Életvédők és kongresszus - Családok Világtalálkozója, második-harmadik nap

17/05/23 kedd
ujnemzedek.hu
2017. május 25. és 28. között rendezik a Családok Budapesti Világtalálkozóját, amelyre sikerült az előadók elég színes összetételű csoportját felkérni. A rendezvény szervezésével foglalkozó munkacsoportot Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár vezeti együttműködve hazai és nemzetközi szervezetekkel. Itt a második nap és harmadik nap programja, amelyen a Családok XI. Világkongresszusát és az Európai Életvédő Fórum II-t is megrendezik.

A 2017. május 26-27-én (péntek, szombat) tartott Családok XI. Világkongresszusának társszervezője az amerikai székhelyű World Congress of Families szervezet. A szervezésben részt vesz, és a programon képviselteti magát a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, továbbá jelen lesznek a rendezvényen hazai, kárpát-medencei, európai családszervezetek és családok, valamint politikusok, egyházi személyek, szakértők, egyházi közösségek, neves hazai és külföldi személyiségek.

Szombaton életvédelem témában a One of Us – Egy Közülünk szervezet rendez fórumot a Várkert Bazárban, kiegészülve magyar és európai civil szervezetekkel, politikai és szakmai, valamint egyházi résztvevőkkel, ez az Európai Életvédő Fórum II.

Vegyél részt önkéntesként a Családok Budapesti Világtalálkozóján! Itt tudsz regisztrálni.

A nyitónapról, ahol Philip Zimbardo is megjelenik, itt írtunk.

  Családok XI. Világkongresszusa - 1. nap (2017. május 26. péntek), Budapest Kongresszusi Központ

7:30 – 9:00

Regisztráció

 
  • VIP kávézó, kiemelt személyek fogadása
  • Kisfilmek, klipek, zene

9:00

Megnyitó

9:00 – 9:05

Budapest köszönti A Családok XI. Világkongresszusát!

 
  • Köszönt: Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes

9:05 – 9:15

 
 

Moderátorok:

  • Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya, nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Larry Jacobs, ügyvezető igazgató, World Congress of Families

9:15 – 9:20

Zászlóátadás

 

Levan Vasadze, a tbiliszi X. WCF igazgatója (Georgia) átadja a kongresszusi zászlót Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárnak

9:20 – 9:30

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek beszéde és áldás

9:30 – 9:45

Köszöntések

 
  • 09:30 – 09:35 Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere
  • 09:35 – 09:40 Brian Brown, elnök, World Congress of Families
  • 09:40 – 09:45 Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete

9:45 – 10:20

Egyházi köszöntések

 
  • 09:45 – 09:50 Bíró László, családreferens püspök, Magyar Katolikus Püspöki Kar
  • 09:50 – 09:55 Steinbach József, református püspök
  • 09:55 – 10:00 Köves Slomo, vezető rabbi, EMIH
  • 10:00 – 10:05 Gáncs Péter, evangélikus püspök (videó üzenet)
  • 10:05 – 10:10 Jim Garlow, lelkész, Skyline Egyház, San Diego, USA
  • 10:10 – 10:15 Dmitry Smirnov, orosz orthodox egyház, Család Patriarchális Bizottság, Oroszország
  • 10:15 – 10:20 Lawrence Khong, alapító, vezető lelkész, Hit Közössége Baptista Egyház, Szingapúr

10:20 – 10:40

Kávészünet

10:40 – 10:45

Kiss Zoltán, hegedű, Szűts Apor, zongora

10:45 – 11:20

További köszöntő felszólalások

 
  • Jeff Fortenberry, kongresszusi képviselő, USA, Nebraska (TBC)
  • Christiana von Habsburg-Lothringen főhercegnő
  • Alveda C. King, a Civil Rights for the Unborn, the African American Outreach of Priests for Life igazgatója (videó üzenet – TBC), USA
  • Benjamin Harnwell, alapító, Dignitatis Humanae Institute, Róma

