Mivel ütik el a időt a dolgozók a munkahelyen, a nyári uborkaszezon kellős közepén?

18/07/06 péntek
ujnemzedek.hu
Sok helyen lazább ez az időszak, nem reprezentatív felmérésünk alapján igen változatos technikákat alkalmaznak a munkavállalók, hogy kitöltsék a munkaidőt - miközben fontos, hogy úgy nézzen ki, mintha dolgoznának. Már ahol egyáltalán uborkaszezon van ilyenkor, és nem pedig még a szokásosnál is nagyobb pörgés....

Nyár van, a szabadságok ideje, ilyenkor sok helyen csak félgőzzel működik a hivatal, a gyár, az iroda, szóval a munkahely. De még ha a munkamennyiség és -terhelés kisebb is, dolgozni ugyanúgy be kell menni, és ha tényleg sokkal kevesebb a tennivaló, akkor vajon hogyan töltik ki a munkaidejük fennmaradó részét az alkalmazottak?

Erre voltunk kíváncsiak, amikor barátokat, ismerősöket, kollégákat kérdeztünk, hogy náluk milyen a nyári uborkaszezon. 

Filmnézés és Facebook-cset - de okosan!

Szilvi egy szállítmányozó cégnél adminisztrátor, és egészen magas fokra fejlesztette a lappangó munkahelyi szabadidő eltöltését, méghozzá úgy, hogy az főnök-kompatibilis legyen. 

"Munka közben szeretek filmet nézni néha. Sokszor van olyan dolgom, ami nem kifejezetten agyterhelő például (papírokat lefűzögetni mappába, számlákat szkennelni, fénymásolni, ilyesmi). Ilyenkor elindítok egy filmet a telefonomon, és bluetoothos fülessel megy előttem a monitor alá támasztva. Ha a főnök meg is látja, akkor se nagyon tudja elsőre, hogy nem csak simán zenét hallgatok. (Az agyzsibbasztós számolós melókhoz mindig zenét hallgatok, hogy ne zavarjon a többiek telefonálása/beszélgetése, így ez nem újdonság sosem.)"

De nem ez az egyetlen technika, amit Szilvi alkalmazni szokott, a chatelés sem maradhat ki egy lazább napból - persze ezt is úgy kell megoldani, hogy ne legyen túl feltűnő. 

"Egy külön inkognitóablakban le van téve a tálcára ikonba a Facebook, plusz a saját e-mail fiókom, meg néha még amit épp keresek. Ma például gépi hímzőket kerestem. Ha megzizzen a telefonom, akkor csak felnyitom az ablakot és ránézek, amikor van épp időm. Utána megint leteszem ikonba."

Az igazi császárok be sem mennek dolgozni

Vannak, akik egy magasabb szintre fejlesztik a nyári lazázást - be sem mennek dolgozni. Ehhez persze szükség van a kedvező körülményekre és nem kevés találékonyságra is. Abból a sztoriból, amit Csanádtól hallottunk, egyik sem hiányzik. Sőt, van benne egy normális főnök, és a vége happy end. 

"Dolgoztam egy olyan munkahelyen, ahol tényleg alig volt bármilyen feladat, júliusban és augusztusban kb. egy ember lazán elintézett mindent a másik 3 helyett, és még akkor sem dolgozta halálra magát. A főnök is ilyenkor lépett le egy hónapra, viszont megkövetelte, hogy a belépőkártyáját mindenki blokkolja le reggel és este a be/kijáratnál.  

Így megbeszéltük, hogy melyik nap ki lesz bent ügyeletben, nála volt az összes kártya, bejelentkezett reggel, belépett az összes gépbe, beállította, hogy azok ne zárjanak le automatikusan. A többiek meg jöhettek mehettek szabadon, hiszen távolról úgy tűnt a főnöknek, hogy minden rendben, mindenki a gépnél van. Arra kellett csak vigyázni, hogy ha valakinek külön írt cseten, az gyorsan válaszoljon, és a bent lévő intézze el a kérést, de ilyen alig volt. 

