Mindened a csillagászat? Nevezz az Országos Középiskolai Csillagászati Versenyre!

18/09/26 szerda
ujnemzedek.hu
Akár a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára is kijuthatsz.

Érdekel a csillagászat és az űrkutatás, és nem áll tőled távol a fizika és a matematika sem? Hazai vagy határon túli, magyar ajkú középiskolás diákként tanulsz a 2018/19-es tanévben? 

Akkor ne habozz – jelentkezz, és érdeklődj fizikatanárodnál!

Vegyél részt az iskolákban lebonyolításra kerülő, három fordulós versenyen, amelyre a felkészülésedet irodalomjegyzékkel, online segédanyagokkal és megoldásokkal ellátott gyakorló feladatsorokkal is segíti a Magyar és Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Program.

A verseny három selejtezőből áll, a tavaszi országos döntőbe kerülő, és ott a legjobb teljesítményt nyújtó fiatalok alkotják majd a magyar olimpiai keretet, akik azután megkezdik felkészülésüket a 2019-es Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára.

Ha bekerülsz a legjobb teljesítményt nyújtó 20-25 diák közé, részt vehetsz tavasszal az országos döntőben, ahol a díjazottaknak értékes nyeremény a jutalma – egyúttal akár a 2019-es, Magyarországon megrendezésre kerülő nemzetközi olimpiai döntőre készülő magyar keret tagjává is válhatsz.

Jelentkezési határidő (az 1. iskolai forduló előtti nap):

2018. október 15. (hétfő) 12:00 óra

A nemzetközi diákolimpiákon 2011 óta vesz részt Magyarország, azóta számtalan érmet és oklevelet kaptak a magyar versenyzők. Az olimpia a tudás összemérésén felül mindig egy izgalmas kaland is, ahol a csapat tagjai megismerkedhetnek egy-egy ország kultúrájával, kirándulásokon, sport- és egyéb szórakoztató programokon vehetnek részt, és összeismerkedhetnek más országok hasonló korú és érdeklődésű fiataljaival.

via GIPHY

Az Agóra idén is segít felkészülni a debrecenieknek

Ismét ingyenes csillagászati szakkört hirdet a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont a magyar csillagászati diákolimpiai munkacsoporttal együttműködve. A nemzeti csillagászati-űrfizikai versenyre felkészítő szakkörre a matematikában, fizikában tehetséges, a csillagászat és az űrkutatás iránt érdeklődő középiskolások jelentkezését várják.

A foglalkozások során az elméleti tudás mellett gyakorlati ismereteket is kapnak a résztvevők. Például távcsövek használata, égboltismeret is szerepel a tematikában. A diákok felkészülését irodalomjegyzékkel, online segédanyagokkal és megoldásokkal ellátott gyakorló feladatsorokkal is segítik.

  • A csillagászati szakkört péntekenként 16 órától tartják az Agóra Tudományos Élményközpontban, Zajácz György csillagász vezetésével.

  • Az első foglalkozás 2018. október 5-én lesz.

  • A szakkör ingyenes.

  • A jelentkezéseket a kapcsolat@agoradebrecen.hu e-mail címre várják.

További információkat itt olvashatsz a versenyről.