Tudunk egy jó bulit péntek éjszakára - próbálj ki ingyen 15 sportágat!

17/06/22 csütörtök
ujnemzedek.hu

Tizenöt sportágat lehet ingyenesen kipróbálni pénteken este 9 órától a Hősök terén és a Városligetben az Olimpia Éjszakája rendezvényen.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, mivel egy felmérés szerint Magyarország a túlsúlyos emberek számát tekintve a negyedik helyen áll a világon, ezért azt a feladatot kapta, teremtse meg a feltételeket ahhoz, hogy minél többen kezdjenek el mozogni.

„Cool és trendi események kellenek, hogy a fiatalokat felállítsuk a számítógépek mellől, a pénteki ilyen, hiszen nagy élmény lesz éjszaka Budapesten futni vagy kerékpározni” – jelentette ki Révész Máriusz, aki szerint azért időzítették a rendezvényt június 23-ára, mert Coubertin ezen a napon indította útjára az újkori olimpiai mozgalmat. A kormánybiztos kiemelte: a résztvevők összesen 15 sportágat próbálhatnak ki a hajnali négy óráig tartó esemény keretében.

Bordács Miklós szakmai főszervező szerint a pénteki egy hangulatos, jó sportbuli lesz, amelyre több tízezer főt várnak, akik többek között asztaliteniszezni, jógázni, zumbázni, korfballozni, vagy teqballozni is tudnak majd.

Lacza Gyöngyvér, a Testnevelési Egyetem sportszakmai vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvény látogatása ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet az olimpiaiotproba.hu weboldalon lehet megtenni.

Szélpál Tamás projektvezető közölte: a Nagy Sportágválasztó Szervező Iroda kapta meg az 1978-ban indult, majd most újjáélesztett Olimpiai Ötpróba porgramsorozat lebonyolítását, amelynek keretében három és fél éven át öt sportágban, idén 55 eseményen lehet gyűjteni a pontokat, s bizonyos ponthatárok eléréséért jutalom jár a résztvevőknek. Kitért arra is, hogy az Olimpia Éjszakáján futásban és kerékpározásban lesz mód Olimpiai Ötpróba-pontokat szerezni, előbbiben 6,7 és 10,7, utóbbiban 17 kilométeres távon.

Fábián László megbízott főtitkár hangsúlyozta: a Magyar Olimpiai Bizottság örömmel fogadta a kezdeményezést, mert ez alkalommal is fel tudják hívni a figyelmet a júliusi, győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra, hiszen a péntek esti ünnepélyes megnyitó fő attrakciója az lesz, hogy a Hősök terére „befut” az EYOF-láng, ahol este negyed 10-től egy fél óráig fotózkodni is lehet majd.

Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a láng útja innen az Újpesti-öbölig vezet, ahonnan sárkányhajóval – több tucat fáklyákkal kivilágított hajó kíséretében – viszik majd le a Dunán, egészen a Lágymányosi-öbölig.

Végül elhangzott, hogy az Olimpia Éjszakájára vidékről érkezők ötven százalékos kedvezményt kapnak, ha a MÁV-val utaznak a rendezvényre.