Nyugodjunk meg, lesz romantikus szál is

17/02/22 szerda
ujnemzedek.hu
Zoltai Flóra az egyetem után döntött úgy, hogy nekivág a nagyvilágnak – majd egy barátnőjével Cambridge-ben lyukadtak ki. De miért éppen Anglia? És ott kolbászból van a kerítés? Hogy lesz egy takarítóból, üzletvezető helyettes? És ha már az lett, miért dönt úgy, hogy hazajön? Eláruljuk a poént: lesz romantikus szál!

Oké: szóval befejezted az andragógia és rendezvényszervezés szakot a Szegedi Egyetemen…

- Igen, a történet itt indul. volt a cél, mivel a nyelvet szerettük volna gyakorolni, ami ugye segít felkészülni a nyelvvizsgára, másrészről a barátnőmnek volt ott egy ismerőse, aki vállalta, hogy segít egy-két alapvető dolgot elintézni, ha már kint leszünk. Így lett albérletünk, NI (National Insurance) számunk, ami alapvető a munkavállaláshoz és bankkártyánk.


Flóra itt a Waterstone's könyvesbolt előtt áll, ahol a 2. emeleten lévő kávézóban dolgozott baristaként.

Szóval, ha valaki, még csak brahiból is nekivág a világkalandorságnak, akkor nem árt, ha van egy haver, aki korábban már feltérképezte a meghódítandó területet?

- Hogyne, az igazán nagy segítség és egy biztos pont az ismeretlenben. De munkát találni már így sem volt egyszerű, annak ellenére, hogy a nyári idény kezdetén mentünk ki - ilyenkor a szabadságolások illetve a turista szezon miatt szinte mindenhol van üresedés vagy nyári munkaerő felvétel. Még munkaközvetítő ügynökségekhez is elmentünk, de ők elutasítottak azzal az indokkal, hogy nincs helyi munkatapasztalatunk. Hogy is lett volna, mikor csak nemrég érkeztünk az országba? Végül majd' két heti munkakeresés után rátaláltunk egy olyan ügynökségre, amely külföldieknek is biztosított álláslehetőséget.

Mi volt az első melótok?

- A kevéske angol tudásom (melyet a suliban szedtem magamra) az egyik egyetemi kar, úgynevezett college takarítói feladatainak ellátására volt elegendő. Itt irodákat, valamint a közös helyiségeket kellett tisztán tartanom. Az itt töltött időszak alatt rengeteg új szót és kifejezés tanultam. A külföldi munkatársaimmal egész hamar megtaláltuk a közös hangot, de rajtuk kívül akadt pár angol is, akiknek a megértése nem volt egyszerű: rejtély és feladvány volt egyszerre -  főleg azoké, akik pöszén és hadarva, az ottani szlengnek megfelelően beszéltek. Mintha egy teljesen más univerzumból csöppentek volna oda.

De gondolom nem takarítóként akartatok megöregedni. Megelégszik ilyenkor az ember azzal, ami jut, vagy vadássza a lehetőségeket?

- Röpke 3 hónap alatt, a nyár végére sikerült annyi nyelvbéli tudást és önbizalmat felhalmoznom, hogy amikor lehetőség nyílt egy part time (részmunkaidős) kávézói barista állásra, rögtön lecsaptam rá. Egy könyvesbolt kávézójának csapatába kerestek munkatársat, aki a helyben készült szendvicseket, süteményeket és kávét adja ki a vendégek számára.


Aunties staff party a kollégákkal.

Nem volt nehéz a váltás?

- Nehéz volt, de inkább más. A kávékülönlegességek helyes elkészítésétől kezdve a rengeteg helyi süteményféle nevének és hozzávalóinak megtanulásán át a vendégek helyes kiszolgálásáig egy csomó mindenbe bele kellet tanulni. Az új munkatársak és a vásárlók különféle akcentusának és dialektusának megértéséről már nem is beszélve. Sokszor csak mosolyogtam és bólogattam, gondoltam abból nem lehet probléma. Mivel ebben a kávézóban magyarok is dolgoztak, többször kértem a segítségüket, hogy tanítsanak a munkakörömhöz kapcsolódó kifejezéseket illetve javítsanak ki, ha nem jól ejteném ki az angol szavakat (azt hozzá kell tennem, hogy az iskolában tanított amerikai angol sokban eltér a brit angol kifejezési módjától mind szavakban, mind pedig kiejtésben).

