Idén is várjuk a jelölteket az Új Nemzedék Díjra

18/10/05 péntek
ujnemzedek.hu
Ha van egy számodra szimpatikus kezdeményezés, amit valamilyen nonprofit, civil, illetve egyházi szervezet valósított meg, akkor ne tétovázz: jelöld az Új Nemzedék Díjra!

Az Új Nemzedék Díj már több éve jelenti azoknak a közösségeknek, csoportoknak, szervezeteknek az elismerését, akik önzetlenül cselekedve hajlandók tenni szűkebb vagy akár tágabb környezetükért, a körülöttük lévő emberekért. Legyen az egy park vagy tér megszépítése, egy közösségi jégpálya létrehozása, vagy bármilyen más, az embereknek és az emberekről szóló, közösséget építő megmozdulás, ami azokat is eggyé kovácsolja, akik részt vesznek benne, és azokat is, akik utána élvezik mindennek az eredményét.

Az Új Nemzedék Díjat azért hoztuk létre, hogy ezekre a példamutató és példaértékű kezdeményezésekre felhívjuk a figyelmet, illetve minden évben támogassunk közülük a legkiemelkedőbbet. A díjra idén is jelölhetitek a számotokra legszimpatikusabb nonprofit, civil, illetve egyházi szervezetet, vagy önkormányzatot, amelynek projektje szerintetek Új Nemzedék Díjat érdemelne.

A számotokra szimpatikus szervezetet ezen az oldalon lehet jelölni. 

A fenti linken minden szükséges infót megtaláltok a jelöléssel, az értékelés menetével és a díjjal kapcsolatban. Az oldal alján a kékkel kiemelt "JELENTKEZÉS" feliratra klikkelve jelenik meg az online felület, amin jelölni tudtok. 


A legszebb pillanat a nyertes számára - a fotó a tavalyi díjátadón készült. Forrás: Új Nemzedék Központ

A jelölés határideje: október 24. A díjjal együtt a győztes jutalma 1 000 000 forint értékű szolgáltatási/kommunikációs támogatás. A támogatást az Új Nemzedék Központ biztosítja, és a nyertes projekt, valamint az azt megvalósító szervezet bemutatását, a szélesebb közvéleménnyel való megismertetését szolgálja. A díjat 2018. december 4-én adjuk át a Youth Hungary konferencián.

A 2017-es díjátadóról ebben a cikkben olvashattok részletesen, magáról a díjátadót is magában foglaló rendezvényről, a Youth Hungary Konferenciáról pedig itt találtok egy részletes beszámolót.

A tavalyi díjat egyébként a Budakalászi Közösjég projektje nyerte el, amely egy közösségi jégpálya kialakításáról szólt. Róluk és kezdeményezésükről itt olvashattok bővebben, illetve megnézhetitek egy hosszabb bemutatkozó videójukat is.

A Budakalászi Közösjég egyperces bemutatkozó videója: