Hoppá, úgy fest, hogy a bosszú tényleg édes

18/08/16 csütörtök
ujnemzedek.hu
Sőt, még édesebb, ha az ember tudja, hogy a visszavágás tök jogos.

Ami elég ijesztő - pláne, ha azt nézzük, mennyire szeretünk hinni abban, hogy az ember alapvetően jó, és különben is: mennyi minden király dolgot hoztunk már ösze az évek alatt! Pláne most jogos ez a felvetés, mert kiderült, hogy a Zimbardo-féle börtön-, meg a Milgram-kísérlet (amit 1961 és 1962 során folytak a Yale Egyetemen, és jóféle elektromos sokkterápiával próbálták vizsgálni az emberi engedelmességet), tán nem is pontosan úgy volt, és nem is hozta ki az állatot az emberből, csak majdnem.

Szóval az nem lehet, hogy egy olyan alantas dolgot, mint a bosszú, valójában tökre élvezünk! 

Nos, ki kell ábrándítsunk:

de, lehet.

És még csak nem is kell egy ergya latin szappanoperában léteznünk ahhoz, hogy sátáni kacajokat hallatván tegyünk rendet az értékrendünk körül kialakult zűrzavarban. Ebben a 2016-os kutatásban például arról van szó, hogy mi a legjobb megoldás arra, hogy rendbeszedd magad egy nagyobb megbántási hullám után - nos,, nem ragozzuk: a megtorlás, a pőre agresszió kicist több szsvazatot kapott az agytól, mint a kéthetes elmeeldobás.

A képlet különben baromi egyszerű: az agresszió ugyanazt az barázdált jutalomközpontot birizgálja boldoggá - így az is logikus, hogy egyes emberek miért KERESIK egyenesen a konfliktust.

Hát mert jó nekik. Brrrr.

Uralkodj magadon.

És éppen ezért olyan baromi nehéz az önmegtartóztatás, ha dühösek vagyunk - mert jutalomra vágyunk, mert azt szeretnénk, hogy az agyunk megfelelő része a megfelelő kemikáliákat pumpálja a véráramunkba. A pszichológusok mégsem ajánlják ezt a módszert - az, hogy veszünk két mély levegőt, elmegyünk futni, vagy meditálunk egy sort hosszútávon ugyanis jóval kifizetődőbb, mint a bosszú hirtelen jött, lehet, hogy édes, de később szájkeserítő íze.

A róla való lemondást azonban csak nehezíti a tény, hogy a dolog még nagyobbat durran a fejünkben, ha (legalábbis szerintünk) JOGOS. Gondolj bele: hányszor drukkoltál amerikai romantikus film megtekintése közben a korábban még a csajjal járó, de később a saját bunkóságának áldozatául esett baromállat orbitális pofáraeséséért? Na, hát az ezért van: 

mert ha helyreáll a (vélt) igazság, akkor a hormonok játéka miatt olyan boldogságérzet tölt el minket, mintha szerelmesek lennénk.

Kicsit rokona ez az állapot annak, amit a szomorú dalok kapcsán fedeztek fel:  Ai Kawakami és kollegái (Tokió Művészeti Egyetem) önkénteseket kértek fel, hogy hallgassanak meg egy vidám és egy szomorú zenei részletet. A zenészekből és műkedvelőkből álló résztvevők csoportját ezek után arra kérték, néhány szóval írják le a zenék hangulatát és saját érzelmi állapotukat.

A kutatók arra jutottak: a szomorú zenék pont, hogy ellentétes érzéseket váltottak ki a résztvevőkből, mert a legtöbben sokkal tragikusabbnak gondolták ezeket a zenei részleteket, mint saját hangulatukat. "Ez a fajta szomorúság, már a túlzó, elnyújtott, végtelen gyász inkább felold, mint még szomorúbbá tesz." - írják a kutatók. 

Erről bővebben itt írtunk. Kattints, vagy bosszúnk utólér.