Sikeresen lezajlott az ifjúságszakmai konferencia

19/05/24 péntek
ujnemzedek.hu
Május 23-án, negyedik alkalommal került megrendezésre a települési ifjúsági munkatársak országos találkozója Budapesten.

A helyi, települési ifjúsági munka egyik meghatározó szereplője a települési ifjúsági munkatárs. Fontos feladata a fiatalok véleményének megjelenítése a helyi döntéshozatali folyamatokban, a helyi ifjúság, az ifjúsággal foglalkozó szakemberek igényeinek, szükségleteinek, elképzeléseinek, véleményének becsatornázása. Ő kezdeményezi, támogatja azokat a folyamatokat, amiben lehetővé válik, hogy a fiatalok, a fiatalok közössége önmaga érdekeit képviselni tudja.

Az évente megrendezésre kerülő országos találkozók célja, hogy platformot teremtsen a szakemberek találkozására, munkájukhoz releváns információ közvetítése, az ifjúsági munka jó gyakorlatinak és a tapasztalatok megosztása.

A konferencián a szakemberek részesei lehettek egy kerekasztal beszélgetésnek, melynek résztvevői – fiatalok és a velük foglalkozó ifjúsági szakemberek – egymással és a hallgatósággal osztották meg véleményüket arról, ők miben látják a települési ifjúsági munka céljait, valamint a szakemberek és a fiatalok szerepét a helyi közösség életében.

A konferencia résztvevői, előadások keretében nyerhettek betekintést egy önreflexív folyamatba a békéscsabai ifjúsági koncepció felülvizsgálata kapcsán, a kistelepüléseken élő fiatalok lehetőségeibe a Modern Falvak és kisvárosok támogatási program tájékoztatója által, valamint megismerkedhettek egy izgalmas kutatási programmal a generációk közötti kapcsolatokról.

A konferencia további részében, szekciók keretében a települések közötti együttműködési lehetőségekről, a települési ifjúsági munkatársak támogatásáról, szakmai igényeiről és a helyi ifjúsági párbeszéd gyakorlatáról oszthatták meg egymással a fiatalok és a szakemberek a gondolataikat, tapasztalataikat és javaslataikat.