10 kiváló példa, amikor az iskolai hülyeség szintet lépett

18/06/19 kedd
ujnemzedek.hu
Tanárnak lenni nem a legkönnyebb munka, de az okos és érdeklődő diákok azért kárpótolhatják az embert. Na, ez az összeállítás nem ilyen tanulókról szól.

BoredPanda összeállított egy listát néhány professzor és diák történetéből, akik egyetértenek abban, hogy minden osztályban vannak "kilógó lólábak".

1. Aki feltalálta a spanyolviaszt

"Franciatanár vagyok, és volt egy osztályom, ahol feladtam egy meglehetősen hosszú fordítást. Az egyik diák fogta az anyagot, az egészet bemásolta a Google fordítóba, és azzal fordította le. A probléma csak az volt, hogy nem értettünk belőle semmit, mivel spanyolra fordította le. Úgy tűnik, a feladat értelmezésénél voltak gondjai."

2. Holdkóros az osztályban

"Középiskolában történt, a tanárunk a Hold fázisairól beszélt, amikor az egyik a lány felemelte a kezét, és megkérdezte, hogy vannak-e más országokban is holdak. Azt hitte, a Hold csak az USA-ban látszik."

via GIPHY

3. Ó, a mesebeli Afrika!

A közgazdasági osztály egyik hallgatója azzal kezdte szakdolgozata védését: "Mindannyian ismerjük ezt az országot, Afrikát. Ugyanakkor keveset tudunk róla. Csak annyit tudunk, hogy ott meleg van, az afroamerikaiak hazája, és nagyon szegény a lakosság. Ez arra késztet, hogy feltegyük a kérdést: miért élnek szegények Afrikában?" 

4. A színész, aki túlélte a Titanicot

"Középiskolai tanár vagyok, és pár éve megnéztük a Rómeó és Júliát az akkori diákjaimmal. Volt egy tanuló, aki néhány percig bámulta a képernyőt, majd felháborodva felkiáltott: »Hogy szerepelhet ez a fickó ebben a filmben? Már a Titanicban meghalt!«"

5. Leonard Davin Chi

"Volt egy diákom, aki Leonardo da Vinci életéről és művészetéről írt cikket. Kár, hogy nem nézett utána, hogy kell leírni helyesen a művész nevét. Végig Leonard Davin Chinek hívta őt. 

6. Nagyon állat

Egy főiskolai antropológiai tanfolyam első hetében történt: 
    Prof: "Soroljon fel néhány alapvető különbséget a modern emberek és az állatok között!" 
    Hallgató: "Van szívverésünk."

7. Kérdezni is tudni kell

"Férjem kollégái mesélték, hogy volt egy kölyök, aki az egyik vizsga után bement a tanáriba és azt mondta: »Nem tudtam a választ a kérdéseire, ezért feltettem a saját kérdéseimet és válaszoltam rájuk.«

via GIPHY

8. Innen szép nyerni

"Egy fejlett nyelvtudományi kurzuson voltam, ami angoltanárok számára indult. Ott hallottam meg, amit az egyik csoporttársam mondott: »Uh, én még azt sem tudom, mi az ige!«"

9. A lényeg, hogy "pszicho" legyen

"Volt egy olyan diákom, aki nem tudta, hogy mi a különbség a pszichopata és a pszichológus között a kriminológiai osztályban".  

10. Undergorund

"Tizedik évfolyamos voltam, és volt egy lány az osztályomban, aki megkérdezte a tanárt, hogy meddig kell egy tengeralattjárónak utazni a Floridából Kaliforniába - a föld alatt..."