Gamer vagy? Ezt olvastasd el a szüleiddel!

17/01/05 csütörtök
ujnemzedek.hu
Pixelkattant, bitfaló gigajátékos vagy, akit anyuapu az elvesztegetett idő mellett a Youtubeon való gameplayek bámulása miatt csesztet? Nyugi: nagy valószínűség szerint ők sem csinálták a dolgot másképp, csak akkor a dolognak pl. kritika volt a neve, papíralapon működött, a kommentet meg olvasói levélnek hívták. Egyáltalán, meg lehet-e győzni a felmenőidet arról, hogy mondjuk az e-sport király dolog, és te ezzel akarsz foglalkozni? Igen, talán van rá mód, de azért ne szállj el magadtól: a tőrölmetszett fanatizmusnak is megvannak a határai.

Damsa Andrei pszichológus, a téma szakértője, a Játékoslét Kutatóközpont szakmai vezetője ismerős lehet annak, aki kint dzsemborizott a PlayIt-en – ő volt az Új Nemzedék standjánál az a szakértőnk, aki a szülőkkel és a fiatalokkal egyaránt eldumált számítógépes kattanást érintő kérdésekről. Most pedig egy csomó minden olyasmiről faggattuk a konkrét játékoslét kapcsán, amire talán még egy gamer sem gondolna – no para, majd szólunk, hogy mikor mutasd meg a cikket az őseidnek!

„A JátékosLét Kutatóközpont (JLK) célja bemutatni az online játékosok világát, másrészről pedig a mai világunkban rejlő azon lehetőségeket, hogy hogyan tudunk boldogabban, játékosabban élni a játékok és játékos mechanizmusok bevonásával.” – ez áll a honlapotokon. A dolog nagyon szépen hangzik – mégis, te mint szakmai vezető, mivel foglalkozol pontosan?

- Két pilléren mozgunk: az egyik a tanácsadói szerepkör: csomó cég keres meg minket azzal, hogy valahol elakadt valami a működési folyamatban. Nem tudnak ügyfeleket bevonzani, nem működik a kommunikáció, a monoton munkamenetet kéne úgy kialakítani, hogy kevésbé legyen monoton, ésatöbbi. Most például egy, leginkább HR-területre ráhúzható programot tervezünk... megvannak a régi lapozgatós Kaland Játék Kockázat könyvek?

Ne viccelj.

- Na, hát körülbelül azon a rendszeren működik, csak digitálisan. Elindulsz, vannak választási lehetőségeid, és ahogy döntesz, úgy alakul a történet.

Ha jól értem, akkor itt a HR-es kap segítséget abban, hogy jobban megismerje a leendő munkavállalót.

- Nagyjából pont.

Két dolog jutott eszembe: egyrészt a KKK könyvek kapcsán a generációs különbségek ütöttek szöget – lapozgatós, már-már ósdi, apa könyvtárában felejtett dolgokról beszélsz, amelyek talán csak akkor kerülnek a kölök kezébe, ha túlmelegedett a lapos, és kell alá valami -, másrészt annyira nagyon vártam, hogy kimondd a gamifikáció szakszót, és mégsem tetted.

- Igen, a gamifikáció fontos része a munkánknak – viszont nem varázspor. Fontos megérteni, hogy egy alapvetően rossz dolgot nem lehet vele megjavítani, viszont komoly fegyver lehet menthető helyzetekben - hiszen a játszva tanulás jobban ragad a száraz tényeknél.

A PlayITen te voltál a mi külön bejáratú játékpszichológusunk – már akkor kérdeztük tőled, hogy miért lehet, hogy a youtuberek és az e-gamerek előtt áll akár órákat is a 10+os rajongótömeg a sorban. Akkor azt mondtad, hogy azért, mert a hagyományos média csatornái már nem elégítik ki ezt a korosztályt. És akkor most – később elmondjuk, miért – megkérjük a kedves olvasót, amennyiben kiskamasz, és apaanya ott van a közelben, akkor mutassa meg neki legalább ezt a bekezdést: miért nem elégíti ki őket?

- Ha szlenggel akarnék válaszolni akkor azt mondanám: a hagyományos csatornák az ő szempontjukból cseppet sem true-k. Sokkal jobban tudnak azonosulni az ő korosztályukkal, egy olyan emberrel, aki hasonló problémákkal küzd. De ha baromi őszinte akarnék lenni, azt mondanám: dögöljek meg én sem értem, hogy miért néz valaki gameplayeket – nem is dolgom igazából, hiszen nem én vagyok a célközönség. De közben tudok okokat mondani: a legújabb játékokat pl. kevesebben érik el, mert ahhoz komolyabb vas, keményebb gép kell és erre (pláne a fiataloknak) sokaknak nincs pénze. Egyszerűen nem fut a gépükön a játék, viszont ha benne akarnak maradni a kortárs közegben, ismerniük kell a dolgot. A másik pedig még egyszerűbb ok: mi annak idején az 576 Kbytban olvastunk utána a legfrissebb játékoknak, ugyanúgy vettük az összes ezzel foglalkozó lapokat – a dolog nem változott, csak a ruha új, és akkor itt hozhatjuk fel a tipik „régebben minden jobb volt” mondást: lehet, hogy nem is volt jobb, csak másképp működött ugyanaz.

