdés, amit ha megválaszol a mesterséges intelligencia, már semmi sem lesz többé ugyanaz

18/06/15 péntek
ujnemzedek.hu
Mert ha erre helyes választ ad, akkor szintet lépett, és képes emberként gondolkodni.

Megvan Alan Turing neve? Ő volt az, aki a második világháború alatt a németek titkosító berendezését, az Enigmát feltörte. Később pedig alkotott egy tesztet - a róla elnevezett Turing-tesztet -, ami arra hivatott, hogy egy adott gépezetről megállapítsa, képes-e olyan válaszokat adni, mint egy ember. Maga Turing azt jósolta, hogy 2000-re már lesz olyan számítógép, illetve program, amellyel 5 perc társalgás után az ember nem fogja tudni, hogy egy géppel vagy egy emberrel kommunikál. 

Turing jóslata már valóra is vált, 2014-ben egy számítógép átment a Turing-teszten, de elég csak a Google, az Apple vagy az Amazon digitális asszisztenseire gondolni. Ez mind szép ugyan, de azért ezek az alkalmazások, vagy például a chatbotok messze vannak az emberéhez mérhető intelligenciától. Hiszen ezek a gépi kommunikációs megoldások alapvetően sematikusan, kvázi sablonokkal dolgoznak, és hiányzik belőlük az emberi intelligenciára jellemző "finomhangolás". 

Az amerikai Allen Institute for Artificial Intelligence (AI2) szakemberei viszont most megalkottak egy tesztet, ami állításuk szerint képes jelezni, ha egy mesterséges intelligencia (AI) már képes az emberéhez hasonló gondolkodásra.

Aminek része a megérzés, illetve a "józan, paraszti ész", ami jelenleg hiányzik. A teszt neve Arc Reasoning Challenge, és meghatározott kérdésekből áll, amiket a gépnek tesznek fel. 

Például ilyeneket: 

Az itt felsorolt tárgyak közül melyik anyaga nem fordul elő a természetben? 

- pamutpóló
- faszék
- műanyag kanál
- vesszőkosár

Ha a kérdéseket helyesen válaszolja meg egy AI, a teszt megalkotói szerint akkor lépik majd át a gépek valójában a határt, ami a mesterséges intelligenciát az emberi intelligenciától elválasztja, mivel ekkor már biztosan képesek lesznek az emberéhez hasonló, megérzésen alapuló gondolkodásra. Vagyis meg lesz a "józan eszük", ami most még nincs. 

Az persze, hogy ez tényleg annyira jó lesz-e nekünk, már egy másik kérdés.

Forrás: Engadget