Felmérés indul a fiatalok nyelvtudásáról

17/08/29 kedd
ujnemzedek.hu

Felmérés indul a fiatalok nyelvtudásáról, nyelvismeretéről ősszel - közölte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Novák Katalin elmondta: a kormány nemrégiben fogadta el az idegennyelv-tanítás hatékonyságának fejlesztéséről szóló kormányhatározatot. Ez tartalmazza a felmérés elkészítését is - tette hozzá. Kifejtette: szeretnék megnézni, mi az oka annak, hogy a fiatalok napjainkban kevéssé szereznek nyelvvizsgát, illetve, hogy a nyelvtudásuk elmarad az európai átlagtól. Azt látják, hogy bár a nyelvismeretük nő, javul, de az ezt igazoló nyelvvizsga megszerzésében nem nőnek érdemben az arányok.

Kitért az Önkéntesség személyre szabva elnevezésű programra is, amely arról szól, hogy a fiatalok a középiskola elvégzése után fél-egy évig önkéntes tevékenységet végezhetnek például az egészségügy, a honvédelem, a katasztrófavédelem vagy a gyermekjóléti alapellátás területén. Hozzátette: ennek keretében az ötmilliárdos program részeként ingyenes nyelvtanfolyamon is részt vehetnek a 18-22 éves fiatalok.

Novák Katalin beszámolt a Nyelvtanulással a boldogulásért pályázatról, amelynek 3,3 milliárd forintos kerete van, és az első beadási határideje augusztus 30-án zárul. Kiemelte: a program arról szól, hogy tanórákon kívül, nyelvszakos hallgatók heti legalább egy alkalommal foglalkozásokat tartanak, amely az idegen nyelvek elsajátítását segíti a középiskolásoknak.

Ösztöndíjakkal segítik a külföldi nyelvtanulást, erre 14 milliárd forint áll rendelkezésre, és közel 20 ezer fiatalt támogattak. Ezzel a gyakorlatban is ki tudják próblni a fiatalok a nyelvtudásukat  - jelezte Novák Katalin.

Az államtitkár kiemelte: az a céljuk, hogy a nyelvvizsgához minél könnyebben, egyszerűbben tudjanak hozzájutni a fiatalok. (MTI)

Update!

Elindult a nyelvvizsgadíj visszaigénylésével foglalkozó külön aloldalunk. Itt nem csak az összes fontos infót találjátok meg összegyűjtve, de chaten is érdeklődhettek, illetve egy kalkulátor is segít megállapítani, hogy jogosultak vagytok-e a visszatérítésre. 

Az aloldalt ezen a linken találjátok.