Nem vettek fel egyetemre? Semmi gáz!

18/08/23 csütörtök
ujnemzedek.hu
Nem menj a falnak, ha idén nem úgy jöttek össze a dolgaid, ahogy tervezted - inkább keress egy OKJ-s képzést, ami egy kicsit közelebb vihet a céljaidhoz.

Idén mintegy 108 ezren jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézménybe, ebből több mint 75 ezer hallgatót vettek föl, közel 33 ezren pedig nem jutottak be az egyetemekre, főiskolákra – olvasható a Magyar Idők cikkében.

Nekik azt tanácsolják az oktatási szakértők, hogy ne törjenek le, inkább keressenek egy olyan technikumot vagy OKJ-s képzést, ami a kitűzött szakhoz közel áll vagy kiegészíti azt.

Ezt később kamatoztatni lehet:

  • Az egyetemi évek alatt, amikor jól jönne még némi pénz az ösztöndíjon felül. Egy szakmával a kezedben nem kell diákmunkát végezed, és ugyanannyi munkáért több fizetést kaphatsz.
  • A munkaerőpiacon is könnyebben boldogulhatsz, hiszen a megszerzett szakma mellett egy kis tapasztalatot is bezsebelhetsz.
  • Ráadásul vannak olyan OKJ-s tanfolyamok, amelyek elvégzése pluszpontokat is jelenthet a felvételi során.

Az OKJ-s képzésekről fontos tudni, hogy az első és a második szakképesítés megszerzése ingyenes, de csak olyan oktatási intézményben, amely állami támogatásban részesül és iskolai rendszerű szakképzés. Ezért érdemes figyelni a jelentkezés során mert NEM minden képzés ingyenes. Mielőtt beiratkoznál egy tanfolyamra, böngészd át a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapját, illetve a hatályos képzési jegyzéket.

Ha nincs ötleted, válassz egy hiányszakmát!

Érdemes megnézni a lakóhelyedhez legközelebbi cégek állásajánlatait, és ennek figyelembevételével kiválasztani, hogy mit is lenne érdemes tanulnod.

via GIPHY

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján azt is átnézheted, hogy megyénkre lebontva melyek a legkeresettebb szakmák. Ilyen például az ács, az asztalos, a dísznövénykertész, a festő-mázoló-tapétázó, a gépi forgácsoló, a csecsemő- és gyermekápoló, a kőműves, a központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő, a női szabó, a szociális gondozó és ápoló, a villanyszerelő, a virágkötő és virágkereskedő.