Tudtad, hogy a barátaid fele nem is a barátod?

16/09/20 kedd
ujnemzedek.hu
Egy amerikai kutatás rávilágított a csúnya valóságra. Most aztán kezdheted sorolni a neveket...

Amikor valakiről kimondod, hogy a barátod, akkor úgy gondolod, hogy ő is a barátjának tart - olyan ez mint a párkapcsolat, kölcsönös dolog. De egy friss kutatás szerint koránt sem így van, ugyanis mindössze az esetek ötven százalékában gondolja mindkét ember a másikról, hogy a barátja. Ciki.

A hiánypótló barátságügyi kutatást az MIT (a világ egyik legjobb egyeteme) kutatói végezték el, közel száz 23 és 38 éves alanyon. Olyan embereken végezték el a tesztet, akik valamilyen módon közel álltak egymáshoz, de általában egymással munkakapcsolatban lévő emberekről volt szó. A feladat egyszerű volt: feltettek egy kérdést, erre 0 és 5 közötti skálán lehetett választ adni. A 0 azt jelentette, hogy "nem ismerem ezt az embert", a 3 azt, hogy "barátomnak nevezném", az 5 pedig azt, hogy "ő a legjobb barátom". 

A kutatók azt találták, hogy míg a résztvevők 94 százaléka azt gondolta az általa megjelölt személyekről, hogy a barátságuk kölcsönös, mindössze 53 százalékban bizonyult ez igaznak. Azaz egy nagyon kis csoport tudta csak, hogy a barátsága viszonzatlan, míg igen sokan úgy hitték, a barátságuk viszonzott. 

Ha úgy gondolod, hogy ez a kutatás túl szűk körben zajlott ahhoz, hogy reprezentatívnak lehessen tekinteni, el kell keserítenünk. Kate Murphy pszichológuskutató a New York Timesban arról ír, hogy ez az eredmény egybecseng több olyan, nagyobb volumenű kutatással is, ami ugyanilyen eredményre jutott. Sőt, a teljes szórás valahol 34 és 53 százalék között mozgott, tehát még az is lehet, hogy ennél is rosszabb a helyzet. A kutatások között volt olyan is, ami 92 ezer ember megkérdezésével készült. 

A kutatók szerint ez az ellentmondás (mármint, hogy több embert gondolunk barátunknak, mint amennyi minket annak gondol) rengeteg pszichológiai problémához vezet. Egyrészt ahhoz, hogy sosem fogjuk tudni pontosan meghatározni, hogy mi a barátság, másrészt önértékelési gondjaink is akadhatnak belőle, arról nem is beszélve, hogy olyan embereknek szavazhatunk bizalmat, akik nem érdemlik meg. 

forrás: Sciencealert