Legendás Balaton: mítoszok, amiket nem ismersz a magyar tengerről

16/09/20 kedd
ujnemzedek.hu
Óriások laktak a környéken, sőt, a tavat egy sárkány vájta ki. És azt vágod, hogy ki volt Sió?

A Balaton legendás hely - már nem úgy, hanem komolyan az. Rettentő sok mítosz köthető a magyar tengerhez: itt van három, amit talán nem ismertél eddig.

 

1. Sió

A Sió (vagy Sió csatorna) a Duna jobboldali mellékfolyója Magyarországon: hossza 120,8 km. A Balaton vízszintjének szabályozására és a Dunával való összekötésére szolgál. Infóból talán elég ennyi is, hiszen most a dolog mitikus oldalával foglalkozunk - Sió ugyanis nem volt más, mint a Balaton tündére. A néphagyomány igazi aranyhajú szépségként írja le, aki az összes férfi fejét elcsavarta. Így történt Kamor, a bakonyi erdő varázslójának fiával is, Sió pedig nem volt rest kihasználni a fiú epekedését. 

A srác mindent megtett érte, amit csak kért, ám amikor megjelent a tónál a hársfavirág vízzel, amit a lány szerelmi zálogként követelt, Sió épp egy másik fiatalemberrel enyelgett a parton. Bánatában Kamor fia levetette magát a tihanyi sziklákról, s mikor ezt a varázsló megtudta, kegyetlen bosszút állt: juhásznak öltözve jelent meg a lány előtt, mondván, ő hozta el a vizet, ám amikor Sió kinyitotta a palackot, abból kígyók ugrottak elő, és ellepték a tündér fejét.  Az átok így szólt: egészen addig nem szabadulhat meg tőlük a tündér, amíg a szívből jövő szerelem fel nem oldozza. Ez végül hosszú idő után, de megtörtént: Kelén és Helka megszabadították egy aranyszőrű bárány gyapjával a visszataszító hajkoronájától Siót.

 

2. Így keletkezett a tó

Merthogy annak is megvan a maga sztorija: a legenda szerint a Bakony erdeiben (nyilván Kamor szomszédjában) élt egy 24 fejű sárkány. Ez a sárkány naponta 24 lányt falt fel, ha pedig nem kapta meg őket a környékbeliektől, éktelen haragjában iszonyatos pusztítást végzett. Amikor a (találó nevű) Balatonnak a kedvese került sorra, a fiú úgy döntött: nem hagyja annyiban a dolgot, és nem engedte a sárkányhoz a lányt. A sárkány erre  irdatlan haragra gerjedt: hatalmas krátert vájt irdatlan karmaival, amit egy forrás megtöltött vízzel - így keletkezett a monda szerint a tó.

Balaton később megküzdött a sárkánnyal, 23 fejét sikerült is levágnia, ám az utolsó fejjel együtt ő maga is a tóba hullott, és ott lelte halálát. Amikor a mátkája ezt megtudta, ő maga is a vízbe vetette magát - együtt nyugszanak azóta is a tó fenekén. A helyiek a vitéz iránti tiszteletből nevezték el a tavat Balatonnak. 

 

3. Na és az óriások

Merthogy a monda szerint azok is éltek a Balaton környékén. A légynek sem tudtak ártani, ám ha valaki feldühítette őket, abból nem volt köszönet. Hosszú évszázadokig ők voltak a tó körül az urak - ám egy idő után már csak ketten maradtak, Haláp, az óriáslány, és édesapja. 

Egy nap Haláp összetalálkozott egy emberrel: Csillával, akit felvitt magával játszótársnak a várukba. Vígan teltek a  napjaik, ám egy idő után Csilla visszavágyott ez emberek közé. Haláp hiába kérlelte, nem tudta maradásra bírni - az óriáslány pedig annyira szívére vette a dolgot, hogy levetette magát a sziklákról.

Az édesapja vigasztalhatatlan volt.  Miközben leánya síremlékét építette, egy nagy kőre lelt - ám balszerencséjére elvesztette az egyensúlyát, és a súlyos teher maga alá temette. Az elmozdított kő alól forrás tört fel: a legenda szerint így keletkezett a Badacsony lábánál a Balaton.