A világ legunalmasabb helye a VIP – interjú Fluorral és Diazzal

16/11/21 hétfő
ujnemzedek.hu
Ha a koncertek számát, az ott eladott jegyeket és az online lejátszók forgalmát nézzük, jelenleg a Wellhello Magyarország legnépszerűbb zenekara. A szövegek és a témák hangulatára építve a fiatal rajongóik által ismert élethelyzetek sorozatából készült film #Sohavégetnemérős címmel, 2016 végén már a Mozgó Mozik és a nem mozgó mozik is vetítik. A zenekar frontemberei, Fluor és Diaz árultak el nekünk ezt-azt. 

Fluor és Diaz / fotó: Vadnai Szabolcs

A Sohavégetnemérős filmben hat különálló párkapcsolati sztorit láthatunk. Melyiket érzitek a legközelebb magatokhoz? Van olyan, amihez hasonló történt már veletek?

Fluor: Inkább mindegyik sztoriból egy pici elem. Például az egyik ilyen részlet, amikor a csaj letúrja a srácot az ágyról, nekem is és szerintem sokaknak volt olyan barátnője, aki ugyanezt csinálta. Tinder randin is voltam már, érdekes volt látni a filmben, ahogy a fiúk és a lányok - akik vagy összeillenek, vagy éppen nem - mit kezdenek egy ilyen szituációval. Meg hát azért a fesztiválos ismerkedés sem áll tőlünk távol.

Diaz: A film egyik jelenetéhez hasonlóan velem is volt olyan, hogy megláttam egy hölgyet, és elképzeltem, milyen lenne, ha együtt lennénk. Egyébként kíváncsi voltam, hogy a forgatókönyvíró csapat és a rendező hogyan tudja vászonra vinni a dalok hangulatát. Azt gondolom, ez nagyon jól sikerült, mi nagyon szeretjük ezt a filmet.

A #Sohavégetnemérős előzetese

El tudjátok képzeli, hogy mi történne, ha most megjelennétek Tinderen? God mode?

Fluor: Nyilván van egy ilyen kis cheat-kódos jellege az egésznek, mintha az ember kicsit átírná az alapbeállításokat. Lehetne swipe-olgatni, az biztos. Amúgy másfél éve töröltem magam, nem is voltam fent sokáig, akkor is inkább jó poén volt, mint görcsös partnerkeresés, de a bulvár így is eggyel jobban imádta a sztorit, mint én. Egyébként érdekes, hogy Instán, Tinderen sokan mennyire máshogy tudnak kinézni, mint egyébként.

Tudatosan kerülitek a bulvárt, ami teljesen érthető. Annyit azért elárultok, mi a helyzet mostanában a csajokkal?

Diaz: Lassan két és fél éve vagyok együtt valakivel. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy támogatja az életmódomat, és elviseli, hogy mondjuk egy héten át nem vagyok otthon, mert koncertezünk.

Fluor: Nekem többek között emiatt sem tudott működni a legutóbbi kapcsolatom, sajnos ez egy olyan dolog, amit kevesen tudnak elviselni. A normálistól a lehető legtávolabb álló életmód, ehhez tényleg olyan lány kell, aki az alapnál kábé ötször megértőbb.

Tudatosan építettetek egy erős brandet elnököstől, öltönyöstől, a fiatalok által kedvelt és használt kifejésekre, online felületekre, appokra alapozva. Ezek saját ötleten alapulnak, vagy van mögöttetek valamiféle kommunikációs csapat, amelyik az elején ezzel foglalkozott?

Fluor: Nagyon nem vagyunk hívei annak, hogy jön valaki és kitalálja helyettünk ezeket. Szerintem onnantól az egész elveszíti a lényegét, hogy ha bevonunk egy csomó embert és nagy ötletelésekkel dőlnek el a dolgok. Nyilván sok segítségünk van, mert nem mi szervezzük le magunknak a bulikat, meg nem mi tárgyalunk a szervezőkkel, de az arculatépítés, az imidzs a legapróbb részeletekig saját.

Diaz: Annak idején, amikor elkezdtünk zenélni, mindketten magunknak írtuk a dalszövegeket, zenéket. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy olyan dalt adjak elő, amit nem mi szereztünk. Persze a refrén szövege, amit énekelek, Tomi munkája, de a dalszerzésből ugyanúgy kiveszem a részem.

