Biodóm épül az állatkert legújabb fejlesztéseként

16/10/13 csütörtök
ujnemzedek.hu
Brutális látogatóközpont épül az elkövetkezendő években a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A Biodómnak nevezett épületet, az állatkerthez csatolt, régi Vidámpark helyére húzzák fel, a Liget-projekt részeként. A tervek szerint olyan teret hoznak létre az állatok számára, ahol eredeti élőhelyükhöz hasonló környezetet biztosítanak.

A legfőbb motiváció, hogy az állatok olyan közegben éljenek, ami hasonlít eredeti életterükre valamint, hogy megfeleljenek ezáltal a modern állattartási elvárásoknak. Emellett természetesen a látogatói élmények javítása is fontos szerepet játszik.

Nehéz megoldaniuk, hogy minden évszakban a megfelelő klímát és állandó hőmérsékeletet tudják biztosítani, ráadásul a hidegebb időben sokszor húzódnak rejtekhelyeikre az állatok, így a látogatók kevesebb állatot látnak, így csökken az élmények száma is. A Biodóm azaz, fedett látogatótér és a Pannon Park ötvözi majd az elvárásokat, egyrészt lesz egy tágas látogatótér, másrészt a megfelelő klímát biztosítja majd az ott élő állatoknak. 

A Vidámpark 2010-es csődje után, az idén 150 éves Állatkert kapta meg a területet bővítés céljából. Persze a szakemberek elgondolkodtak a döntés után, hisz egy tíz sávos felüljáró mellett épülne fel az új építmény. Így született meg a zárt bemutatóterem ötlete. 

Jó hír, hogy a Biodómmal szemben, a Körhinta mögött új kisgyerek-állatkert és Mese park már 2017-től látogatható lesz. A tervek szerint 2020-ban már mindenki élvezheti az állatkert csodáit a Biodómban.