Párkapcsolati bénázások sok humorral és sok zenével – a Wellhello kalandjai a filmiparban

16/10/26 szerda
ujnemzedek.hu
Elkészült a #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyet a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű zenei formáció, a Wellhello slágerei inspiráltak. Az Új Nemzedék a film kiemelt támogatója, ezért mi is sokat foglalkoztunk a témával. A zenészek bemutatását és az egyéb kapcsolódó cikkeket az oldal alján találod felsorolva.

„Tavaly a Volt Fesztiválon kezdett el foglalkoztatni a Wellhello elképesztő méretű és rendkívüli gyorsaságú sikerének titka, amikor azzal szembesültem, hogy délután hat órakor mekkora tömeg gyűlt össze a koncertjükre, ahol ráadásul több generáció együtt énekelte a slágereiket" – idézi fel a kezdeteket Lévai Balázs producer. "Megkerestem a fiúkat és lassan megszületett a #Sohavégetnemérős film koncepciója: dolgozzuk fel a Fluor Tomi dalszövegeiben felvillanó élethelyzeteket, forgassunk ennek a generációnak a párkapcsolati bénázásairól, sok humorral és sok zenével.”

"A forgatókönyvet először egy nyilvános helyen olvastam végig, ahol konkrétan kitört belőlem a nevetés, de a vicces jelenetek mellett egy teljes érzelmi skálát sikerült végigvonultatnia rajtam az írásnak, borzasztóan beleszerettem. Pont azt a fajta zsivány romantikát adja át, amit a Wellhello is, és úgy érzem, egy tökéletes korlenyomat születhet belőle." – mondta Fluor.

Diaz pedig ezt árulta el: "Izgalmas volt belenézni egy "igazi" filmforgatásba, nagyon várom már, hogy megmutathassuk a közönségnek. Nagy rajongója vagyok a filmben szereplő színészeknek, akik kihozták magukból a maximumot, ahogy mi is ezen leszünk, hiszen Wellhello-film lévén minket is meg lehet majd lesni "akció" közben."

A #Sohavégetnemérős hivatalos előzetese

A #Sohavégetnemérős hat rövid történetet tartalmaz, amelyeket a Wellhello turnéja, dalai kötnek össze. Az első a Budapest Parkban kezdődik, míg az utolsó a VOLT Fesztiválon ér véget. Fluor és Diaz az összekötő jeleneteken túl is fel-feltűnnek majd a szkeccsekben.

Mind a hat sztorinak egy Wellhello sor a címe, mint például #hányadikigazivoltez, #legyünkegyszerremindenhol. A történetek viccesen mutatják be a mai párkapcsolati alaphelyzeteket: Hogyan reagál egy csinos lány, ha a Tinder randira eljövő fiú nyomokban sem emlékeztet a fotón látott srácra? Milyen bonyodalmakhoz vezet, ha valaki otthagyja tölteni a telefonját egy fesztiválon a churros bódéban és nem a barátnője veszi fel? És miért is nézegetjük naphosszat a volt pasink, csajunk fotóit, posztjait a Facebookon?

 

A film plakátja

A film egy összetorlódott generáció – késő tizenévesek, huszonévesek és kora harmincévesek – nyári kalandjait villantja fel. Megjelenik benne minden számukra létfontosságú motívum: az egész életüket uraló online szféra (Facebook, Instagram, Tinder, Snapchat) mellett a bulik, koncertek, fesztiválok világa is kirajzolódik. Lájkoljuk a pillanatot, legyünk egyszerre mindenhol, különben lemaradunk az életről, vagy amit annak hiszünk.

A formabontó forgalmazásért az évek óta sikeresen működő Mozgó Mozi nevű vállalkozás felel majd. A kisvárosok kínzó mozi hiányának enyhítésére született Mozgó Mozi – mielőtt a #Sohavégetnemérős a mozikba kerülne –, 50 nap alatt, 100 olyan vidéki magyar városba juttatja majd el a filmet, ahol már nincs filmszínház. A vetítési időszakot követően a #Sohavégetnemérős DVD-n is megjelenik.

Lévai Balázs producer (5 Kamera Hungária-díj, 2 Kamera Korrektúra-díj) a témához passzoló generációs csapatot hívott meg a film készítéséhez: a huszonéves korosztály írta, fényképezi, rendezi és játssza a történeteket és a Wellhello zenéli. A rendező Tiszeker Dániel számos magyar játék- és dokumentumfilmben dogozott már, de a #SOHAVÉGETNEMÉRŐS az első játékfilmes rendezése. Ugyanez igaz állandó alkotótársára, Pataki Ádám operatőrre is. A forgatókönyveket Horváth András Dezső, Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár és Dósa Detti írták. A hat történetben több mint húsz tehetséges fiatal színész tűnik fel kisebb-nagyobb szerepekben – a legismertebbek Sztarenki Dóra, Mészáros Blanka, Ötvös András és Orosz Ákos, de sokan még a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.

 

sohavegetnemeros_wellhello_sajto1.jpg

 

sohavegetnemeros_wellhello_sajto3.jpg

 

sohavegetnemeros_wellhello_sajto5.jpg

 

sohavegetnemeros_wellhello_sajto6.jpg

 

sohavegetnemeros_wellhello_sajto11.jpg

 

sohavegetnemeros_wellhello_sajto12.jpg

 

sohavegetnemeros_wellhello_sajto16.jpg