Elsőkönyves zsánerszerők, szevasztok: lehet pályázni!

18/02/08 csütörtök
ujnemzedek.hu
Akár posztapokaliptikus sci-fi, akár young adult szövegek is mehetnek.

A [bekezdés] programot 2017-ben indította útjára a Twister Media kiadó. A kiadó vezetői – Erdei Virág és Értékes Christos – Szabó István Zoltánt kérték fel arra, hogy segítsen felépíteni a tehetségkutató/mentor programot, amely bolti forgalomba került önálló kötettel még nem rendelkező szerzőknek szól. A kiadó a mentorprogram keretein belül igyekszik felkutatni és felkarolni azokat a tehetségeket, akik munkáikkal képesek gazdagítani a hazai zsánerirodalmat.  A kiválasztott műveinek kiadása mellett a kiadó szakmai mentorációt is nyújt a szerzőknek

A pályázók egy nyitott hónapban küldhetik el pályamunkájukat a szervezőknek. Novelláskötettel, lírai alkotásokkal pályázni nem lehet. A beérkező kéziratokat szakmai zsűri bírálja el. 2017-ben a háromtagú zsűrit Pillér Emília Réka, Szabó István Zoltán (Steve) és Gaborják Ádám alkotta.

A tavalyi első programra 141 érvényes pályamunka érkezett. Ezek közül tizenöt került shortlistre, melyből a zsűri hat munkát javasolt a Twister Media kiadónak megjelentetésre. A győztes regények között találni posztapokaliptikus sci-fit éppúgy, mint young adult és thriller szövegeket.

A pályamunkák 2018 folyamán és 2019 első harmadában jelennek meg - írja a Könyvesblog.

Változások a [bekezdés] menetében

2018-ban érkezik a második [bekezdés]. A szervezők igyekeznek a programot évről-évre finomhangolni, így történnek bizonyos változtatások. Idéntől megszűnik az előolvasás gyakorlata, a kéziratokkal az első lépéstől kezdve a szakmai zsűri foglalkozik – 2017-ben csupán a shortlis-re került szerzők szövegeit kapta meg a zsűri. Ennek következményeként a zsűri két újabb taggal bővül, illetve nagyban felértékelődik a szinopszis szerepe is, mivel ezek alapján végzi el a zsűri az előszűrést. Döntő fontosságú lesz tehát, hogy ne csak a kézirat legyen kiváló, de a szinopszist is nagy műgonddal készítsék el a pályázók.

Júniusig a kiadó minden segítséget igyekszik megadni a pályázóknak ahhoz, hogy elsőrangú szinopszist tudjanak írni. Áprilisban a Könyvfesztivál idejére ingyenes, de regisztrációhoz kötött szakmai workshopot szervez a Twister Media. Május folyamán pedig önköltséges kurzust hirdet, melynek keretein belül – többek között – szintén a jó szinopszis megírásához szükséges hozzávalókat ismerhetik meg az érdeklődők. A kurzus elméleti részét gyakorlatorientált közös munka és szakmai konzultáció egészíti ki.

A nyitott hónap idejében nem történt változás, 2018. június 1 és 30 között várja a kiadó a kéziratokat, melyeket a [bekezdés] program oldalán keresztül tölthetnek fel a jelentkezők.