11:20 – 12:20

Nyitó előadások

 
  • Allan C. Carlson,John A. Howard vezető kutató, szerkesztő, a WCF alapítója és tiszteletbeli elnöke
  • Natalia V. Yakunina, kuratóriumi elnök, Sanctity of Motherhood Program, Oroszország
  • Ignacio Arsuaga, HazteOir, Citizengo alapítója, Spanyolország
  • Christine de Marcellus de Vollmer, elnök, Alianza Latinoamericana para la Familia, Venezuela
  • Janine Crouse, a IX. WCF ügyvezető igazgatója és az IOF vezetőségi tagja
  • Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, EMMI

12:20 – 13:15

Ebédszünet

 

Büfé ebéd

13:15 – 14:15

Párhuzamos szekcióülések

 

Szekció I. Család és oktatás

  • Moderátor: Farkas Péter, politikai főtanácsadó, Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Dr. Maruzsa Zoltán, köznevelési helyettes államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Louise Kirk, koordinátor, Alive to the World, UK
  • Lola Velarde, elnök, Institute for Family Policies, Spanyolország
  • Szymon Grzelak, pszichológus, Instytut Profilaktyki Zintegrowanej, European Institute for Integrated Prevention, Lengyelország
  • Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes, a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület szakmai felelőse, a Parázs Pasztorális Központ vezetője (Kecskemét), a Családi Életre Nevelés programjának kidolgozója
  • Christine de Marcellus de Vollmer, elnök, Alianza Latinoamericana para la Familia, Venezuela
 

Szekció II. A hagyományos család hatása a családtagok életére, egészségére és jól-létére

  • Moderátor: Beneda Attila, család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár
  • Usman Sarki , távozó ENSZ nagykövet, Nigéria
  • Bev Adair, szóvivő, Family First, Új-Zéland
  • Robert Royal, elnök, Faith and Reason Institute, USA
  • Birgit Kelle, újságíró, frau2000plus, Németország
  • Czeizel Barbara, korai fejlesztésért felelős miniszteri biztos, Emberi Erőforrások Minisztériuma (TBC)
  • Pierre Grenier, jogász és pro-family vezető, Franciaország
 

Szekció III. Hogyan jussunk túl a válságon, amely alapvető intézményünket, a családot fenyegeti?

  • Moderátor: Márki László, a European Large Families Confederation elnöke
  • Allan C. Carlson,John A. Howard vezető kutatója, szerkesztő, a WCF alapítója és tiszteletbeli elnöke, USA
  • Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár
  • Rivers Teske, alapító, Hidden Choices , USA
  • Adina Portaru, ADF International jogi tanácsadója, Belgium
  • Roger Nkodo Dang, a Pán-Afrika Parlament elnöke,a Kameruni Parlament tagja
 

Szekció IV. Vezetőképző (pro-family üzenetek fiataloknak)

  • Moderátor: Miguel Moreno, nemzetközi és közigazgatási programigazgató, International Leadership Institute és Caroline Craddock, kampányigazgató, CitizenGo
  • Gudrun Kugler, Bécsi Regionális Parlament tagja, Ausztria
  • Željka Markić, elnök, U ime obitelji, Horvátország
  • Matt Robbins, elnök, RCI, Inc. elnök, USA
  • Robert Baehr, ügyvezető igazgató, MovieGuide, USA
  • Dawn Hawkins, Szexuális Kizsákmányolás Elleni Nemzeti Központ, USA

14:15 – 15:15

Párhuzamos szekcióülések

 

Szekció I. A szexualitás és emberi élet szentsége, méltósága

  • Moderátor: Silvio Dalla Valle, Society for the Defense of Christian Values, USA
  • Ékes Ilona, az Európai Regionális Szervezet (ERGO) elnöke
  • Jean-Marie Le Méné, a Fondation Jérôme Lejeune elnöke
  • Dr. Mihalec Gábor, pár- és családterapeuta
  • Alexey Komov, a WCF képviselője Oroszországban, a familypolicy.ru érdekvédő csoport elnöke
 

Szekció II. Családbarát közösségek építése

  • Moderátor: Fűrész Tünde, a bölcsődei rendszer átalakításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos, Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Paul Diamond, Christian Legal Center, USA
  • Ing. Thomas Müller, a Familie und Jugend részleg vezetője, MAS, Land Vorarlberg, Ausztria
  • Stephen Phelan misszió kommunikációs igazgató, Human Life International
  • Dr. Szabó Endre, Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége tiszteletbeli elnöke
  • John Harmer, Lighted Candle Society elnöke, USA
 

