Te kihasználod? #11 – CSOK 2. rész: Támogatás használt lakásra

19/10/21 hétfő
ujnemzedek.hu
Előző cikkünk folyatásaként itt a kamattámogatott lakáskölcsön második része, mely a használt lakásokra nyújtott támogatással foglalkozik.

A támogatás feltételei:

  • A lakásnak a hitelintézet által elfogadott – telekár és általános forgalmi adó nélkül számított – bekerülési költsége nem haladhatja meg a 30 millió forintot.
  • Az igényelhető kölcsön összege: A kamattámogatott építési kölcsön összege legfeljebb 15 millió forint lehet.
  • A kamattámogatás időtartama legfeljebb 5 év, azonban a kölcsön futamideje ennél hosszabb is lehet. A hosszabb futamidőnek az első öt évére jár a kamattámogatás.
  • A kamattámogatott kölcsön a támogatott személy által egy alkalommal vehető igénybe.

csaladi-otthonteremtesi-kedvezmeny.blog.hu

A kamattámogatás jellemzői:

  • Az igénylőnek igazolnia kell, hogy nincs tartozása, valamint azt, hogy legalább 180 napja a magyar társadalombiztosítási rendszerben biztosítottként szerepel. Házaspárok és élettársak esetén elegendő az egyik fél igazolása is.
  • A kamattámogatott kölcsön a 2008. július 1-jén vagy azt követően kiadott építési engedéllyel rendelkező, új lakás építéséhez igényelhető, ha a kölcsön iránti kérelem benyújtásának időpontjáig a használatbavételi engedély kiadása vagy a használatbavétel tudomásulvétele nem történt meg.
  • A kamattámogatási időszak lejártáig terjedően a kamattámogatással érintett lakást haszonélvezeti vagy használati jog nem terhelheti.
  • Az otthonteremtési kamattámogatott kölcsön igénybevételének nem akadálya a meglévő, másik lakástulajdon vagy más jogszabály alapján igénybe vett állami kamattámogatásos kölcsön.

A CSOK-kal kapcsolatos további információkat itt találsz.