A film betétdala

Sok fiatal magánszemélyként próbál építeni magának egy olyan brandet, megjelenést Instagramon, Facebookon, Tinderen, ami sokszor elég távol áll a valóságtól. Tomi, te is említetted, hogy Tinderen sokat találkoztál ezzel a jelenséggel. Szerintetek milyen veszélyek rejlenek abban, hogy egy fiatal nagyon mást akar mutatni magából online felületen, mint amilyen valójában? Baj ez egyáltalán?

Fluor: Azt látom, hogy vannak lányok, akik nem csinálnak semmit azon kívül, hogy szelfiket, ciciket raknak fel magukról, de már művésznevük meg official oldaluk van. Az biztos, hogy egy olyan generáció nő most fel, amely tagjainak nincs szüksége a tévére vagy rádióra, hogy szerepelni tudjanak, vagy hogy produkcióval álljanak elő, pusztán a létezésükből adódóan híresek tudnak lenni. Nálunk sosem az volt az elsődleges, hogy híresek legyünk, mutogassuk magunkat, ez inkább a sikereink és a produktumunk velejárója volt. Egyikőnk sem különösebb celeb alkat, bár az tény, hogy Diaz nagyon szép! (kacag)

Diaz: Köszönöm szépen, te is nagyon jóképű, sármos fiatalember vagy.

Fluor: Amúgy jó dolog ez szerintem, hogy ideáig jutott a technológia. Ha akkor lettek volna ilyen eszközök, amikor én tizenhat voltam, lehet, hogy egyel előrébb jártam volna. De olyan szempontból meg szerencse, hogy valószínűleg lenne egy csomó minden a neten, amire nem lennék büszke. Az biztos, hogy az utánunk jövőknek könnyebb lesz érvényesülni. A youtube-erek, vloggerek már nagyon fiatalon megtanulnak ügyesen beszélni a kamera előtt, és folyamatosan képzik magukat más területeken is.

Diaz: Kábé akkor voltam először kamera előtt, amikor az első interjúmat adtam, ők ezt a tapasztalatot nagyon korán megszerzik. Amikor mi elkezdtünk zenélni a kétezres években, akkor csak a rádió meg a tévé tehetett országosan ismertté. Azt sem tudtuk, hogy hogyan néznek ki azok, akiket hallgatunk.

Fluor és Diaz / fotó: Vadnai Szabolcs

Tegyük fel, hogy megjelenik egy amerikai turnémenedzser Budapesten, aki európai zenekarokat vinne Hollywoodba és Las Vegasba irgalmatlan lóvéért. Semmit nem tud rólatok és a magyarországi könnyűzenei élteről. Hogyan mutatnátok be neki magatokat neki néhány mondatban?

Fluor: Első körben mutogatnék neki Youtube-videókat, szerintem a produkció magáért beszél. Aztán elhívnám egy koncertre, nézzen meg egy Budapest Parkos bulit, hogy mennyi embert mozgatunk meg. Ez vagy eladna minket, vagy nem, de nem hiszem, hogy túlmagyaráznánk, hogy „fedezz fel minket Dr.Dre, hadd menjünk ki amerikába magyarul rappelni”. Alapvetően nincsenek ilyen vágyaink.

Diaz: Nem is érzem, hogy ez működne így magyar szövegekkel.

Fluor: Ezt érzem egyébként sok magyar előadónál, hogy úgy gondolják, már azon a szinten vannak, ahol már csak külföldön lehet jobban érvényesülni. Azért van még mit csinálni itthon, úgyhogy egyelőre maradunk.

Diaz: Egy Volt fesztiválos élmény jutott eszembe, amikor John Newman is aznap állt be, amikor mi, és az élőzenekara belehallgatott a beállásunkba. Egy funky-sabb számot játszottunk, amin ők igencsak meglepődtek. Utána beszélgettek a zenészeinkkel, és mondták, hogy nem is gondolták volna, hogy Magyarországon is játszanak ilyen stílusú zenét. Elképesztő.

Akkor a külföldi élet szóba sem jött eddig?

Fluor: Nálam terv szinten sem volt soha. A magyar nyelv nagyon szép, nagyon élvezzük így az egészet. Meg ha belegondolunk, kimész Londonba - de még inkább New Yorkba -, és minden sarkon találni egy nálad tízzel tehetségesebb nyolcéves gyereket. Sokkal nehezebb érvényesülni. Szép álom, hogy majd mi innen megcsináljuk a tutit, de biztos van olyan, akinek sikerülni fog. A rapben azért ad egy határt, hogy ha jó is vagy angolból, nem tudsz anyanyelvi szinten olyan fogásokat, húzásokat, szlengeket, amit ők, nem ismered azt a kulturális hátteret gyerekkorod óta, hanem így sakkozgatsz, hogy mit is írjak ide meg oda.