Jól is ment a dolog végig, aztán egyszer egy nagyon őszintére sikerült céges bulin elmeséltük neki, hogy hogyan is csináljuk. A legjobb az volt, hogy nem kapta fel a vizet, hanem megdicsérte a szervezésünket, hiszen tényleg nem csúsztunk el a melókkal. Onnantól viszont ezt előre megbeszélve lehetett így intézni." 

"Mutasd már azt az uborkaszezont!"

A nyári uborkaszezon korántsem általános: a Profession.hu egy tavalyi felmérése szerint a magyar munkavállalók 33 százaléka tapasztalja csak. 

Sokan a lemaradásokat pótolják a nyári holtszezonban

A nyári uborkaszezont a dolgozók 67 százaléka arra használja fel, hogy bepótolja azokat a feladatokat, amelyekre máskor nem jutott ideje - derült ki a Profession.hu 2017-es felméréséből.

A nyáron gyakran csökkenő munkaterhelésből származó szabadidő felhasználásáról megkérdezett munkavállalók mintegy negyede a személyes ügyeit intézi ilyenkor, 16 százalékuk pedig többet beszélget munkatársaival.

A válaszadók 12 százaléka mondta azt, hogy ilyenkor korábban megy haza, 17 százalék viszont nem kívánt válaszolni a kérdésre.

Az uborkaszezon nem minden munkahelyen jelentkezik. A munkavállalók mindössze 33 százaléka tartja azt egyértelműen a nyár jellemzőjének, miközben 5 százalék mondta azt, hogy ilyenkor van a legtöbb munkája.

A felmérés a Profession.hu-n regisztrált 643 álláskereső munkavállaló válaszai alapján készült.

(MTI)

Zsani graphic designer egy reklámügynökségnél, és ő is azok közé tartozik, akiknek a munkahelyén a nyári uborkaszezon még nyomokban sem mutatható ki. 

"Amikor egyszerre kéne a benti webshopot fejleszteni, két fusimunka időtlen idők óta húzódik, és még óvoda sincs, szóval állandóan lehet elrohanni a gyerekre vigyázni, akkor nem hogy nincsen uborkaszezon, hanem nagyobb a pörgés, mint az év bármelyik másik részében!" - sorolja fáradt szemekkel, és még hozzáteszi, hogy ő az "...és légyszi ne felejtsd el meglocsolni a paradicsomokat!" jellegű telefonokat is munkaidőben intézi.  

"Dolgozni" tudni kell

Van, aki az irodai ebédben találta meg a megoldást a túl sok szabadidőre, másnak az online streamcsatorna a megoldás. Olyan is van, akit nehéz lenne felülmúlni a munkahelyi lazulás terén. 

Vilmos szerint például a titok az ebédszünet kreatív megnyújtása. 

"Kicsit több kummantás = hosszabb ebédszünet, az irodai menza helyett elsétálunk burgerezni, giroszozni a környéken, majd fagyi/jegeskávé + napozás az udvaron... sportosabbaknak meg pingpong. De amúgy nem ez a jellemző, hanem hogy a légkondi és a meló is megy ezerrel."

Orsi pedig az online streamre, konkrétan a Twitch.tv-re esküszik.
          
"Én meló közben a Twitch.tv-t szoktam nézni. Nem mondok specifikus channelt, mert általánosságban lehet nézni a game streameket. Vagy hallgatni... amelyik jobb."

via GIPHY

De a legmenőbb kétségtelenül az az arc a nyári lazább napok kimaxolásában a melóhelyen, akiről Csanád beszélt nekünk. Ő az "Élni tudni kell" mintájára megvalósította a "Dolgozni tudni kell" elvet. 

"Volt egy kollégám, aki a nyári időszakban rendszeresen befoglalta az egyik legeldugottabb tárgyalót az épületben. Beírta magát egy megbeszélésre külső partnerekkel kb. 13-tól 15:30-ig. Egykor bement egy kicsit aludni. Aztán kiment, elintézte a bevásárlást, csekkbefizetést, olyan 14 és 15 óra között. Fél négykor visszaült az irodába, írt egy kamu memót, és után kiment még telefonálni négy körül. De onnan már soha nem jött vissza..."

