0-24-ben működő, áldozatvédelmi krízisközpontot hoznak létre!

17/03/07 kedd
ujnemzedek.hu
A VII. kerületi Wesselényi utcába tervezett központ az áldozatvédelmi stratégia része, amelynek célja, hogy minél több ember számára elérhető legyen az áldozatvédelem, az ezzel foglalkozó intézmények és a civil szféra közötti együttműködés hatékonyabb legyen, ennek érdekében szakmai programokat, képzéseket is szerveznek - közölte Vízkelety Mariann, az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár.

A tavasz végén, nyár elején megnyíló központot a januárban megszűnt Igazságügyi Hivatal egyik épületében alakítják ki. A központban a tanácsadáson túl jogi és pszichológiai segítségnyújtással is foglalkoznak majd, szociális munkásokat is alkalmaznak, és az oda fordulóknak egyénre szabott módon igyekeznek majd segítséget adni. Krízisszobát is létrehoznak annak érdekében, hogy ha valaki olyan krízishelyzetbe kerül, hogy menekülnie kell, a központban menedéket találjon. Ez csak átmeneti lehetőség, amíg az adott ügyben az egyéb hivatali szervek végleges megoldást találnak. A központban gyereksarkot, kényelmes, otthonos helyiségeket is kialakítanak, ahol az ügyintézés bár hivatali keretek között, mégis barátságos környezetben zajlik - tette hozzá.

Kép: Pixabay

A stratégia további eleme például egy egy kerekasztalt, ahol az állami, egyházi és civil szervezetek az áldozatvédelemmel kapcsolatos fontos információkat, esetleges teendőket vitatják meg. Nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a civil szférától olyan jelzéseket kapnak, amelyek akár jogszabály módosítást és további intézkedéseket is eredményezhetnek.

A rendőrségnek kötelező tájékoztatást adnia az áldozatoknak az áldozatvédelmi lehetőségekről, még mindig sokan nem tudnak erről. Ezért egy figyelemfelhívó kampányt indítanak, amelyben iskolákba, óvodákba, orvosi rendelőkbe kívánják eljuttatni tájékoztató anyagaikat arról, hová és hogyan fordulhatnak azok, akik áldozattá válnak.

A Wesselényi utcai központ mellett Szombathelyen és Miskolcon is szeretnénk létrehozni majd krízisközpontokat, de középtávú cél, hogy más nagyvárosokban is létesüljenek ilyenek.
 

2011 óta működik, 2015 óta pedig kötelező fenntartani az áldozatvédelmi segélyhívót, amely a 06-80-225-225 ingyenesen hívható telefonszámon érhető el. Ezen keresztül elsősorban a bűncselekmények és tulajdon elleni szabálysértések áldozatai számára tudnak személyre szabottan segítséget nyújtani.