A magyar sulikba is eljut a LEGO

16/11/25 péntek
ujnemzedek.hu
Az oktatás területén megvalósítandó közös munkáról kötött együttműködési megállapodást a magyar kormány és a dán Lego cég Budapesten.

A dokumentumot Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára és Brian Baptista, a Lego csoport oktatási részlegeként működő Lego Education kormányzati és közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója írta alá. Brian Baptista hangsúlyozta: elkötelezettek a jövő generációjának képzésében, a Lego eszközeire épülő oktatási módszerükkel a tudás jobb elsajátítását, a problémamegoldást, a kreativitást segítik. 

Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos kiemelte: a megállapodás révén megnyílik a lehetőség arra, hogy világszerte bevált módszertan érkezzen a magyar iskolákba. A kormánybiztos felidézte: 2015 januárja óta dolgoznak azon, hogy a kedvező tapasztalattal rendelkező nemzetközi gyakorlat, a Lego oktatási módszertani megoldása a magyar gyerekek számára is elérhetővé váljon. A Lego oktatási programja segíti a gyerekek motiválását, erősíti a hátrányosabb régiók felzárkózását célzó oktatási stratégiát. Az új módszertan alapvető készségfejlesztéssel támogatja a szaktárgyi tudást, és lehetővé teszi, hogy a fiatalok a munkaerőpiacon aktívabb, kreatívabb, versenyképesebb tudással tudjanak majd érvényesülni - fejtette ki a kormánybiztos.

Czunyiné Bertalan Judit hozzátette: több mint 50 iskolában próbálták ki a Lego matematikai oktatását, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a módszer a tantárgy oktatásában új megközelítést és lehetőséget ad. Az együttműködés része, hogy tanárképzési programokkal a játékos tanítás, tanulás lehetőségére irányítják a figyelmet, közösen dolgoznak a magyar felsőoktatási intézményekkel. Szeretnék elérni, hogy a magyar sajátosságok is megjelenjenek az oktatási csomagokban.

Magyar Levente méltatta, hogy a Lego, amely legnagyobb közép-európai beruházásának helyszínéül választotta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, együttműködik innovatív oktatási módszerének magyarországi bevezetésében is.