Akkor nem igaz a szóbeszéd, miszerint odakinn marják egymást a magyarok?

- De sajnos ez igaz, a magyarok nem igazán összetartók, ezt több felől is hallottam, viszont általánosítani azért nem szabad. Sok olyan oldal és fórum van, ahol segítik az újonnan Angliába érkező magyarokat - gondolok itt az Angol Kisokosra, ami az angol adórendszertől kezdve a brit állampolgárság megszerzésén át mindenféle témával foglalkozik illetve a facebookos csoportokra. Személy szerint nekem nem volt problémám a magyarokkal, sőt, többekkel sikerült jó baráti viszonyt kialakítani.

Oké: mikor érezted azt, hogy váltanod kell?

- 8 hónap után. A munkafolyamatok sablonszerűvé váltak, nem igazán találtam már kihívást abban, amit csinálok, feljebb lépésre pedig nem volt lehetőség. Mivel volt már több területen munkatapasztalatom és jobban beszéltem a nyelvet, több kávézóban és étteremben is voltam állásinterjún, végül egy tradicionális angol teaháznál (Auntie's Tea Shop) kaptam állást, mint pincérnő. A kedves kis horgolt asztalterítős hely falain régi, megsárgult képek és fotók az angol királyi családfáról és a város jellegzetességeiről, a faragott polcokon pedig helyi dzsemmek, teakülönlegességek és kézzel festett teáscsészék.


Értékes barátságok szövődtek a munkatársakkal is. Flóra mai napig tartja velük a kapcsolatot.

Ahogy azt mi itthon elképzeljük.

- Pontosan. Aki belépett oda, úgy érezte magát, mintha visszarepült volna az időben. Épp tavasz végén kezdtem el ott dolgozni és gyorsan fel kellett vennem a ritmust, mivel nyakunkon volt az őrült nyári szezon. A csapat 15 főt számlált, dolgozott ott angol, arab, lengyel, litván, spanyol, japán és naná, hogy magyar alkalmazott is, egyszóval elég színes volt a társaság.

Ez már a harmadik munkahelyed – volt olyan, amikor nagyon eleged lett már az egészből?

- A hirtelen rám szakadt temérdek új információ feldolgozása, a munkakörömhöz tartozó új ismeretek, az új munkatársakhoz tartozó új dialektusok megértése és megtanulása nem volt piskóta, sokszor voltam frusztrált és úgy éreztem, hogy nehezen jutok egyről a kettőre. Ilyenkor összeszorított foggal, de mosollyal az arcomon végeztem a teendőimet, és kemény munkával, de be tudtam bizonyítani magamnak és a külvilágnak, hogy igenis meg tudom csinálni, képes vagyok minden területen helytállni. A kezdeti nehézségek végül csak elmúltak pár hét után, egyre rutinosabb, felszabadultabb lettem és kezdtem jól érezni magam a bőrömben.

Akkor másképp kérdezem: volt olyan arc, akit nem tudtál elviselni? Ha volt, hogy viselted?

- Nyitott és baráti volt a viszonyom a kollégákkal. Oké, kivéve eggyel: volt egy észak-angol lány, Sophie, kemény skót akcentussal, akihez vagy két hónapig nem beszéltem, kizárólag csak akkor, ha nagyon fontos közlendőm volt a munkával kapcsolatban. Szerencsétlen azt hitte, hogy ki nem állhatom valamiért, közben pedig csak általában nem értettem semmit abból, ahogy beszélt és jobbnak láttam kerülni vele mindenféle kontaktust. 2 hónap után sikerült az ő dialektusát is felvennem a szótáramba és végül az egyik legjobb barátom lett.

Érezted különben, hogy megbecsülnek? Vagy másképp: volt hátrányod abból, hogy nem angolként akarsz boldogulni?

