Támogasd velünk a Tehetségeket!

19/02/26 kedd
ujnemzedek.hu
Idén is felajánlhatod a személyi jövedelemadód (SZJA) 1 százalékát a Nemzeti Tehetség Programra, amelyet a kormány - a korábbi évekhez hasonlóan - kiegészít. - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára kedden, Budapesten.

Illés Boglárka felidézte, hogy tíz éve indult el az NTP, amely nemcsak a tehetségek kibontakozását támogatja, de a szülőknek és a pedagógusoknak is segít felismerni a tehetséges fiatalokat. A program indulásakor (2009-ben) 500 millió forintot fordítottak erre a célra, ez összeg mostanra több mint hárommilliárd forintra nőtt. Ennek köszönhetően a kezdetben évi mintegy 15 ezer fiatal helyett, most már 350 ezer fiatal számára tudnak támogatást nyújtani - ismertette a helyettes államtitkár.


Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár

A személyre szabott segítség a cél

A tehetségek támogatásában nagyon fontos szerepet játszik a személyre szabott figyelem. A program során ennek megfelelően képzéseket tartanak a szülőknek és a pedagógusoknak is, valamint tutor program is indult, amelyen keresztül egy évre mentort is kapnak maguk mellé a fiatal tehetségek.

A támogatásra ráadásul Magyarországról és külhoni magyarlakta területekről is pályázhatnak a tehetséges fiatalok, valamint a tehetséggondozó emberek, szervezetek és közösségek.


Kozsán Balázs, Wado-Kai Karate Magyar-, Európa- és Világbajnok.​


Nyíri Anna Eszter, 2015-ben Dohában, Katarban, 2017-ben pedig San Joséban, Costa Ricában
ért el 15. illetve 13. helyezést csapatával a World Robot Olympiad nemzetközi robotikaverseny világbajnoki döntőjén.


Törös Luca Bella, Népdalénekesként rendszeresen vesz részt versenyeken.
Második éve a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjasa.

Hogyan támogathatod a tehetségeket?

A személyi jövedelemadód 1 százalékát a 1823-as technikai számon tudod felajánlani.
A tavalyi évben így több mint 1,4 milliárd forint gyűlt össze. Segíts, hogy idén se legyen másként!

Támogasd velünk a Tehetségeket!


A program fővédnökei Zsédenyi Adrienn énekesnő, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó
és Onodi Henrietta kutató, egykori NTP ösztöndíjas, az ifjú tehetségekkel.

Forrás és fotók: MTI