Szekció III. Boldog családok, egészséges gazdaság

  • Moderátor: Héjj Tibor ügyvezető, Proactive Management Consulting Kft.
  • Dr.Andrea Williams, Christian Concern, UK
  • Dr. Gilbert Crouse, vezető gazdasági tanácsadó, US Secretary of Health and Human Services (HHS)
  • Lynn Wardle, Bruce C. Hafen jogász professzor, J. Reuben Clark Law School of Brigham Young University
  • Patrick F. Fagan, egyetemi tanár, American Catholic University
  • Kresimir Planinic, “A Család nevében”, Horvátország
 

Szekció IV. Vezetőképző (pro-family üzenetek a fiataloknak)

  • Moderátor: Miguel Moreno, nemzetközi és közigazgatási programigazgató, International Leadership Institute és Caroline Craddock, kampányigazgató, CitizenGo .
  • Ann Kioko, elnök, African Organization for Families, Kenya
  • Tinatin Khorbaladze, alapító, Grúz Demográfiai Alapítvány
  • Peter Merse, a European Youth Workshop résztvevője, Szlovénia
  • Király Nóra, Újbuda alpolgármestere, a Fiatal Családok Klubja (FICSAK), illetve a Mindennapok Női Szemmel egyesület alapítója
  • Stefana Totorcea, Pro Valori Media, Románia
  • Frivaldszky Edit, az AnyaApaGyerekek európai polgári kezdeményezés polgári bizottságának elnöke

15:15 – 15:30

Kávészünet

15:30 – 16:30

Párhuzamos szekcióülések

 

Szekció I. Minden emberi élet szentsége és méltósága a fogantatástól a természetes halálig

  • Moderátor: Olaj-Rabóczky Anett, az abortusz.hu portál főszerkesztője .
  • Lech és Ewa Kowalewska, igazgató, Human Life International, Lengyelország
  • Alex Schadenberg, ügyvezető igazgató, Euthanasia Prevention Coalition, UK
  • Vicki Thorn, alapító, Project Rachel, USA
  • Jor El-Godsey, elnök, Heartbeat International, USA
  • Olivia Nuñez Orellana, akadémiai igazgató, II. János Pál Család és Házasság Intézet, Mexikó
 

Szekció II. Család, népesedés és demográfia

  • Moderátor: Don Feder, World Congress of Families Coalitions igazgató, Regional Conferences koordinátor, USA
  • Steve Smoot, Producer of documentary Demographic Winter: Decline of the Human Family
  • John D. Mueller, Ethics and Public Policy Center, Economics and Ethics Program igazgatója
  • Anatoly Antonov, egyetemi tanár, Moscow State Lomonosov State University, Oroszország
  • Leonids Mucenieks, a Lett Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének elnöke
  • Inga Yumasheva, az Állami Duma képviselője, Család, Nők, Gyermekek Bizottság, Oroszország
 

Szekció III. Az anyaság fontossága és szentsége

  • Moderátor: Natalia V. Yakunina, az Anyaság Szentsége Program kuratóriumának elnke, Oroszország
  • Gwendolyn Landolt, országos alelnök, REAL Women of Canada
  • Dr. Nkechi Asogwa, az African Cultural Heritage Alapítvány elnöke, Nigéria
  • Shelly Locke, vezérigazgató, Power of Mothers, USA
  • Nicholeen Peck, elnök, Worldwide Organisation for Women
    Denise Mountenay, alapító elnök, Silent No More, Kanada
 

Szekció IV. Vezetőképző (pro-family üzenetek fiataloknak)

  • Moderátor: Miguel Moreno nemzetközi és közigazgatási programigazgató, International Leadership Institute és Caroline Craddock kampányigazgató, CitizenGO
  • Vincent Kimosop, elnökségi tag. Kenyai Keresztény Szakemberek Szövetsége
  • Greg Johnson, alapító és elnökségi tag, Standing Together
  • Josiah Trenham atya, prelátus, Görög Orthodox Egyház, USA
  • Robert Lopez, professzor, Southwest Baptist Theological Seminary
  • Sophia Kuby, az ADF International európai uniós érdekvédelmi igazgatója, Németország