- A kemény munka meghozta gyümölcsét, ugyanis a főnökeim is látták az igyekezetemet és 5 hónap múltán csapatvezetői, supervisor pozíciót ajánlottak fel nekem, rá fél évre pedig már üzletvezető helyettes voltam. Így már a kasszazárás és a beosztottak eligazításán és felügyeletén túl az árurendelés, a bejövő számlák iktatása és egyéb irodai teendők tartoztak a hatásköröm alá, segítve az üzletvezető munkáját. Nagyon élveztem ezeket az új feladatokat és egyre csak az motoszkált bennem, hogy a legjobb tudásom szerint végezzek mindent. Jó volt a viszonyom a közvetlen főnöknőmmel, a többi munkatársammal is és a törzsvendégekkel is mindig jókat beszélgettem. Betanítottak arra is, hogyan készítsem a házi specialitásokat, a házi süteményeket és tortákat, melyeket előszeretettel sütögettem - néha több száz darabot! Később egy év múltán az üzletvezető talált egy másik állást, ami az ő ambíciójához közelebb állt, így megüresedett a posztja. A tulaj ekkor engem tett meg a teaház menedzserének, ami elég nagy falatnak bizonyult, hiszen a plusz feladatok mellett az összes felelősség engem terhelt: a beosztás írása, az új alkalmazottak szerződtetése és betanítása, felmondással kapcsolatos papírmunkák és ügyintézések, az adórendszer ismerete, a fizetések kalkulálása valamint a teaház működéséhez szükséges összes dolog, ami még egy helyinek is sokszor kihívás, nemhogy egy külföldi számára. A tulaj hölgy ugyan megígérte, hogy ott áll majd mögöttem és mindenben segíteni fog, amiben bizonytalannak érzem magam, ami kezdetben így is volt. Meglepően hamar belejöttem az új dolgok ellátásába is, így később már csak havonta látogatott meg minket és olyan dolgokba szólt bele, amikkel igazán nem is volt probléma, miközben a business jól ment. A kekeckedő és semmit nem értékelő stílusát még fél évig toleráltam a munkatársaim kérésére, de utána továbbálltam – viszont nem, nem azért történt ez, mert magyarként mentem oda. Egyszerűen így alakult.

És hova mentél tovább?

- Egy szintén nagy múltú kávézó és egyben turisztikai bolt (Sam Smiley) lett az új "otthonom". Itt kisebb csapatot kellett irányítanom üzletvezető helyettesként. Nagyon szerettem ott dolgozni, mert amellett, hogy elismerték a tudásom és a tapasztalatom, az üzletvezető és a tulaj is készségesen segített mindenben úgy, hogy hagytak közben kibontakozni. Nemcsak főnökként, hanem emberileg is megszerettem őket, ezért is volt nehéz, mikor felötlött a hazaköltözés gondolata.


Munkatársakból, barátokká váltak.

Nofene. Azért ez hirtelen váltás.

- Nem tudom, emlékszel-e arra a személyre, akit említettem a történet legelején, aki segített mindenben Angliába való érkezésemkor? Hát úgy alakult, hogy ez a szegedi fiú lett a párom, szerelembe estünk és idővel össze is házasodtunk. Ezek után merült fel a családalapítás és a hazaköltözés terve.

Ennyire egyszerűen?

- Nem volt egyszerű, sok mindent kellett mérlegelni. Viszont a hazaköltözéssel és a vállalkozással kapcsolatos kérdésekben minden jól alakult, amit egy pozitív jelnek vettünk.

Hát gratulálunk. 4 év viszont kemény idő – összvissz ugye ennyi időt töltöttél kint. Mennyire sikerült elérned, amit szerettél volna, többnek érzed-e magad?

- Külföldön az ember úgy tanul, mint egy kisgyerek. Még az is, akinek volt valamilyen szintű nyelvi előképzettsége. Szinte mindent az alapoktól kell kezdenie, majd a hallott és többször ismételt szavak, kifejezések beleépülnek a tudatába és már akaratlanul is helyesen használja őket beszéd közben. Így lesz egy alapszókincse és kifejezéstára, amibe folyamatosan épülnek bele az újdonságok és végül azon kapja magát, hogy anyanyelvi szinten beszél és gondolkodik - néha magában is.  Persze akadnak nyelvi kurzusok is a külföldiek számára, de sokaknak nem építhető bele a napirendjébe, főleg, akinek több állása is van egyszerre, így jóformán a közvetlen környezetüktől tanulnak.

