Zimbardo: jobb lenne, ha a férfiak pornó és videojáték helyett nőkkel találkoznának

17/05/26 péntek
ujnemzedek.hu
A Családok Budapesti Világtalálkozójának első napján, 2017. május 25-én tartotta előadását Philip G. Zimbardo, aki arról beszélt, hogy valami nagyon nincs rendben a mai férfiakkal. A probléma abban gyökerezik, hogy a fiúk sokkal szívesebben élnek a megkreált virtuális világban, mintsem a valóságban, amire a technológiai függés és a pornó még rátesz egy lapáttal. Előadásában nem csak ezt fejtegette, kitért az elhalványuló apaszerepre, a férfiak oktatására és számos más érdekes témára is.

Amikor Zimbardo megjelent a terem jobb sarkában a nézők hatalmas tapssal köszöntötték, mindenki rettentően várta már az előadását, akik kevésbé beszélték az angol nyelvet, sebesen kapkodtak a fordítókészülékek után, nehogy lemaradjanak bármiről is. Hogy ne tették volna? A világon mindenhol elismert pszichológus, szociológus, író, kutató, egyetemi tanár, olyan aktuális problémákról kezdett beszélni, ami nagyon sok családot, fiatalt érint.

Az előadás elején személyes bemutatkozása után megemlítette a Hősök Tere Kezdeményezést, melynek tudományos hátterét a Heroic Imagination Project (HIP) adja, ami azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a hétköznapi hősiességet helyezi előtérbe, és a bátor irányítás, vezetés fontosságát hangsúlyozza. A HIP-et Zimbardo alapította, székhelye pedig San Franciscóban található.

Zimbardó saját kutatásaira hivatkozva arról beszélt, hogy több tényező játszik közre abban, hogy a férfiak megszűnnek hagyományos értelemben vett férfinak lenni. Vannak bizonyos személyiségből fakadó problémák, környezetből fakadók és társadalmi problémák. Az elsőhöz olyan dolgok tartoznak, mint a félénkség, félelem, impulzivitás, a másodikhoz olyanok, mint a nem teljes család, apa nélkül felnövés, videojátékok és pornó, a harmadikhoz pedig például az olyan nőket támogató kezdeményezések, amik a férfiakra kedvezőtlenül hatnak, de ide tartoznak még az iskolai bukások, és a gazdasági egyenlőtlenségek is.

Fontos tényezőként emelte ki a szégyenérzetet. Évekig vizsgálta az embereket 1970 és 2007 között és azt tapasztalta, hogy egyre kevesebb ember állítja magáról, hogy nem félénk, hogy nem szégyenlős. Míg 1970-ben 5% állította magáról, hogy nem félénk típus, addig a legutóbbi felmérésében az derült ki, hogy 2007-ben amegkérdezettek 84%-a mondta magáról, hogy félénk, 43%-a mondta, hogy gyakran érezi magát félénknek, gyakran kerül olyan szituációba, amikor félelmet érez, és csak 1%-uk válaszolta azt, hogy ő magabiztos, nem szokot félni, nem érez félelmet, ha valamit meg kell tennie. 

Menekülés egy virtuális világba

A kapott adatokat jól tükrözi a fiatal férfiak viselkedése is, mivel egyre nehezebben vállalják fel önmagukat, egyre nehezebben fejezik ki érzéseiket. Mindehez köze lehet a médiában megelenő torz és negatív férfiképnek is. A férfiak elkezdtek félni a visszautasítástól, nem mernek személyesen ismerkedni, csajozni sem, emiatt könnyebb egy kiatalált világban sikereket és megerősítést nyerni. Mivel a játékokban mindent újra lehet kezdeni, nincs tét és a siker garantált, a fiatal fiúk könnyen beleragadnak ebbe a „virtuális hedonizmusba". Hasonló a helyzet a nap minden szakában elérhető ingyenes pornó oldalakkal is, sok kamasznak alakul ki ferde és valótlan képe a szexualitásról. Valósnak hiszik az ott látottakat, miközben számos fiatalnak kimarad az életéből az udvarlás folyamata, az érintés és a csók fontossága. 

Érdekes tényként emelte ki, hogy amelett, hogy a fiúk lényegesen sok időt töltenek el különböző virtuális játékokkal, 25%-al nagyobb arányban élnek otthon szüleikkel, mint a fiatal nők, lányok. Ez még önmagában nem lenne gond, de sajnos kevésbé, sőt egyáltalán nem veszik ki részüket a házimunkából, a családi feladatokból, úgy érzik mindez jár nekik, a szülők pedig nem tesznek ez ellen, nem parancsolnak rájuk, hogy kapják össze magukat. 


Forrás: TED.com

Az apák másképp mutatják ki a szeretetüket 

Zimbardo szerint az anyák védelmeznek, megölelnek minket ha valami rossz ér bennünket, óvnak minket egész életünk során. Az apáknak viszont más szerepet is be kell tölteni egy fiú gyermekkel nevelésénél. Az ő feladatuk, hogy példát mutassanak, hogy motiválják a fiúkat és úgynevezett teljesítmény alapú szeretetet nyújtsanak. A professzor persze kihangsúlyozta az a sajnálatos tényt is, hogy a fiatal férfiak jelentős része apa nélkül nőtt fel, az USA-ban csaknem a családok 40%-a csonka, vagyis sok az egyedülálló anya. A legtöbb esetben még fiatal korban szembesülnek a gyerekek a válással, ezért sokukat elriaszt a házasságtól a sok veszekedés és stressz. 

Iskola és motiváció

Az előadáson elhangzott, hogy tényként kell kezelnünk, hogy a nők sokkal keményebben dolgoznak, mint a férfiak, és ez már az iskolában is megmutatkozik, sokkal szorgalmasabban tanulnak. Ez persze nem azért van, mert a tanárok a lányokat kedvelik, a fiúkat meg utálják, vagy mert a suli az csajos dolog lenne, pusztán a fiúk lassabban fejlődnek, és nehezebb motiválni őket arra, hogy kitartóan tanuljanak. A professzor azt mondta, hogy emiatt is fontos képezni a tanárokat, sőt szerinte kellene egy mentor program is a férfiaknak, hogy ne bukjon ki ennyi fiú a suliból, hogy több fiatal férfi véggeze el az egyetemeket is. 

Mi lehet a megoldás?

Előadása végén pár mondatban összegezte, mi vezetne megoldásra a problémával kapcsolatban. 

  • Fontos lenne ha a fiúkat megtanítanák a felelősségvállalásra, ebben egy szülő nagyon sokat tud segíteni. Közös családi programok, beszélgetések és figyelem, ezek mind elmaradhatatlan kellékek.
  • Noszogatni kell a srácokat, hogy közösségben létezzenek, hogy ismerkedjenek, hogy ne féljenek a visszautasítástól, hiszen az életben is újra lehet próbálkozni.
  • Motiválni kell őket a tanulásra és segíteni nekik, ha kell.
  • Jó lenne, ha hanyagolnák a pornót és a videojátékokat, inkább valósítsák meg, fejezzék ki önmagukat, merjenek önazonosak lenni és hívjanak randizni lányokat bátran.
  • Az edzőtermi sportolás helyett peddig azt javasolta, sokkal jobb, ha a természetben végzünk ilyesfajta feladatokat. 

Ha további hasznos tanácsokat és érdekességeket akarsz hallani a témában, az alábbi videó a segítségedre lesz.