16:30 – 17:00

Plenáris ülés – Napi összegzés és lezárás

 

Családbarát nemzet építése, a család intézményének megerősítése

  • Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Larry Jacobs, ügyvezető igazgató, World Congress of Families
  • Patrick F. Fagan, Amerikai Katolikus Egyetem
  • + 2 szekció moderátora
 

Esti program

19:30

Csillagszemű Táncegyüttes előadása

20:00 – 21:00

The Case for Christ – Hollywoodi film vetítés, európai premier
Theodore Baehr, elnök és kiadó, MOVIEGUIDE, Robby Baehr és Jonathan Gunn, igazgató, író, Pureflix, USA

 

  Családok XI. Világkongresszusa - 2. nap (2017. május 27. szombat), Budapest Kongresszusi Központ

8:30 – 9:30

Érkezés, VIP kávézó

9:30 – 10:30

Plenáris ülés

 

Miként ábrázolja a média a családot?

  • Moderátor: Duarte Pio di Braganza, Portugália
  • Keresztes Ilona, rádiós szerkesztő-műsorvezető, MR1 Kossuth Rádió
  • Errol Naidoo, a dél-afrikai Family Policy Institute igazgatója
  • Jack Hanick, a Fox News korábbi producere
  • Ted Baehr, alapító és kiadó, MOVIEGUIDEHoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár (TBC)
  • Pierre Grenier, francia jogász és családvédő

10:30 – 10:50

Kávészünet

10:50 – 11:50

Plenáris ülés

 

Fiatalok és a családbarát gondolkodás

  • Moderátor: Zaymus Eszter, CitizenGo
  • Jason Evert, társalapító, Chastity project
  • Maria Waszkiewicz, European Youth Workshop
  • Kis Brigitta, a Pure Fashion Alapítvány ügyvezető igazgatója
  • Dr. Szanyi F. Eleonóra, vezető elemző, Kutatópont Kft.
  • Caroline Craddock, kampányigazgató, CitizenGo

11:50 – 13:00

Ebédszünet (Büféebéd)

13:00 – 14:00

Párhuzamos szekcióülések

 

Szekció I. Egyház és Közösség

  • Moderátor: Nacsa Lőrinc, Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke
  • Candy Finch, hittudományi adjunktus, Southwestern Baptist Theological Seminary
  • Lawrence Khong, alapító, vezető lelkész, Hit Közössége Baptista Egyház, Szingapúr
  • Fülöp Attila, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár
  • Háló Gyula baptista lelkész, Pestszentimre
  • Magdalena Korzekwa, CitizenGO, Lengyelország
 

Szekció II. Családbarát országok építése

  • Moderátor: Székely András, a Népesedési Kerekasztal koordinátora
  • Bosco Obradovic, a Dveri Párt elnöke és parlamenti képviselő, Szerbia
  • Francisco Tatad, Fülöp szigeteki szenátor, volt miniszter
  • Dr. Beneda Attila, család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár
  • Theresa Okafor, igazgató, Afrika Kulturális Öröksége Alapítvány, Kenya
  • Mike Donnelly, globális igazgató, HSDLA
  • Olga Epifanova, alelnök, Orosz Duma
 

Szekció III. A családok érdekeinek érvényesítése nemzetközi intézményekben

  • Moderátor: Kovács Ádám Zoltán, nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkár, Külgazdasági és Külügyminisztérium (TBC)
  • Austin Ruse, elnök, C-Fam, USA
  • Toby Okechukwu, képviselőházi tag, Nigéria
  • Maria Hildingsson, a European Federation of Catholic Family Associations főtitkára
  • Anna Záborská, EP képviselő, Szlovákia
  • Sharon Slater, elnök, Family Watch International, USA
  • Doug Clark, a WCF képviselője az ENSZ-ben, USA
 

Szekció IV. Családbarát tevékenységek a világban

  • Moderátor: Brian Brown, elnök, World Congress of Families
  • Nemanja Zaric, nemzetközi koordinátor, Dveri Párt, Szerbia
  • Claudio D’Amico, nemzetközi kapcsolatok felelőse, Lega Nord, Olaszország
  • Aketch Akimba, alapító és elnök, Pearls and Treasures Trust
  • Dr. Sandra Onwuekwe, orvos és vállalkozó
  • Irina Shamolina, Család-, Anyaság- és Gyermekvédelmi Patriarchális Bizottság, Orosz Orthodox Egyház
  • Luca Volonte, volt EurópaTanácsi képviselő, Novae Terrae, Olaszország