És a kommentre nem kellett egy hónapot várni, és ma már nem is olvasói levélnek hívják.

- Pontosan. Most meg mennek a hozzászólások, élő egyenesben, livestreamben megy az egész – szóval a szülőknek érdemes néha felülvizsgálni az olykor fennhéjázó kijelentéseket arról, hogy bezzeg az én időmben. Értsük meg: esetenként egyszerűbb végignézni egy 10 perces gameplayt, mint megvenni (leszedni), és kipróbálni azt. Vagy ott vannak a youtuberek, akik annak köszönhetik kb. a sikereket, hogy konzekvensek, hogy biztosítják azt a fajta kötődést és familiaritást, amit – ha jobban belegondolsz – annak idején a tv is megtett. Hiába mondjuk tehát – véleményem szerint – hogy a Youtube egy csomó újat hozott, mikor az ember, a befogadó ugyanaz maradt.


Damsa Andrei 

Hangsúlyoztad a megértés kifejezést – és akkor most elmondjuk, miért kértük a szülőket, hogy kicsit olvassanak bele ebbe a cikkbe, ugyanis egy nagyon fontos kérdéssel kell folytatnunk: mi lehet a nyitja annak, hogy a két (3-4) generáció elfogadja, illetve megértse a másikat?

- Nehezet kérdezel.

Oké, akkor tegyük fel: 12 éves gamer-arc vagyok, rákattantam a Battlefieldre mondjuk, de úgy igazán, sőt, a számítógépes játékok számomra a legelső, vagy legalábbis nagyon is fontos helyen foglalnak helyet. Ennek kapcsán ugye mindig arról hallani, hogy anyuapunak meg kell értenie engem, fel kell fognia, hogy ez nem számít elvesztegetett időnek, nem ég ki az agyam, nem leszek fegyverbolond mániákus – de mi van akkor, ha megfordítjuk a dolgot? NEKEM, a kiskamasz játékosnak szerinted mik a lehetőségeim arra, hogy megvilágítsam számukra az élményt, amit ez nyújt, megvilágítsam a dolog fontosságát?

- Ez azért nehéz kérdés, mert valóban mindig az ellenkezőjével találkozunk – a szülők jönnek oda általában hozzánk a tipikus kérdéssel: hogyan értsem meg a gyerekemet. Nem merném állítani, de egy 12 éves kissrác nagyon ritkán gondol talán arra, hogy ezt megtegye. Kiskamaszként talán azért is nehezebb moccanni egy ilyen szituációban, mert ugye eleve a felnőttekre van ráaggatva a „döntéshozatal” tábla, ő az, akinek a társadalmi normák szerint ezzel foglalkoznia kell. Ha mégis megpróbálkozik ilyesmivel – és csak tanácsolni tudom, hogy tegye meg – akkor azzal a kicsit bölcsességhajhász kifejezéssel élnék, hogy a kulcsszó (mindkét oldalról) a kíváncsiság. Megfelelő módszer lehet például ha a nevezett srác nyitni mer: képzeld anya, ma játszottam, ott volt a játékban a haverom is, és - legyen ez esetben szó a Minecraftról mondjuk – tök jó várost építettünk, mert olyan ez a játék, mint a LEGO, csak digitális. Itt ugye az történik, hogy a srác információt ad, és innentől kezdve már valóban a szülő „felelőssége”, hogy befogadóként működjön. Ez lehet talán a kulcs: a szülőnek nyitottnak kell lennie, míg a gyereknek kommunikálnia kell. Sosem egy emberen múlik a dolog ugyanis.

Ez körülbelül pont úgy hangzik, mint bármelyik párkapcsolati okosság.

- Igen, de mégsem, mert a szülő-gyerek viszony mégsem egyenlő, vagy hogy úgy fogalmazzak, a felek nem egyenlő felelőséggel bíró személyekként vannak jelen. A szülőnek bele kell akarnia látni a gyerek életébe, a gyereknek pedig engednie kell, hogy belelásson. Ez lenne ugye az ideális állapot, csak ugye baromi nehéz. Viszont, ha összejön, akkor az az élet bármelyik másik területén, egy csomó egyéb problémánál segíthet: javíthat a gyerek kommunikációján a suliban vagy a haverok között, egy ilyen kapcsolatban szívesebben beszél a kiskamasz arról, hogy cyberbullying áldozata lett, balhéba keveredett, satöbbi. Nem tudok mást mondani: be kell próbálni a dolgot, ha beüt, az király.

Jól értem, hogy a gamerkedés, mint olyan – és most kicsit én is túltolom a coelhot - lehet magának az életnek a gameifikációja is?

- Igen, ez találó, viszont arról se feledkezzünk meg, hogy maga a játék – és itt nem feltétlenül a videójátékról van szó, hanem a JÁTÉKRÓL – egy szimulációs közeg, ahol ki lehet próbálni különböző dolgokat, amiket aztán átültethetünk a valós életbe is. A játék iszonyatosan erős tanulási folyamat – az életnek és a játéknak egyaránt megvan a maga szabályrendszere, amit meg kell tanulni. Másképp ugyanis nem boldogulunk.