Az alkalmi bringásokat védi a kihajtható papírsisak

16/10/05 szerda
ujnemzedek.hu

Karácsonyi papírdíszhez hasonlít az EcoHelmet kerékpáros sisak, amit a kölcsönözhető bringák mellé fognak árusítani utcai automatákból.
 
Világszerte egyre több városban működnek közösségi bringahálózatok, de az alkalmi kerekezők a legritkább esetben hordanak maguknál sisakot, ami pedig a forgalomban életet menthet.

A brooklyni ipari formatervező és megszállott bringás Isis Shiffer külföldi útjain ismerte fel a problémát, majd New York-i műhelyében megalkotta a környezetbarát EcoHelmet sisakot.

Mivel úgy gondolta, hogy a terméket a közösségi bringák dokkoló állomásán fogják automatából árusítani, teljes méretű, kész sisak nem jöhetett szóba, mivel nem fért volna be elég belőle a gépbe.

Ezért egy kihajtható konstrukció mellett döntött. A méhsejtes szerkezetű, papírdíszhez hasonlóan kinyíló sisak összecsukott állapotában jókora banánra hasonlít és a mérete is akkora.

Műanyag helyett az újrahasznosítás jegyében Isis Shiffer kartonpapírral dolgozott. Mielőtt bárki elhűlne, a feltaláló hangsúlyozza, hogy a harmonikaszerűen hajtogatott papírlemezek komoly ütéseket is elviselnek, levegőből ledobott segélyszállítmányok védelmére is használják ezt a megoldást.

A formatervező eleinte ananászra hasonlító sisakban gondolkodott, de a teszteknél meggyőzték, hogy szorítkozzon a hagyományos formákra. "Nem számít, hogy milyen jó működik, ha az ember idétlenül néz ki benne, nem fogja felvenni” – idézi a Seeker.

A papírsisakot pánt rögzíti, állítási lehetőség nincs rajta, de fazonja miatt a legtöbb emberre így is jó lesz. Isis Shiffer jelenleg az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság engedélyét próbálja megszerezni rá, hogy ténylegesen forgalomba kerülhessen.

A kidobható, lebomló sisakot nem árazná túl, a tervek szerint nagyjából 5 dollárért adná ki az automata.