14:00 – 14:30

Kávészünet

14:30 – 15:30

Párhuzamos szekcióülések

 

Szekció I. Nemzeti házassági mozgalmak

  • Moderátor: Jaroslaw Szymanski, egyetemi tanár, Universytet Wroclawski, Lengyelország
  • Rodrigo Ivan Cortes, politikus, nemzeti Akciópárt, Mexikó
  • Isabel Maria Salazar, vezető, Movimiento 14 millones, Ecuador
  • Mihaela Djorgova, tévés személyiség, a Társadalom és Érték Társaság társalapítója, koordinátora, Bulgária
  • Ménesi Balázs és Krisztina, MÉCS program
  • Bogdan Stanciu, alapító elnök, Asociatia Provita, Románia
  • Dr. John Eastman, az alkotmányjog professzora, a National Organization for Marriage igazgató tanácsának elnöke,USA
 

Szekció II. Az anyaság és apaság fontossága

  • Moderátor: Léder László, pszichológus, az Apákért munkacsoport vezetője, Három királyfi, három királylány mozgalom
  • Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke
  • Leonor Tamayo, a Profesionales por la Ética elnöke, Spanyolország
  • Thomas Wykes, a Springtime of Faith elnöke
  • Ewa Kowalewska, igazgató, Human Life International Poland
  • Lothringer Éva, szerzetes nővér, Szociális Testvérek Társasága
  • Bedő Imre, alapító vezető, Férfiak Klubja Nonprofit Közhasznú Kft
 

Szekció III. Hatásos üzenetek a családról

  • Moderátor: Frank Schubert, WCF, IOF és NOM, USA
  • Don Feder, World Congress of Families, Coalitions Director, USA
  • William Thorn, az újságírás és médiatudományok egyetemi docense, Marquette University
  • Tordai Ágnes, ügyvezető igazgató, Prime Time Communications/Három3 királyfi, három királylány mozgalom
  • James Kushiner, ügyvezető igazgató, The Fellowhip of Saint James, USA
  • Lyle Shelton, vezérigazgató, Australian Christian Lobby
 

Szekció IV. Vezetőképző (pro-family gondolkodás, kapcsolatépítés, kampány, fundraising, pártfogás)

  • Moderátor: Miguel Moreno, nemzetközi és közigazgatási programigazgató, International Leadership Institute
  • Keith Mason, társalapító, Personhood USA
  • Bruce Eberle, vezérigazgató, Eberle Communications
  • Ignatio Arsuaga, HazteOir, CitizenGo, SpanyolországRebekah Ali-Gouveia, a World congress of Families képviselője a karibi térségben
  • Darian Rafie, ActRight, USA

15:30 – 16:30

Záró szekció

 

Plenáris ülés – Napi összegzés és lezárás

 

Családbarát nemzet építése, a család intézményének megerősítése 2. nap

  • Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár
  • Larry Jacobs, ügyvezető igazgató, WCF
  • Allan C. Carlson, International Organization for the Family, a The Natural Family felelős szerkesztője
  • Záróüzenet: Brian Brown, elnök, WCF, IOM és NOM

21:00

Az Élet Szimfóniája – One of Us koncert

 

 

Európai Életvédő Fórum II.

(A One of US Szövetség rendezvénye)

2017. május 27. szombat

Az új világrend: család és élet a kulturális vita középpontjában
Helyszín: Várkert Bazár

 

09:00 – 10:00

Regisztráció

10:00 – 11:00

Köszöntés, megnyitó

 
  • Jaime Mayor Oreja, volt belügyminiszter és európai parlamenti képviselő, elnök, One of Us Szövetség, Spanyolország
  • Rétvári Bence miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Konrad Szymanski, az urópai uniós ügyek államtitkára, Lengyelország
  • Maria San Gil, politikus, vezetőségi tag, Foundation Valores y Sociedad, Spanyolország
  • Rocco Buttiglione, volt európai parlamenti képviselő, Olaszország
  • Nyéky Kálmán atya, bioetika professzor, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Magyarország
  • Ludovine de la Rochère, elnök, La Manif pour Tous, Franciaország

