Új lehetőség a fiatal építészek előtt

19/04/25 csütörtök
ujnemzedek.hu
Harminc év alatti építészek számára írt ki pályázatot a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) egy szakmai tanulmányúton való részvételre. A program célja, hogy a tehetséges fiatal építészek nemzetközi szinten is bemutatkozhassanak, illetve kiépíthessék saját kapcsolatrendszerüket.

Kapcsolatépítés, tapasztalatcsere, valamint a fenntartható partnerségek és hálózatok kiépítésének támogatása – ez az elsődleges cél. Ezt követi a program felépítése is, amelyben a magyarországi és a szomszédos országok építészetének megismerésébe és megismertetésébe igyekszik aktívan bevonni a szervezet, a szakma fiatal képviselőit. Ha a jelentkezést fontolgatod, fontos, hogy mindenképpen jelölj meg egy számodra inspirációt jelentő, feltörekvő, szomszédos országbeli praxist.

A Kortárs Építészeti Központ a magyar pályázókkal közösen ugyanis egy szakmai tanulmányútra hívja meg a kiválasztott nemzetközi irodákat. A pályázatban éppen ezért részletes indoklást, témafelvetéseket és a meghívott vendégeknek szóló útitervötleteket várnak. A kiválasztott csapatok és a kurátorok közös munkájával alakul ki a végleges magyarországi és a külföldön megvalósítható úti- és programterv.


Forrás: Pixabay

A zsűri által kiválasztott irodák olyan tanulmányúton vehetnek részt, ahol épületeket, műtermeket, alkotókat, intézményeket látogatnak meg, egy-egy tematikusan felépített program keretében, amelyben a látogatásokat interjúk, vizuális anyagok és alkotói reflexiók dokumentálják majd. A csapatok a Kortárs Építészeti Központban nyilvános bemutatkozási lehetőséget is kapnak.

Forrás: MTI