Nem szerettél motivációs levelet írni? Akkor úgy fest, mázlid van!

16/10/03 hétfő
ujnemzedek.hu
"Értelmetlen időrablás – talán így lehetne legjobban összefoglalni a kísérő és motivációs levél ellenzőinek véleményét. Egyre több HR-szakértő véli úgy, hogy ezek a munkaerőkiválasztás „őskorából” származó maradványok már teljesen alkalmatlanok arra, hogy egy-egy cég kiválassza a számára legmegfelelőbb munkatársat, hiszen a benne lévő információk nem alkalmasak arra, hogy valóban kiderüljön milyen tudással és egyéb a munkahelyeken fontos képességekkel rendelkezik a jelölt."

Így írtunk korábban a motivációs levélről, és úgy fest, hogy (legalábbis a motivációs levél kapcsán) nem a levegőbe beszéltünk: az Addison Group amerikai hr-vállalat korábbi felméréséből derült ki, hogy a legtöbb szakember magasról tesz arra, hogy mit mekegünk a papíron. A helyzet az, hogy 505 megkérdezett hr-vezető felénél leginkább a komoly munkatapasztalat jelent előnyt, és gyanús, hogy minden az interjún dől el.

A felmérésben résztvevők csupán 18 százaléka mondta azt, hogy a motivációs levél fontos és alapvető része a jelentkezésnek. Ez az alacsony arány a szakértők szerint egyértelműen annak köszönhető, hogy a motivációs levél eredeti célja lassan háttérbe szorul - ahelyett, hogy megmutatná, milyen a jelentkező személyisége, valójában egyre inkább hamis képet fest róla. 

Ezzel szemben a megkérdezett szakik 74 százaléka vallotta azt, hogy számára még mindig az interjú dönti el, hogy a megfelelő emberrel van-e dolga, illetve a második helyen az szerepelt, hogy az illető mennyire tudja jól eladni magát, azaz mennyire fejlett a kommunikációs készsége, képes-e szimpátiát kelteni a másikban.