11:05 – 12:05

Kerekasztal I. – Új világrend térnyerése. A One of Us szerepe a jelen helyzetben

 

Moderátor: Marguerite Peeters, igazgató, Dialogue Dynamic Institute, USA

  • Alberto Barcena, a San Pablo CEU Egyetem professzora, Spanyolország
  • Gregor Puppinck, igazgató, European Center of Law and Justice, Franciaország
  • Marek Jurek,európai parlamenti képviselő, Lengyelország
  • Guillaume Bernard, történész és a politikatudomány szakértője, Franciaország

12:05 – 13:25

Előadások

 

Előadás I.: A szabadság igénye az új világrendben
Todd Huizinga, diplomata, vezető szakértő, Paul B. Henry Institute for the Study of Christianity and Politics, társalapító, Transatlantic Christian Council, USA

 

Előadás II.: Az élet és az anyaság védelme. Várandós tanácsadás a jövőért
Kristijan Aufiero, a Profemina szervezet igazgatója, Németország

 

Előadás III.: “In vitro megtermékenyítés”. Etikai kérdések. NaPro technológia az egészségügyi rendszerekben”
Jean Marie Le Méné, a Fondation Jerome Lejeune elnöke
Tóth Ágnes, Igazságügyi Minisztérium, Magyarország

13:30 – 14:30

Ebédszünet

14:35 – 15:35

Kerekasztal II. – “Új európai forgatókönyv” A One of Us szerepe a jelen helyzetben

 

Moderátor: Frivaldszky Edit, az AnyaApaGyerekek európai polgári kezdeményezés polgári bizottságának elnöke

  • Lourdes Mendez Monasterio, elnök, Család és Méltóság Egyesület, Spanyolország
  • Sylvie Mischel,politikus, ADR Fraen, Luxemburg
  • Kees van der Staaij, parlamenti képviselő, SGP, Hollandia
  • Tomás Anunciação, vezetőségi tag, Federation Pela Vida, Portugália
  • Antoine Pasquier, hírszerkesztőség vezetője, a társadalmi és bioetikai kérdések szakértője, Famille Chrétienne, Franciaország

15:40 – 16:40

Kerekasztal III. – Élet és kommunikácó – a One of Us szerepe az életről szóló európai kommunikácóban

 

Moderátor: Elisabetta Pittino, újságíró, vezetőségi tag, One of Us, Olaszország

  • Jose Luis Perez, hírigazgató, COPE Rádió, Spanyolország
  • Tomasz Terlikowski, Lengyelország
  • Alzbeta Hrusovska, újságíró, CestaPlus portál, Szlovákia
  • Gyarmati Orsolya, főszerkesztő, Családháló portál, Magyarország

16:45 – 17:40

Plenáris ülés Filozófiánk és a jövőnk – záróesemény és közös fotózás

 
  • Jaime Mayor Oreja, elnök, One of Us Szövetség, Spanyolország
  • Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyarország
  • Renáta Ocilková, képviselő, Szlovákia
  • Rafael Rey, volt védelmi miniszter, Peru
  • Carlo Casini, a One of Us Szövetség tiszteletbeli elnöke, Olaszország
  • Jan Figel, képviselő, Európai Bizottság, Szlovákia
  • Miroslav Mikolasik, európai parlamenti képviselő, Szlovákia
  • Jean Marie Le Méné, elnök, Fondation Jerôme Lejeune, Franciaország

18:00 – 18:15

A vendégek átszállítása a Budapesti Kongresszusi Központba

20:15 – 20:25

Díjátadó ceremónia megnyitása

 

Ceremónia mester: Thierry de la Villejegu

20:30 – 21:05

ONE OF US Díjátadó ceremónia

 
  • Az idei díjazott, Dr. John Bruchalski beszéde
  • Az előző évi díjazott, Pataramon Chamboa bemutatása

21:10 – 22:10

Az Élet szimfóniája – koncert a Budapesti Kongresszusi Központban

 

Clara Ricart, a JMJ Zenekar koordinátora, Pedro Alfaro karmester

22:25 – 23:15

Vacsora a Budapesti Kongresszusi Központban