Ezt is megértük: DNS-en tárolják a Massive Attack egyik albumát

18/04/25 szerda
ujnemzedek.hu
Az apropó az, hogy 20 éve jelent meg a Mezzanine című lemez, amit így akár több százezer év múlva is meg lehet majd hallgatni.

Most nem a brit, hanem a svájci tudósok lendültek akcióba, és legalább egy óriási Massive Attack-rajongó lehet köztük (sanszosan a kutatás vezetője), ugyanis szintetikus DNS-re tárolták a Massive Attack Mezzanine című albumát a megjelenés huszadik évfordulója alkalmából. 

Persze nem eszik olyan forrón a kását: először 920 ezer rövid DNS-szakaszra kódolták az albumot. Nem őrültünk meg: DNS-ről van szó, még ha szintetikus DNS-ről is jelen esetben. Mi eddig azt sem tudtuk, hogy ilyen létezik (ebből is látszik, hogy nem vagyunk svájci tudósok). Visszatérve a tárgyhoz: a 920 ezer kicsi szintetikus DNS-szakaszra kódolt albumot ötezer apró üveggömbbe helyezik, melyek egy kis palackba kerülnek végül, ott fogják őket tárolni.

Míg egy CD-n maximum 30 évig hallgatható meg egy album, a DNS-tárolás ellenben gyakorlatilag örök életű

– mondta Robert Grass, az egyetem funkcionális anyagokkal foglalkozó laboratóriumának kutatója. Ha a későbbi nemzedékek meg akarják hallgatni a DNS-en tárolt zenét, nem CD- vagy lemezjátszóra lesz szükségük, amire a zene eredetileg felkerült, hanem genetikai laboratóriumra. 


Fotó: Wikipédia

Egy szám a szóban forgó albumról:

"A hagyományos adattárolási módszerekhez képest a DNS-re kódolás elég bonyolult és költséges eljárás, ám ha kiveszik az üveggolyóból, olcsón és gyorsan másolható – magyarázta Grass. Az így tárolt album pedig több százezer éven át fennmarad. 

A Zürichi Műszaki Egyetem szerint a 15 megabájtos album a második legnagyobb, DNS-en tárolt adategyüttes. A legnagyobb a Microsoft 200 megabájtos dokumentuma. Már csak arra lennénk kíváncsiak, hogy egy-két százezer év múlva hogy jönnek majd rá az akkor élő emberek, hogy ez egy DNS-be kódolt album...

De talán jobb, ha addig is meghallgatjuk őket élőben, ugyanis a Massive Attack júniusban Budapesten is fellép.

Forrás: MTI