Miniszteri elismeréseket adtak át a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozóknak

16/12/16 péntek
ujnemzedek.hu
A szociális munka, a gyermekvédelem, az esélyteremtés és az önkéntesség területén kiemelkedő munkát végző embereknek adtak át miniszteri elismeréseket pénteken Budapesten.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Pro Voluntarius, az Esélyteremtésért, a Szent Kristóf- és a Pro Caritate díjak átadásán úgy fogalmazott, "amink van, azt általában kaptuk, és ha kaptuk, akkor tovább is adhatunk belőle".

Ezt nevezik közösségi teherviselésnek, társadalmi szolidaritásnak, felebaráti kötelességnek - tette hozzá. A díjazottaktól azt kérte, ne csak tegyenek, hanem beszéljenek is munkájukról, terjesszék azt az örömöt és jó érzést, amit kivált belőlük a tevékenységük.

A miniszter kitért arra, hogy az önkéntesek munkája akár egy százalékot is hozzátehet a GDP-hez. Ehhez kapcsolódva bejelentette, hogy díjazottak között lévő, hátrányos helyzetű gyerekek nyaralását biztosító Példakép Táborban jövőre önkéntes munkát fog vállalni.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a díjazottakat összeköti az elhivatottság, az ügyszeretet, a magas minőségű munka és az önkéntesség.

Elmondta, hogy a kormány az utóbbi években sokat foglalkozott az önkéntességgel, kidolgozta a nemzeti önkéntes stratégiát, létrehozta az onkentes.gov.hu oldalt, bevezette a kötelező közösségi szolgálatot, megalapította a Pro Voluntarius Díjat, valamint felállította a Nemzeti Önkéntes Tanácsot.

A kormány az önkéntesség koordinálásában szeretne feladatot felvállalni, mivel egyre többen vannak, akik önkénteskedni szeretnének és önkénteseket keresnek, a keresletet és a kínálatot pedig össze kell kötni - mondta Novák Katalin.

Hozzátette, 2010 óta csaknem megtízszereződött az önkénteseket fogadó regisztrált szervezetek száma, jelenleg több mint tízezer ilyen szervezet van az országban.


Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kiemelte, Magyarországon olyan társadalmat szeretne építeni a kormány, amely befogadó és összetartó.

Ehhez nem szánalomra és sajnálatra van szükség, hanem együttérzésre és odafordulásra, mert nem az elvont, távoli, személytelen aggodalom formálja a társadalmat, hanem a személyes törődés - fogalmazott az államtitkár.

Fülöp Attila, a tárca egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, idén először díjat lehetett odaítélni a "civil szervezetek kultúrafejlesztéséért tett erőfeszítésekért" is.

Szólt arról, hogy nem könnyű meghatározni, mit is csinálnak pontosan a civil szervezetek, de talán azt lehetne mondani, hogy közösséget építenek.

A díjazottak között volt Novák Krisztina, az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) főigazgatója, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), Wolf Katalin énekesnő, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet önkéntese, Náray-Szabó Gábor kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítője, valamint Zászkaliczky Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának dékánja.

(MTI)