Elképesztően terjed, de legalább nem átverés

16/10/06 csütörtök
ujnemzedek.hu
Újra és újra felbukkan egy 2013-as cikk, amelyben olyan önkénteseknek a jelentkezését várják, akik meseolvasással segítenék kórházban fekvő beteg gyerekek gyógyulását.

Egyik szerkesztőnk bele is futott a hírfolyamában egy ilyen megosztásra, végigolvasta a negyszerű kezdeményezést, de észrevette a cikk alján a dátumot: 2013 augusztus 06.


A Kölöknet cikke

Rögtön írt is az ismerősének, hogy egy igencsak régi tartalmat oszt meg épp, így elképzelhető, hogy a benne foglalt infók már nem érvényesek. Meglepetésére azonban kiderült, hogy -szerencsére- a program továbbra is él, hiszen a barátja már jelentkezett is és megkapta, hogy melyik nap melyik kórházban lenne lehetőség olvasni a beteg gyermekeknek.

Közben több helyről futottak be infók, hogy a program szervezői továbbra is várják az önkéntesek jelentkezését, azonban mindenképp érdemes egyeztetni konkrétan az adott kórházzal is, hiszen előfordulhat, hogy a frekventáltabb helyeken nagy tuljelentkezes. 

További info itt.