Mert a gyermek az első!

19/06/20 csütörtök
ujnemzedek.hu
Egy gyermek érkezése mindig egyszerre hoz magával végtelen örömöt, viszont óriási felelősséggel is jár. E nyomás enyhítésére jött létre a nemrég Pro Voluntarius díjjal kitüntetett Otthon Segítünk Alapítvány, melynek igazgatónőjével, Lehőcz Monikával beszélgettünk.

Honnan ered az OSA ötlete?

Az Otthon Segítünk Alapítvány eredetileg egy angol kezdeményezés, Margaret Harrisontól ered, aki 1973-ban alapította az első ilyen szervezetet Angliában. Mi 2001 óta tevékenykedünk „otthon segítünk módon” Magyarországon.

Mi a szerepe az önkéntességnek a tevékenységükben? A szakemberek, akik felkészítik az önkénteseket szintén önkéntes alapon vannak itt?

Magyarországon az önkénteskoordinátorok túlnyomó többsége önkéntes. Ez egyébként a világ más országaiban nem így van, éppen ezért mi is azt szeretnénk, ha ez a koordinátori munka nálunk is egy fizetett pozíció lenne, hiszen ez a tevékenység jóval meghaladja az átlagos önkéntességi tevékenység idejét.

Az önkéntesek választanak családot, vagy a családok önkéntest?

Egyik sem. Az önkéntes koordinátor az, aki eldönti, hogy melyik családhoz, melyik önkéntest fogja küldeni, hiszen ő az, aki a legjobban ismeri az önkénteseket. Ez, a párosításnak is nevezhető folyamat rendkívül fontos, hiszen ezen múlik, hogy az egész segítő folyamat, hogy fog működni. Mikor valaki önkéntesnek jelentkezik, a koordinátor felkeresi az illetőt saját lakásában, ahol beszélgetnek, megismerkednek. A kiválasztás után egy 50 órás felkészítésen részt kell vennie minden jelöltnek. Az alapítvány továbbá erkölcsi bizonyítványt is kér minden önkéntestől, így ez egy hosszú kiválasztási folyamatnak tekinthető.

A mi feladatunk a támogatás, a megerősítés, nem pedig az, hogy megmondjuk a családnak, hogy miképp kell működnie.

Átlagosan mennyi időt töltenek az önkéntesek ezzel a tevékenységgel, és ez idő alatt hány családnak tudnak segíteni?

Az önkéntesek hetente 2-4 órát töltenek egy családnál, és ez általánosságban hat hónapig szokott tartani. Ha így számoljuk, akkor egy önkéntes egy évben, átlagosan két családnak tud segíteni.


Lehőcz Monika, az Otthon Segítünk Alapítvány igazgatónője

Mennyi ideig önkénteskednek átlagban az emberek?

Az, hogy mennyi ideig marad nálunk egy önkéntes, nagyon változó. Most búcsúztattuk azt az önkéntesünket, aki a legtovább segített – 15 évig –, és a legmagasabb óraszámot, 2700 órát teljesített nálunk.

Ha van rá igény, akkor az átlag hat hónapnál tovább is maradhat egy önkéntes az adott családnál?

A hat hónap egy átlagos időintervallum. Valahol két hónapig segítünk, valahol akár egy évig. Ez nagyon különböző, hiszen ahány család, annyiféle kérdés, kérés, nehézség akad. Ezt mindig egyénileg beszéljük meg. Amikor elkezdődik egy család segítése, azt szoktuk mondani, csináljuk három hónapig, és nézzük meg, hogy szükséges-e hosszabbítani. Ezt ők közösen döntik el, illetve az önkéntes koordinátor az, aki ezt az egész folyamatot menedzseli.

Vidéken vagy a fővárosban nehezebb önkéntest találni?

Ezt nagyon nehéz megmondani. Volt, olyan eset még az alapítvány elindításakor, hogy az egyik fővárosi kerületben egy évig tartott, mire annyian jelentkeztek, hogy egy önkéntes csoportot el lehessen indítani. Van különbség város és város között, de nehéz lenne megmondani, hogy a főváros, vagy a vidék helyzete a könnyebb.

Tenni kell azért, hogy értesüljenek az emberek arról, hogy van egy olyan alapítvány, mint a miénk, de most már azt kell mondanom, az ismertségünk elég jól alakul, sokan keresnek meg minket, de továbbra is nagyon fontos szerepe van annak, hogy megjelenjünk akár az offline, akár az online médiában.

Egy-egy önkéntes tevékenységi csoportot hány főtől indítanak el?

Hat fő körül van az a határ, ami alatt nem érdemes, mert előfordulhat, hogy valaki kimarad. Ha kevesebben vannak, az már a csoportdinamikát jelentősen befolyásolhatja. Szerencsésebb, ha 8-12 fő van az önkéntes csoportban.

Miért fontos, hogy az önkéntesek rendelkezzenek szülői tapasztalattal?

Az egész tevékenységünk tulajdonképpen arról szól, hogy idősebb, tapasztaltabb szülők segítenek fiatal szülőknek. Nem mindegy, hogy megéltünk-e bizonyos helyzeteket, hogyan tudunk odaállni a másik mellé. Ez nehézségeket is jelenthet, ezért kell a segítőknek a felkészítés. Gondolhatja valaki azt, hogy „na ezt én már megcsináltam, tudom, hogy kell, megmondom neked is, hogy kell csinálni”, viszont fontos, hogy a mi önkénteseink „otthon segítünk” módon segítsenek. Ez azt jelenti, hogy nem osztogatnak tanácsokat, nem kritizálnak.

A pozitív megerősítés nagyon fontos a fiatal szülőknek.

Az elején esetleg még bizonytalanok abban, hogy mindent jól csinálnak-e. Az önkéntesek feladata, hogy megerősítsék őket a szülői szerepükben.

Milyen a férfi-női eloszlás az önkéntesek terén?

Túlnyomó többségében a nők azok, akik jelentkeznek, de azért van egy két édesapa és nagypapa is. Előfordult már olyan is, hogy egy házaspár jelentkezett. Az egyik kerületben önkéntes koordinátor az édesanya – aki hamarosan nagymama lesz –, a férje pedig egy másik kerületben önkéntes, hogy ne legyen az, hogy a felesége a „főnöke” a férjnek. Persze ez nem előírás, és vannak olyan helyek, ahol a férj és a feleség együtt segít.

Milyenek az önkéntesek visszajelzései?

Nagyon jól érzik magukat, nagyon sokat tanulnak.

Gyakran halljuk, hogy azt gondolták, hogy ők mennek segíteni, és kiderül, hogy nagyon sokat kapnak.

Az önkéntesekről pedig szintén nagyon jó visszajelzések érkeznek a családok irányából. Hamarosan elkészül a húsz éves kiadványunk, ahol sok történetet és visszajelzéseket írunk le. A mi tevékenységünk ingyenes, viszont sok esetben találkozunk azzal, hogy a családok valamilyen módon mégis szeretnék meghálálni a segítségünket. Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy ha leírnák, miért volt ez jó nekik, az nagy segítség lenne, hiszen mindamellett, hogy ez nagyon jó érzés olvasni, ezeket a nyilatkozatokat marketingeszközként is tudjuk hasznosítani. Hiszen minden ilyen visszajelzés egy-egy önkéntesre vonatkozik ugyan, leírva az egész segítő hálózatot gazdagítja. Tanulhatunk belőle és motiválja az önkénteseket, akik ennek köszönhetően látják és érzik, hogy egy nemes dologban segédkeznek.