A szupersztár elviszi a bulit - Családok Világtalálkozója, első nap

17/05/22 hétfő
ujnemzedek.hu
2017. május 25. és 28. között rendezik a Családok Budapesti Világtalálkozóját, amelyre sikerült az előadók elég színes összetételű csoportját felkérni. A rendezvény szervezésével foglalkozó munkacsoportot Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár vezeti együttműködve hazai és nemzetközi szervezetekkel. Nézzük az első nap programját.

Május 25-én a program csütörtöki nyitónapja a hazai rendezésű Budapest Demográfiai Fórum II. lesz a Budapest Kongresszusi Központban, ahol magyar és nemzetközi szakértők és politikusok tartanak előadásokat népesedés- és családpolitika témában. A nap legvártabb fellépője egyértelműen a 17:15-kor színpadra álló Philip Zimbardo lesz, aki amerikai pszichológus, szociológus, író, kutató, egyetemi tanár, az emberi agresszió egyik elsőszámú tudora. Világhírnevét a stanfordi börtönkísérlettel szerezte, de könyvei is tarolnak a mainstream pszichológia iránt érdeklődők körében. A fellépése már teltházas, de még bárkinek van esélye találkozni vele, aki önkéntesként csatlakozik a rendezvényhez.

Vegyél részt önkéntesként a Családok Budapesti Világtalálkozóján! Itt tudsz regisztrálni.

 

 

  MÁJUS 25, CSÜTÖRTÖK - RÉSZLETES PROGRAM

8:00 – 10:00

Regisztráció

10:00 – 10:35

Köszöntés és megnyitó

 
  • 10:00 – 10:10 Csillagszemű Táncegyüttes
  • 10:10 – 10:15 Köszönti a résztvevőket: Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár
  • 10:15 – 10:35 Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

10:35 – 12:40

Előadások

 
  • 10:35 – 10:50 Jaime Mayor Oreja, a Political Network for Values elnöke, a One of Us – Egy közülünk Szövetség vezetője
  • 10:50 – 11:05 Demény Pál, demográfus, Distinguished Scholar, Population Council, New York (ret.) – Milyen népesedéspolitikát folytassunk, hogy több gyermek szülessen?
  • 11:05 – 11:20 Elzbieta Rafalska, lengyel szociális és családügyi miniszter
  • 11:20 – 11:35 Ludovine de la Rochère, a La Manif pour Tous mozgalom elnöke
  • 11:35 – 11:40 Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke
  • 11:41 – 11:50 Kokas KatalinKelemen Barnabás, valamint Kelemen Gáspár,  hegedű
  • 12:15 – 12:30 S.E.R. Alberto Bottari de Castello oderzói címzetes érsek, Magyarország Apostoli Nunciusa
  • 12:30 – 12:40 Várnagy Andrea és Farkas Zsolt, valamint Farkas Lili, zongora

12:40 – 13:45

Ebédszünet

13:45 – 14:30

Köszöntés és díjátadások

 
  • 13:45 – 14:00 Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere
  • 14:00 – 14:30 Pro Familiis és Pro Caritate díjak átadása

14:30 – 15:15

Demográfiai kihívások a tudomány szemszögéből

 
  • 14:30 – 14:45 Növekedés vagy csökkenés? – Demográfiai helyzet a világban
    Igor Beloborodov, Institute of Russian Strategic Sciences, Oroszország
  • 14:45 – 15:00 A magyar népesedési helyzet kihívásai
    Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatója
  • 15:00 – 15:15 Összefüggések házasság, boldogság, vallás és demográfia között
    Patrick Fagan, American Catholic University

15:20 – 16:05

Szekcióülés politikai döntéshozókkal, képviselőkkel

 

Demográfiai és családpolitikai kihívások a politikusok szemével

Moderátor:Rétvári Bence miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma

  • Martin Patzelt, a Deutscher Bundestag tagja, CDU
  • Anna Záborská, szlovák európai parlamenti képviselő, EPP
  • Vladimir Gjorchev, kereszténydemokrata parlamenti képviselő, Macedónia
  • Hölvényi György, európai parlamenti képviselő, EPP
  • Révész Máriusz, országgyűlési képviselő
  • Leo van Doesburg, az Európai Keresztény Politikai Mozgalom (ECPM) európai uniós ügyekért felelős igazgatója

16:05 – 16:10

Patkós Mariann, hárfa

16:10 – 16:30

Kávészünet

16:30 – 17:15

Szekcióülés 3 civil szervezetek és egyházak képviselőivel

 

3A: A nagycsaládok mint kisebbség, amely a jövő záloga

Moderátor:Márki László, elnök, ELFAC

  • Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke
  • Raul Sanchez Flores, ELFAC főtitkár, a Katalán Nagycsaládos Egyesület igazgatója
  • Vladimir Gjorchev, kereszténydemokrata parlamenti képviselő, Macedónia
  • Leonids Mucenieks, a lett nagycsaládos egyesület elnöke
  • Madeleine Wallin, HARO szervezet elnöke, Svédország
  • Tóth Attila, a Fecske Nagycsaládos Egyesület elnöke, Szlovákia (TBC)
 

3B: Népesedési Kerekasztal nyilvános, kihelyezett ülése

Moderátor: Székely András, a Népesedési Kerekasztal koordinátora

  • Engler Ágnes, adjunktus, Debreceni Egyetem – A családi életre nevelés szerepe a közoktatásban és a felsőoktatásban
  • Székely András,koordinátor, Népesedési Kerekasztal – Lelki egészség a családban
  • Botos Katalin, közgazdász professzor – A generációk közti kapcsolat a családban és a nyugdíjrendszer
  • Morvayné Bajai Zsuzsanna, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szakértője – Mi a munka, mit nevez(z)ünk) munkának?

17:15 – 18:15

Plenáris ülés Philip G. Zimbardo pszichológus

 
  • Man, Interrupted (30 perces előadás + 30 perces interaktív beszélgetés)
  • Peter Merse, European Youth Workshop résztvevője (TBC)
  • Maria Waszkievicz, European Youth Workshop résztvevője
  • Dr. Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, EMMI

18:15 – 18:30

Összegzés és lezárás

 

Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, EMMI

19:30 

Transzfer a Budapest Kongresszusi Központtól

20:00 – 23:00

Díszvacsora az Európa hajón – Zene: Berkes-Gyárfás jazz előadás