Hogy mivel lettem gazdagabb? A folyékony angol beszéd által magabiztosságban, barátokban és hogy bármit képes vagyok véghezvinni, ha megvan a töretlen kitartásom. Hiszen a kitartás és a kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét. Ez a kitartás segít minket ahhoz, hogy az itthon, Magyarországon való bürokratikus és sokszor életidegen szabályoknak eleget téve működjünk úgy, hogy szinte minden nap nehézségbe ütközik egy fiatal vállalkozó.

De mégis: mekkora meló hazaköltözni 4 év után? Mennyi cucotok volt? Mit hoztatok haza - mitől váltatok meg? Hogy lett pecótok itthon?

- A hazaköltözés mellett azért döntöttünk, mert az esküvő után komolyan motoszkált bennünk a végleges letelepedés, a családalapítás gondolata a férjemmel. Ő igazi patrióta, és bennem is motoszkált a honvágy.

A végleges letelepedés is természetesen megfordult a fejünkben, hiszen mindenünk megvolt: jó albérlet, vezetői pozíció a munkahelyen, autó, barátok, családtagok. De folyamatosan az motoszkált a fejünkben, hogy saját magunk urai akarunk lenni. Végül akkor döntöttünk a hazaköltözés mellett, amikor Szegeden találtunk egy, a céljainknak megfelelő kiadó üzlethelyiséget. Ezt pályázás útján meg is nyertük, és kezdődhettek a felújítási munkáltok. Ekkor még Angliában laktunk, a férjem havonta járt haza egyeztetni a művezetővel és felügyelni a munkálatokat, ami így távolról nem volt egyszerű.

A költözés ehhez képest majdnem sétagalopp volt - több nemzetközi fuvarozócég közül is választhattunk, amelyik hazahozza a bútorainkat és egyéb tárgyainkat, amiket felhalmoztunk az évek során. Persze rengeteg dolgot, többek között bútort és háztartási eszközt hagytunk ott a következő bérlőnek vagy ismerősöknek, amik nem voltak feltétlenül szükségesek, hiszen a dolgok hazaszállítása is elég költséges. Én vagy 5 óriás kukászsáknyi ruhát hagytam az ottani vöröskeresztnek.

Szerencsés időben költöztünk haza, ugyanis a családom tulajdonában álló egyik lakás megüresedett, ahova azonnal be is költözhettünk, így nem kellett albérletet keresgéljünk. Ez azért is volt nagy segítség a számunkra, hiszen az általunk bérelt üzlethelyiség nagyon sok felújítást és anyagi ráfordítást igényelt, így abba fektettük bele az Angliában megtakarított pénzünk jórészét.


Auntie's Tea Shop, itt dolgozott Flóra.

Mi hiányzik most a legjobban Angliából? És mi hiányzott itthonról a leginkább?

- Angliából legjobban a barátaim hiányoznak és azok a családtagjaim, akik Angliában telepedtek le. Ezen felül hiányzik az ottani kis városunk, Cambridge, ami szerintem Anglia egyik gyöngyszeme. Hiányzik a segítőkészség, az emberekhez való hozzáállás, a gyors ügyintézés, a keresethez képest igazán olcsó étel és ruhaválaszték, a parkokban játszadozó és a füvön heverésző gondtalan emberek vidámsága, az utcán zenélő fiatal tehetségek dallamai, a különféle nemzetiségű emberek megismerése és nem utolsó sorban az angol nyelv használata.

Amíg Cambridge-ben éltem, épp Szeged hiányzott, az itteni barátaim és a család. Szerintem ha valaki több helyen is élt hosszabb-rövidebb távon, annak a szíve mindig kicsit visszavágyik oda, ahonnan elköltözött. Én is, ha tehetem, szeretek Cambridge-be látogatni nosztalgiázni, miközben a kis utcákat járva csak úgy zúdulnak rám a szép emlékek.