És most megmutatjuk, hogy igenis lehet mívesen káromkodni

18/02/01 csütörtök
ujnemzedek.hu
Ráadásul még annak is utánajárunk, mi a franc az a sok régi szakkifejezés szitokfronton.

Ahogy az a Nyelv és Tudomány írja: magyar káromkodásokról a 13-14. századtól kezdve találhatunk adatokat. Volt időnk tehát felgyúrni magunkat a top káromkodó nemzetek közé - mert a fene egye meg, az ugye nem kérdés, hogy a magyar, ha akar, úgy szidja a BÁRMIT, hogy a szóbeli megruházás szinte irodalmi élménnyé válik. 

A terem buráját neki, ne legyünk naívak:

mindenki káromkodik. A teremtésit: Mindenki. Még Kosztolányi is.

A boltban, a parkban, a kutyafuttatóban. A plázában, mozi előtt, mozi után. A buszra várva. Ha esik. Ha fúj. Ha nincs semmi baj. Ha baj van. Ha beveri a könyökét, sőt, hogy a rossebb egye meg: ha NEM veri be a könyökét, akkor is. 

A kérdés csak az, hogy HOGYAN teszi. Mert káromkodni lehet úgy, mint egy kocsis, és lehet úgy, akár egy úr. Kimondhatjuk: a káromkodást nem a jelzők durvulása, hanem az indulat teszi azzá, ami - ergo elküldhetjük a világot a francba szépen is, a világ úgy is meg fogja húzni magát, s kushad majd szavaink súlya alatt. Mutatjuk, mire gondolunk, de előtte álljon itt minden szelíd káromkodások vitathatatlan leglegleg-je:

 Frászt! Egy frászt! Frászfenét! Frászkarikát!

A FRÁSZ kifejezést annak idején az epilepsziára, vagy egyéb, komolyabb görcsökkel járó megbetegedésekre használták (lásd németül: Frais (frász, görcs), de jelenthet bazinagy ijedtséget, sőt, még pofont is (Akkora frászt kapsz, hogy a fal adja a másikat). Sokkal ízlésesebb, mintha Azt használnánk helyette. Tudjátok, AZT.

A terem buráját! 

Oké, nem egy YOLO, vagy egy SWAG, de ha az ember minden körülmények között egy Móricz-novellában szeretné érezni magát, akkor kitűnően alkalmazható - esetünkben nem a terem BÚRÁJÁRÓL van szó, hanem egy eufemizált, valamikor a 19. században meglehetősen népszerű, keményebb kiszólás szépítéséről. Irodalom órán simán benyöghető - persze mi nem javaslunk, csupán felhívjuk a figyelmet a dologra. 

Azt a rézfán fütyülő rézangyalát

A míves káromkodások egyik ékköve. Ha a szitokszavakat rádióban adnák, akkor ez lenne a Tame Impalától a Let it Happen. A történészek szerint a mondat a juhászvilágból ered - rézből készült farkascsapdákkal védték ugyanis régebben a nyájat, amiket a fára szereltek fel. Ezek azonban szeles időben maguktól is megszólaltak, ami pedig a bárányőrző szakikat érthetően felzaklatta.

Hát így.

Képtalálat a következőre: „profanity gif”

Basztikuli!

Elcsesztél valamit? Durván félrement a matekdoga? Nem te nyerted a tendert? Akkor tessék, lehet használni. Valamint lehet találgatni, a 19. század óta honnan van.

Hogy az a (jó nagy bajor) kaporszakállú... 

Tréfás szitkozódás meglepetés, indulat levezetésére. Valószínûleg erõsebb, durvább forma szépítése. Legalábbis Itt ezt írják.

A leghosszabb magyar káromkodás

Horváth Mihály szitkozódó levelet küldött Szabó Gyurkához 1663-ban. Azért mutatjuk meg, hogy azért lehet ezt cifrázni, illetve a mások francba elküldése láthatóan kortalan tevékenység.

Szolgálatomnak töled való meg tagadása után, Istennek semminémű áldása ne száljon reád, Istentöl el szakatkozott, menny-országhoz háttal fordúlt, parázna, disznó életü, tisztátalan, vissza aggott, ebre ütött, k(urva) feleségű, hunczfut, beste lélek kurafi. Soha nem hittem vólna, hitetlen, vissza aggott, vén, agg eb, kurafi, hogy vénségedre nemzetedet, a Magyar szakállt, régi, jámbor kegyelmes uradat, Zitsi István urat, ő nagyságát; annak felette kegyelmes urunkat, királyunkat, így meg gyaláztad. [...] Két száz lépésre ki érzik a bor s égett bor szaga az eb szájadbúl: hiszen, te sem Istennek sem embernek nem kellesz immár, dzsidázott, dárdázott, bénna, lélek kurafi: hiszen jól tudom, hogy tsak Isten nevében tartott ekkoráig is az urad; mert a te bolondságodért, k(urva) az anyád, ha adnék immár egy sült répát. [...] Ezek után Isten meg ne mentsen, hanem akasztófán száradj meg[...] Adassék az néhai vitézlö Tatai Szabó Lyukáts fiának, az nem nemes, nem vitézlő, sánta, bénna Szabó Gyurkának, vénségére meg bolondúlt, kerítö, vissza aggott, beste lélek kurafinak.