Átalakítja a toborzást a közösségi média

16/11/08 kedd
ujnemzedek.hu

Innovatív megoldások válthatják a hagyományos eszközöket a munkaerő toborzásban, különösképp az Y, és a jövőben a Z generációs munkavállalók felkutatásában.

Lajkó Erika, a Bunge Zrt. HR vezetője arról számolt be előadásában a budapesti Akváriumban rendezett HR Festen október végén, hogy a toborzás során az egyik legnagyobb kihívást az Y generációs munkaerő elérése jelenti. "Három munkahely betöltésére kaptunk megbízást az agrárkereskedelmi divíziónktól tavaly. Egyetlen ilyen feladatkörrel másfél év alatt, százötven munkaórát töltöttünk, azonban a klasszikus toborzási módszereink nem hozták el a remélt eredményeket, még annak ellenére sem, hogy e korosztály számára fontos hívószavakat kommunikáltuk: mint csapatmunka, munkakörülmények, munka-magánélet egyensúlya, amit ráadásul munkavállalói elégedettségi vizsgálatok is kiemelkedő eredménnyel jelöltek.

Ekkor újragondoltuk a kérdést, s marketing ügynökségünkkel, az Isobarral együtt megfogalmaztuk a megoldást: ahhoz, hogy ezt a korosztályt elérjük üzeneteinkkel, figyelembe kell vennünk a generáció megváltozott tartalom fogyasztási szokásait. Fontos felismerés volt az is, hogy a keresleti piacon a munkáltató márkává válik, a pozíció pedig termékké. Így született meg a toborzó videó ötlete" - mondta el a HR vezető. A cikk itt folytatódik.