A sikerrel jött a pénz is. Hogyan kezeltétek, amikor bepörögtek az események, és egyre nagyobb bevételeknek kellett helyet találni? Van pénzügyi, befektetési tanácsadótok?

Diaz: Nagyon fontos, hogy mi nem egyik napról a másikra lettünk sikeresek, nem hirtelen kezdtünk el több pénzt keresni. Voltak olyan időszakok, amikor sokkal rosszabbul kerestünk, teljesen átlagos munkánk volt, és volt olyan hangszer is, amire mondjuk ezer forintonként tettem félre. Azért így megtanulod kezelni a pénzt. A mai napig a kezemben tudom tartani a pénzügyeimet, még most is tudom annak az ezer forintnak az értékét, hiába megy jobban.

Fluor: Mindketten dolgoztunk száz féle helyen, én a világ legrosszabb melóit is végig jártam, és az ember ilyenkor megtanulja, milyen rossz nélkülözni. Egyébként a zenei karrierünkbe mi csak raktuk bele nagyon sokáig, nem vettünk ki semmit. Az első tíz évben csak vitte a pénzt, azért dolgoztunk, hogy létrejöhessen valami jelentős amellett, hogy megvesszük a kiflit. Így nem volt nehéz megtanulni, hogy ne kezdjük el szórni a pénzt. A legrosszabb, amit az ember tehet, hogy nagyon elviszi magát, amikor éppen fent van, mert egy év alatt is le lehet zuhanni hirtelen. Bármikor ketté törhet egy karrier, ha az ember rosszul lép hármat. Mi nem is vesszük ennyire komolyan magunkat, nem hisszük, hogy mélyművészek vagyunk, és nem is hittük el, hogy miénk a világ.

 

Fluor és Diaz / fotó: Vadnai Szabolcs

Tomi, a mizus korszakod után volt egy kis befordulásod. Mi segített a kilábalásban?

Fluor: Azt eléggé túltoltam, havi 40-44 bulit nyomtam fixen, iszonyatosan sokat mentem, volt, hogy napi hét fellépésem volt. Besokalltam, pánikbeteg lettem, és így tovább. Tudtam, hogy ez egy hosszú út lesz, másfél évig tartott kijönni a befordulásból, de azért nem úgy kell elképzelni, hogy otthon kuporogtam kényszerzubbonyban. Tartottam egy kábé két hónapos szünetet, szépen lefogytam tíz kilót, és elkezdtem kondizni, hogy fizikálisan is jobban bírjam a fellépéseket. Akkor döntöttem úgy, élni is kell, és nem mehet tovább, hogy folyamatosan a következő pillanat, feladat legyen az agyamban. Sokat tettem a mélyebb megélésért, a részletlátásra és az áramlatélményre fókuszáltam és közben arra is rájöttem, hogy mi az, amiben jól érzem magam, kikhez akarok szólni, hova tartozom igazából. De jó volt, mert megnéztem az underground mélyét, a pop-mainstream csúcsát, mert rájöttem, hogy valahol itt lesz az, ahova valóban tartozni szeretnék, ahol most vagyok. Itt érzem jól magam. 

Diaz: Sokat beszéltük Tomival, hogy hosszabb távon nem éri meg, ha folyamatosan csak kiveszel magadból. Élni is akarunk, új dalokat írni, élményeket szerezni a koncertezés mellett is. Nagyon durva, hogy telik az idő. Van Tominak ez az alkalmazása, a Time Hop, ami feldobálja neki a képeket a múltbéli posztokból, és mindig meglepődünk, hogy már eltelt egy hónap, egy év, két év azóta, miközben nem is éreztünk ezt ténylegesen.

Fluor: Az app feldobja a közösségi oldalaidon található régi posztjaidat. Be lehet állítani, hogy például Facebookról, Instagramról, Twiterről akarsz értesítést, és listázza neked minden nap a korábbi cuccaidat.

Mit szóltok azokhoz a kritikákhoz, amelyek a mai magyar popzenét érik, hogy sokszor klisés, coelhós szövegekkel bolondítják a tiniknek és a nem tiniket is. Például a Punnany Massiffal, Halott Pénzzel, Kowalsky meg a Vegával, Ocho Machóval kapcsolatban szoktak ilyenek elhangzani.

