Ja, semmi, csak itt a srác, aki 14 millió fát ültetett el eddig

17/03/20 hétfő
ujnemzedek.hu
Jó, nem egyedül, de akkor is: a Plant for the planet csapatával komoly lépéseket tesznek az ellen, hogy lehetőleg ne fulladjunk meg.

A sulijában 9 évesen tartott egy előadást a klímaváltozásról. Visszaemlékezései szerint Felix Finkbeiner azon döbbent meg a kutatás során, hogy a kedvenc állatai, a jegesmedvék mekkora veszélnyek vannak kitéve - úgy érezte, tennie kell valamit, hiszen ha a jegesmedvék bajban vannak, akkor nyilván az emberiség is. Megkérte a tanárát, hadd tartson előadást az egész közösség előtt, aminek az I-jére a pontot két hónappal később egy vadalmafa elültetése tette fel az Uffing am Staffelsee-ben található iskolája mellett.

Felix itt nem állt meg. Egy egész szervezetet gründolt a kérdés köré - ez lett a 2011-ben egy hivatalos weboldallal repülőrajtot vevő Plant for the Planet mozgalom. Abban az évben ültették el Felix felhivására Németországban

az egymilliomodik fát.

Felix az újraerdősítésben látta meg az emberiség egyetlen menekülési útvonalát. Mint ahogy azt az Egyesült Nemzetek Szövetségének közgyűlésén elmondta: "Hihetetlen, hogy a felnőttek látják a problémát, mégsem tesznek ellene semmit. Az a jövő, amit most a tétlenséggel tönkretesznek, a miénk. Ezért kell nekünk, gyerekeknek lépnünk az ügy érdekében."

A Plant for the Planet szépen lassan globális hálózattá nőtte ki magát. Elképesztő, de - nem keveset köszönhetően Felix mindig durván komoly felszólalásainak New Yorktól az Eu-ig - ebben az évben már a 14 milliomodik fa elültetésénél tartanak. Akinek pedig az nem tetszik, Felix csak annyit mond: "Nem követünk el hibát, ha a mai tudósokra hallgatunk, és fát ültetünk. Ha húsz év múlva kiderül, hogy tévedtek - akkor mi van. Viszont ha a szkeptikusokra figyelünk, és 20 évvel később rájövünk, hogy hülyeség volt - nos, abba belepusztul az emberiség."

A mozgalom e percben is fákat ültet a Yucatán-félszigeten. Most 3000-nél tartanak - 2020-ra szeretnék ezt feltornázni egymillióra.