Ha túl gyorsan dolgozol, az ügyfelek rájönnek, hogy úgy is lehet

Borit már az elején beavatták a helyi szokásokba.

"Hivatali munkahelyen mondták nekem először, hogy tanuljak meg munkaidőben olvasgatni, internetezgetni, mert senki nem fog annyit dolgozni, mint én, ha hülyére hajtom magam. Az a probléma, hogy ha egy munkatárs gyorsan elintézi az ügyeket, legyen az kérvény, bírósági ügy, ügyfélszolgálat vagy bármi, akkor az ügyfelek rájönnek, hogy úgy is lehet. Ezért állítják le azokat, akik lelkesek és gyorsak."

via GIPHY

Aludj egy kicsit, és máris repül az idő

Oszkár egy bútoráruházban eladó, ahol előfordul, hogy nem nagyon jönnek a vevők, és a feltölteni való áru is elfogy. Erre van egy tuti receptje.

"Hatalmas az alvásigényem, a kávé sem megoldás, megtanultam az álomkórral együtt élni, tudok funkcionálni, de azért bármikor tudok aludni, és meg is teszem, ha van rá lehetőség. Persze nem egyszerű, mert hol tudsz nyugodtan szundikálni munkaidőben? Hát egy ilyen hely van: a vécé. Szerencsére nálunk úgy vannak megépítve, hogy nem túl tágasak, és ha leülsz a vécére, akkor simán nekidőlhetsz az oldalfalnak, egész kényelmes. Pláne, ha viszel magaddal egy melegítőfölsőt vagy pulcsit is, akkor azt a fejed alá tudod tenni, sokkal kényelmesebb úgy megtámasztani. 

Szóval én ezt csinálom: amikor nagyon nem történik semmi, elmegyek vécére, és szundítok egy sort. Persze 20 percnél nem nagyon több ez sosem, be is állítom a telefonom, hogy ne maradjak el túl sokáig, mert az feltűnő lehet. De amúgy ez mindenkinek jó, mert engem egy 20 perces alvás nagyon fel tud tölteni, és sokkal jobb formában térek vissza. Ez pedig úgyis egy olyan 20 perc lett volna, ami amúgy is elvesztegetett idő." 

Oszkár azt mondja, tökéletesen érti, miért vannak az olyan munkahelyeken, mint például a Google, külön pihenőhelyiségek, ahová akár munkaidőben is le lehet heveredni. Szerinte szélesebb körben is be kéne vezetni, "nem lenne hülyeség".

További tippek, amiket kaptunk:

- Super Mario online

- The Zombie Wars

-  6×6 betűs Szókereső telefonos app, nem időre, hanem végtelenítve 

- és ha ez esetleg nem elég, akkor ide kattintva találtok még 5 olyan játékot, amivel kibekkelhetitek az uborkaszezont az irodában

És ha már videojátékok: egyes kutatások szerint akár hasznos is lehet, ha munka közben néha játszunk egy kicsit. 

Meló közben hasznos lehet videojátékot játszani?

Egy amerikai kutatás szerint 2015-ben a 31-55 éves férfiak 163 órával dolgoztak kevesebbet, mint ugyanez a korcsoport 2000-ben. Még ennél is durvább a 21-30 éves korosztálynál ugyanez az adat, ők 203 órával dolgoztak kevesebbet, mint 2000-ben. A szakemberek szerint ennek oka, hogy a férfiak egyre több időt fordítanak a videojátékokra, amelyek egyre jobbak és látványosabbak, így sokkal vonzóbbak a játékosok számára. 

De a videojátékoknak előnyei is lehetnek a munka világában - legalább is az amerikai Nemzeti Biotechnológiai Információs Központ tanulmánya szerint. A tudósok ugyanis azt állapították meg, hogy a rövidebb ideig tartó, alkalmi videojáték jótékonyan hat az emberek érzelmeire, javítja a hangulatukat, így hatékonyan csökkenti a munkahelyi stresszt. 

Forrás: hrmonline.com

Kiemelt kép: Hutomo Abrianto, Unsplash