Diaz: Én nem pont ezeknél az előadóknál érzem ezt problémának, de nem szeretnék neveket mondani. Magunk részéről fontosnak tartom, hogy ne olyan gondolatokat fogalmazzunk meg egy dalban, amit egy nem szövegíró ember is le tud írni.

Fluor: Én is inkább a 10-15 évvel ezelőtti popzenéknél érzem ezt problémának, ott azért voltak komoly gondok. Szerintem ez most éppen egy áldott állapot. Amikor bekerültem a sodrásba, rengeteget harcoltam zenei szerkesztőkkel, hogy miért pont ezt vagy azt az énekeslányt játsszák, aki borzasztó, és hárman vannak a plázás koncertjein, miközben a Hősök az OSG-n ötezer embert mozgat meg. Nekem ez misszióm is volt, persze nem rajtam múlt, hogy javult a helyzet, de számomra akkor ez volt az álom állapot, ami most van a popzenében. Még hat éve is elképzelhetetlennek tartottam, hogy rádiók A-rotációban nyomják az említett Hősöket, vagy bármilyen olyan zenét, amiben rap van. „Hú rap, azt nem fogják hallgatni, az nem lesz jó” – ilyenekkel jöttek régen a zenei szerkesztők.

Diaz: Az akkori szövegírók bele is kényelmesedtek ebbe a helyzetbe. Nem kellett minőséget gyártani, mert beállt egy szintre az egész, nem voltak magasak az igények sem.

Apuveddmeg 20 millió megtekintés felett

Nektek vannak olyan szövegeitek, gondolataitok, amelyeket nagyon szeretnétek kiadni magatokból, de egyelőre nem fér bele a Wellhello arculatába?

Fluor: Igen, vannak, megesik olykor, hogy csak leülök, és írok egy dalt, valami rapet. Most csináltam a Busa Pistával és Zsolával egy dalt, ami full rapes, sokszor ilyen szövegekből lehet kiragadni egy-egy gondolatot, ami már a mi arculatunkba is passzol. Ez nem megfelelési kényszer, mert ami nekünk tetszik, az lesz a Wellhellóban akkor is, ha másnak nem jön be. Mindig mi vagyunk az elsők a döntéshozatalban.

Diaz: A Wellhello előtt nekem annyi side projectem volt, hogy egy életre elég volt. Nekem is van néha olyan zenei ötletem, ami másnak jó lenne akár, de hozzánk annyira nem illik. A távlati terveink között szerepel, hogy majd másokkal is foglalkozunk dalszerzői szinten, csak hát egyelőre ilyenekre nincs időnk. 

Azzal, hogy csak élőzenekarral léptek fel, jóval magasabb szintre pozícionáltátok magatokat, mint a haknizós bandák. Mennyire érződik az csapaton belül, hogy van külön Fluor és Diaz, akik a sztárok, és mellettük vannak a zenészek? 

Fluor: Nincs éreztetve senkivel, hogy mi vagyunk a két frontember, teljes demokrácia van.

Diaz: Meg annyi közös élményünk van, hogy nem is csak munkakapcsolatról van szó, mi barátok is vagyunk a srácokkal. Most már simán az van, hogy befejezzük a koncertet, és már nem csak velünk akarnak fotót, hanem velük is, sőt aláírást is kérnek a srácoktól. 

Fluor: Imádják a bedobott dobverőket.

Zeneileg elég sok irányból építkeztek. Melyik magyar vagy külföldi előadóval állnátok szívesen egy színpadra, akivel még nem zenéltetek?

Fluor: Hú, hát ez most így nagyon nehéz. Vannak kedvenceink, akiknek a koncertjére elmennénk, de nem biztos, hogy állnánk velük egy színpadon. Mondjuk azért Dillon Francis csinálhatna valamit mögöttünk a színpadon, és egy Cape Liont szívesen megnéznék.

Diaz: Ott van a Miami Horror, a mainstreamebbek közül meg például Maroon 5-ot nagyon szeretem, de a U2 is jöhet.

Néhány éve tök véletlenül megláttam, hogy Tomi a fehérvári Parabában dj-zik. Akkor talán még nem volt Wellhello, nem volt ekkora pörgés körülöttetek. Gondolom, haveri meghívásra mentél oda vagy ilyesmi, semmi hype-ja nem volt a bulinak, és visítozó tinik sem özönlöttek a helyre. Most meg tudjátok csinálni, hogy elmentek valahova szórakozni úgy, hogy nem ugrálnak rátok a rajongók?

