Brandesítették a Bibliát: logóval meséli el a történeteket a magyar alkotó

18/08/07 kedd
ujnemzedek.hu
Egyszerre tekintetelkapó, és sztorival teli Balog István munkája. Ja, hogy egy logónak pont így kell működnie!

István elmondta: "Maga a Bibliai Logók projekt 2017 január első hetén indult 3 logó ötlettel, több nem volt még akkor, aztután ahogyan időm és ötletem volt azokat elkészítettem lassan, jelenleg pedig közel 40 db jól működő ilyen grafikám van a kollekcióban. "

Káin (Kain) az Ószövetség szerint Ádám és Éva első fia, aki földművelő volt. Testvére, a pásztor Ábel volt, akit irigységből megölt, mivel Isten előtt kedvesebb volt a pásztorkodással foglalkozó Ábel áldozata.

István az ötletről magáról így beszélt: "A minimalista stílusából adandóan maga a grafikai részt nem nagy munka elkészíteni. Az ötlet része viszont más, mert vagy van ötlet vagy pedig nincs. Az ötleteket én úgy tekintem, hogy Isten kegyelméből kaptam, adhatta volna más grafikusnak is, de mégis engem választott ki erre a célra hogy elkészítsem és gondoskodjak arról, hogy eljuttassam másokhoz.

Ez így furának hangzik tudom, de kicsit számomra is egy fura helyzet és kissé megfoghatatlan, hogy miért is léteznek ezek a logók."

Jézus egyik barátja, Lázár váratlanul megbetegedett és meghalt. Amikor Jézus értesült erről, azt mondta a tanítványainak, hogy Lázár alszik, és hogy fel fogja ébreszteni - négy nappal a temetés után érkezett Betániába, odament a sírhoz, és így kiáltott: „Lázár, jöjj ki!”. A jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére az imént még halott férfi előjött.

"Van minimum 2 célja a grafikáknak - egyrészt sem a projekt előtt, sem közben, sem most nem célom az, hogy egy puszta látványosságot alkossak, mert többről van szó. Engem a bibliai történetek, személyek, Isten szeretete és bölcsessége és a biblia az emberrel való kommunikálása az ami lenyűgöz, ez a nagy dolog és nem a képeim. Erre szeretném felhívni az emberek figyelmét, hogy szükséges foglalkozni Isten természetével, cselekedeteivel, melyeket a történeteken keresztül tudunk meglátni."

Baál (Ba`al, héber: בעל) az ókori kánaáni kultúrkör vihar-, eső- és termékenységistene, jelentése "úr, uralkodó, férj". A Biblia Baált úgy mutatja be, mint YHWH (négybetűs héber Istennév, Izrael Istenének az Ószövetségben található neve) legnagyobb ellenfele.

"A másik cél pedig, hogy a képek kreatív és ütős jellegéből adódóan odavonzák az emberek tekintetét, és ha Isten úgy engedi akkor a szíveket is."

 

Jób egy példás és istenfélő emberként van bemutatva a Bibliában, aki egymást követő tragédiákkal sújtva aztán mindenét elveszti: az egészségét, vagyonát és a gyermekeit. Jób egy belső harcot vív magával és próbál helyzetének okaira rájönni.

Mint azt István az ujnemzedek.hu-nak elmondta, a tervei között szerepel a póló nyomtatás. "egyéb felületeken is meg fog jelenni, illetve ami most jelenleg a legnagyobb húzó része az a kiállításra készített vászonkép kollekció - ebből 2x 28db készült és két helyszínen is megtekinthetőek (illetve megtekinthetőek lesznek, mert most pihenő van, várok a következő időpontra.) Még az éven a vászonképek kb 7-8 helyszínre fognak elkerülni és látogatható kiállítás lesz."

Mózes I. könyve 11. fejezetének elbeszélése szerint Noé utódai, akik még mind egy nyelvet beszéltek, Sineár földjére mentek és ott egy várost meg egy tornyot akartak építeni, amelynek csúcsa az égig érjen. Isten azonban meghiúsította a törekvésüket és megbüntette elbizakodottságukat azáltal, hogy összezavarta nyelvüket úgy, hogy nem értették meg egymást, és elszéledtek a Földön.

Az alkotó többi munkáját ide kattintva lesheted meg. Illetve ellátogathatsz erre a kiállításra itt: