Alig találnak melóst a magyar munkaadók

16/10/26 szerda
ujnemzedek.hu
A megkérdezett magyar munkaadók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nehezen talál megfelelő munkaerőt, 32 százalékuk szerint a meghirdetett állásokra nincs jelentkező, 31 százalékuk pedig a szakképzett pályázókat hiányolja.

Ez derül ki a ManpowerGroup munkaerőpiaci szolgáltató cég 42 országra kiterjedő legfrissebb felméréséből, amit kedden jutattak el az MTI-nek.

Magyarországon a szakemberhiány 17 százalékponttal haladja meg a globális átlagot - tették hozzá. A közlemény szerint a reprezentatív felmérésben résztvevő magyar munkaadók 31 százaléka úgy véli, hogy a munkaerőhiányra a már meglévő munkavállalók képzése jelenti a megoldást, globálisan azonban a munkáltatók 51 százaléka él ezzel a lehetőséggel.

A legnehezebben betölthető munkakörök tízes listája Magyarországon és globálisan szinte megegyezik, mindkettőben szerepel a szakmunkás, a mérnök, a sofőr, az informatikus, a könyvelő és pénzügyi szakember - olvasható a ManpowerGroup felmérésében.

Dalányi László, a ManpowerGroup magyarországi ügyvezető igazgatója kifejtette: a magyar munkaadókat a globális átlagnál azért sújtja jobban a munkaerőhiány, mert nem csupán a magyarországi konkurenciával kell versenyezniük a megfelelő szakemberekért, hanem a nyugat-európai és a környező országok munkaadóival is. Ebben a versenyben a legnagyobb hátrányt az alacsony bérek jelentik. A magyar munkaadók azonban úgy érzik, a bérek emelése a versenyképességüket veszélyeztetné, ugyanakkor a szakemberhiány már olyan méreteket öltött, hogy az ugyancsak a versenyképesség rovására megy.

A globális adatokat tekintve a legnagyobb munkaerőhiánnyal Japán küzd, csakúgy, mint az elmúlt években. Japánban a megkérdezett munkaadók 86 százaléka mondta, hogy nehezen talál megfelelő munkavállalót. A sorban 73 százalékkal Tajvan a második, ezután Románia, Hong Kong, Törökország és Bulgária következik. Ugyanakkor a kínai munkaadóknak csupán 10 százaléka panaszkodik munkaerőhiányra, de jóval a nemzetközi átlag alatt van Norvégia, Hollandia, az Egyesült Királyság, Írország és Svájc mutatója is.