Fluor: Vagy nyolc évet végigittunk ezeken a fehérvári helyeken, a mostani Parabában és elődjében, a Vesztegzárban. Most is simán nyomnék egy olyan dj-zős dolgot, ilyenkor az ember odafelé vagy kifelé a pultból lenyomja a közös képeket, de egyébként jobban szeretünk vegyülni. A Fehérvárra látogatás nekem ma már inkább a haverokról szól, jó felfrissíteni a régi barátságokat, mindenkit megölelgetni kicsit. A nagy fesztiválokon persze más a helyzet. Régen többször csináltuk, hogy Diazon egy Iron Man, rajtam meg egy Batman maszk volt, és úgy mentünk át a tömegen. A világ legunalmasabb helye a VIP, nem annyira kedveljük, mindig megpróbálunk lelépni. Mindenki ott akar lenni, pedig semmi nem történik.

Diaz: De persze elhagytuk a maszkokat. Először én, aztán mehettem Tomi után lehajtott fejjel, majd később ő is elhagyta, úgyhogy nagy léptekkel kellett közlekednünk.

Fluor: És ez nem azért van, mert nem akarunk együtt bulizni az emberekkel, csak amikor egy óra negyvenöt perce fotózkodsz éppen, és már nagyon be akarsz menni a mögötted lévő sátorba, akkor kényelmetlen tud lenni a helyzet. 

Diaz: A másik, amikor szeretnél élvezni egy koncertet a közönségből, de nem tudsz odafigyelni, meg amúgy is bunkóság előadóként más előadó koncertjén fotózkodni.

Fluor: Ja, az meg nem igazi koncertélmény, amikor oldalról, backstage-ből nézed a bulit.

És mit csináltok általlában másnaposan? Fetrengés?

Fluor: Nincs nagyon fetrengés, mert elég sok a fellépés. Vagy éppen jön egy film, mint most, de úgy alapvetően egy zsák részlet van, amivel foglalkoznunk kell. De szabadidőnkben szeretünk olvasni vagy sorozatot nézni a Netflixen, meg kondizni is szoktunk. Diaz nyilván nálam mindig egyel többet, ő minden állapotában elmegy a terembe, én nem.

Diaz: Mostanában azért én is meggondolom, meg kell lennie a normális energiaszintnek, hogy tudj normálisan edzeni. 

 

Fluor és Diaz / fotó: Vadnai Szabolcs

Egy korábbi interjúban elhangzott, hogy nagyon szerettek utazni. Mi a kedvenc ország vagy város, ahol voltatok?

Fluor: Amszterdamnak nagy rajongója vagyok, idén voltam már kétszer is, Londont is nagyon szeretem, oda is gyakran járok, meg hát nyilván New York volt egy óriási fless. Finnországban Lappföld is nagyon tetszett: havas, kis falvas, mínusz 17 fok, négy órás nappal, sarki fény. Diaz a tengerpartos közülünk, én inkább a városokat kedvelem.

Diaz: Nehéz így egyet kiragadni, mert a különböző kultúrák miatt nagyon más mindenhol az élmény, a Barcelonában tapasztalt életérzés például nagyon tetszett. Ahogy mondta Tomi, én ilyen tengerpartos csávó vagyok inkább, a búvárkodás nagyon bejön, mióta kipróbáltam.

Fluor: Meg hát itt van ez a csodás budapesti belváros, ami buliban bajnok.

Ha nem jött volna a zene az életetekbe, mivel foglalkoznátok legszívesebben?

Diaz: Én korábban atletizáltam, később szívesen belemennék komolyabban a személyi edzősködésbe. Tomi röhögött is rajtam a múltkor edzés közben, hogy mindenkihez odamentem segíteni a teremben.

Fluor: Sok minden érdekel, szívesen foglalkoznék mondjuk termékekkel. Hogyan lehet eladni, kitalálni, becsomagolni, arculattervezés akár. Mondjuk itt van ez a kis darab pötty, és ezzel kezdeni valamit (ujjai közé veszi az asztalon talált, kb. 2 milliméter átmérőjű, kavicsszerű beazonosíthatatlan tárgyat). Mindig egy izgalmas kihívás, hogy miért jó ez a pötty. Miért lesz neked jó, ha tied lesz ez a pötty? Kitalálni, hogy honnan hova akarjuk eljuttatni, és hogyan lehet nagyobbat csinálni belőle.