Öt rossz szokás, ami akadályozhat az előrelépésben

16/10/03 hétfő
ujnemzedek.hu
A karrier kitaposása nem csak kemény munkát, hanem néha ügyes taktikát is igényel. Nem robotokkal, hanem emberekkel dolgozunk, az embereknek pedig érzelmei, gondolatai és benyomásai támadnak, miközben egy másik emberrel beszél. Ezek a trükkök segíthetnek abban, hogy jobb eséllyel lépjünk előre, vagy nagyobb esélyünk legyen megkapni egy munkát. Nézzük őket!

Nem rólunk szól a beszélgetés

A Business Insideren pulbikáló vállalkozó, Poornima Vijayashanker szerint rengetegen követik el azt a hibát, hogy amikor be kell mutatkozniuk, nem próbálnak helyzeti előnyt kovácsolni abból, hogy megkérdezik: ugyan mivel foglalkozik az, aki interjúztat. Ezzel ugyanis el lehet érni azt az előnyt, hogy rájövünk, mire lehet kíváncsi az, aki „feleltet” minket.

Jövőkép kontra szaktudás

Előfordulhat, hogy a tudásunk nem fedi le 100%-ban azt a területet, ahová embert keresnek, de nem kell pánikolni – ha nem arra hegyezzük ki a mondandónkat, hogy mihez nem értünk, akkor még győzhetünk. Hogyan? Beszéljünk arról, hogy miket szeretnénk elérni, milyen céljaink vannak, és a múltban milyen sikerélmények értek minket, ami alapján bizton állíthatjuk, hogy a jövőben is sikeresek leszünk. Lehet, hogy az adott programozási nyelven nem tud valaki, de egy másikon igen, akkor mondja el, milyen gyorsan tanulta meg azt, és hogy szerinte milyen megoldások jöhetnek szóba.

Bizalom

A bizalom kiépítése borzasztóan fontos, mert ha para van, akkor van egy védőhálónk. Nem kell durva dolgokra gondolni, elég, ha rendben tartjuk a kapcsolatrendszerünket, gondozzuk a LinkedIn profilunkat, és ellátjuk információval azokat, akikkel partneri viszonyban vagyunk. Ha tudják rólunk, hogy megbízható figurák vagyunk, akkor egyrészt az ajánlások útján is beeshet pár lehetőség másrészt pedig erősödik a „brand”, amit magunk körül kiépítünk a cégen belül.

Indoklás

Ez már főként akkor fontos, ha vezető beosztásba kerül az ember. Ha a beosztottak tudják, hogy miért kell öt perc múlva az a jelentés, meg az a kalkuláció, akkor nem fogják az egészet betudni a főnök hülyeségének, ami úgysem fontos. Ha tényleg nem ér rá, hadd tudják.

Gyakorlás

Amikor az ember kritikát, esetleg kellemetlen kérdést kap, hajlamos megsértődni. Ez rossz gondolkodásmód, mert minden ilyen szituációból tanulni lehet, így egyre kevesebb hibával fogunk tudni dolgozni – ha csapot-papot otthagyunk az első nehézségre, akkor sosem fogunk fejlődni!