Az állásinterjú és a testbeszéd

19/01/23 szerda
ujnemzedek.hu
Az állásinterjúk kapcsán talán már benned is felmerült, hogy a lényeg, hogy hibátlanul, vagy legalábbis úgy válaszold meg az interjúkérdéseket, ahogyan azt elvárják tőled. Tudtad, hogy igazából nem is ez a legfontosabb?

A kommunikáció nagyobb részét ugyanis a nonverbális információcsere teszi ki. Ebből kifolyólag pedig nem a válaszaid, hanem a testbeszéded esik nagyobb súllyal a latba. Természetesen a verbális eszközökről sem szabad megfeledkeznünk (mint például a szavak mögötti értelem, a hangsúlyok és szünetek, a beszédsebesség, stb.), de ezalkalommal foglalkozzunk „csak” a testbeszéddel.

Tehát ott vagy az interjún. A legtöbbször veled szemben foglal helyet az interjút vezető HR-es (vagy legalábbis a – remélhetőleg – leendő kolléga), aki figyel rád. Nagyon.

Mit figyel?

Arra törekszik, hogy mindent megfigyelhessen (már ha profi az illető, és okosabb, ha abból indulunk ki, hogy az lesz). Onnantól Te vagy a figyelme középpontjában, hogy belépsz az ajtón. Még akkor is, amikor azt hiszed, hogy nem. Viccesen hangzik, de tényleg.


Fotó: Pixabay

Oké, de akkor mit csináljak, hogy minden oké legyen?

A legtöbb, amit tehetsz, ha törekszel rá, hogy felkészülj. Ergo gyakorolj. Egy barátod, vagy akár profi coach (tanácsadó, tréner) segítségével rengeteget fejlődsz majd. Hiszen ők kívülről látnak téged. Ha megkéred, hogy figyeljék vagy esetleg rögzítsék videóra a testbeszéded, sokat tanulhatsz a kommunikációdról.

Öltözz profin. Elegánsan, de kényelmesen. Legyen tiszta a cipőd, és a személyiségedhez illő a ruhád. Figyelj rá, hogy ne kelljen feszengened egy túl szűk ingben, vagy túl rövid szoknyában. A megfelelő öltözet magabiztosságot adhat, ami a testbeszédedre és az interjú egészére is jó hatással lesz.


Fotó: Pixabay

Egy két tipp a nonverbális kommunikációd javításához

  • Tartsd néha a szemkontaktust az interjúztatóval, miközben beszélgettek
  • Ne félj mosolyogni (persze nem a műmosolyra gondolunk, amivel sokan azt hiszik, hogy „bevágódhatnak”. Az csak ront a helyzeten. Sokat.)
  • Ne ülj görnyedten.
  • Nyugodtan dőlj előre picit az asztalnál, ha érdekel a téma, amiről az interjúztató éppen beszél (persze ne vidd túlzásba, nem jó, ha szinte végig az asztalon támaszkodsz, vagy éppen az „arcába hajolsz a másiknak)
  • Tartsd a lábaid a padlón (le lóbáld vagy ilyesmi, mert kizökkent a testtartásodból és a szituációból is. Téged és az interjúztatót is, és nem a jó értelemben).
  • Nem vagy benne biztos, hogy mit csinálj a kezeiddel? Fogj egy tollat, jegyzetfüzetet például (persze azért ne játssz velük), vagy pihentesd a kezeid a szék karfáján. A lényeg, hogy kényelmesnek tűnjön a helyzetük (tudod, ne legyen olyan zavaró, mint amikor valaki idegességében dobol az asztalon).
  • Ne hadonássz a kezeiddel, miközben beszélgettek (ne túlozd el a gesztusokat, sokat ronthat a mondandód hitelességén).

Fotó: Pixabay

Egy-két plusz tipp:

+ Maradj nyugodt (akkor is, ha nagyon rossz volt az előző meló, és már nagyon kellene valami új. Add ki ezeket az érzelmeket magadból, csak ne az interjún).
+ Hallgass figyelmesen és ne vágj a szavába a másiknak (ez a hétköznapokra is hasznos lehet)
+ Figyelj a hangerődre, ha megtaláltad a megfelelőt, legyen egyenletes (se túl halk, se túl hangos ne legyél, mindkettő rossz benyomást kelt)
+ Jegyzetelj, ha tartasz tőle, hogy valamit elfelejtesz.

Ugyanis

A tudatos testbeszéd is gyakorlás kérdése. Gondolj csak a profi politikusokra. Ők sem csak maguktól lettek olyan profik a testbeszédben. Még ha azt is gondolod, hogy bosszantóan sok dologra kell figyelni, hidd el, hogy megéri a fáradtságot. Sokkal hitelesebbnek, őszintébbnek, megbízhatóbbnak és összeszedettebbnek tűnsz majd a helyes testbeszéd segítségével, ami nem csak a meló –, de a párkeresést is megkönnyítheti. Ráadásul minél több interjún (vagy éppen randin veszel részt), annál ügyesebb leszel benne.

Forrás: thebalancecareers