Miután a szülőknek is világos lett az Insta használata, ideje tisztázni, mi az a Finsta!

17/01/11 szerda
ujnemzedek.hu
Egy brit gyerekjogász felkutatta az Instagram felhasználási feltételeit, majd lefordította, hogy szülők és gyerekek számára is érthető legyen. A felsorolt pontok között persze akadnak olyanok is, amire az ember felkapja a fejét: mégis csak jó lett volna elolvasni regisztráció előtt, nem?

Számtalanszor kattintunk tovább az elfogadásra úgy, hogy egy pillantást sem vetünk a felhasználási szabályokra, ezáltal önként kiadva szemályes adatainkat, fotóinkat az oldal kezelői számára. 

Az angliai Growing Up Digital felmérése szerint a 12-15 éves korosztály fele már regisztrált fiókkal rendelkezik az Instagramon, ugyan így a 8-11 évesek 43%-a is. A kutatás szerint nem csak a gyerekek és a fiatalok, de még a felnőtt generáció tagjai sem olvassák el a felhasználóknak szánt ismertetőt, pedig lehet sokak számára inkább elrettentő lenne így az app. 

Van néhány pont, amit érdemes kiemelni: 

  • Az Instagram felhasználhatja és továbbadhatja képeinket bárkinek a világon, és bár a szerzői jog a kezünkben marad de fizetni nem fognak érte.
  • Az Instagram összegyűjtheti és használhatja a megadott személyes adatainkat, sőt azokat is, amiket kiderít rólunk a szokásaink alapján.
  • A rólunk és szokásainkról begyűjtött adatok alapján reklámokat küldhet felénk.
  • Az Instagram bármikor megváltoztathatja a felhasználónevünket, de ki is tilthat az alkalmazásból.

Miért fontos ez mondjuk a szülőknek? 

A felhasználási feltételek ismerete jó alap lehet egy szülői beszélgetés alkalmával, fontos, hogy tudják elmagyarázni a legfontosabb pontokat a gyereküknek, meg tudják fogalmazni a felmerülő veszélyeket. 

Jó ha tudod mi az a "Finsta"!

Nem hallottál még róla? Pedig egy amerikai kutatás szerint a fiatalok 60%-a rendelkezik Finsta fiókkal. Hogy ez mit jelent? Ez egy szóösszetétel, a Fake szó és az Instagram összeolvadása, ami kamu profilt jelez. A legtöbben arra használják, hogy a szülők figyelmét elkerülve, olyan tartalmakat osszanak meg, amit máshol nem tennének meg. Menők és bevállalósak akarnak lenni, így a képek minősége nem számít csak a provokáló tartalom. Amellett, hogy saját maguk határait feszegetik, másokra is nyomást gyakorolnak, így elindul egy versengés, próbálják túllicitálni egymást csak azért, hogy kiderüljön ki a belevalóbb. Egyesek a végsőkig elmennek és képesek őrületesen nagy hülyeségeket is megcsinálni.