Most már tudományos tény: annál boldogabb vagy, minél kevesebbet lógsz a Face-en

18/11/21 szerda
ujnemzedek.hu
Állandóan a Face-en lógsz? Depressziós és magányos lehetsz tőle egy friss kutatás szerint.

A különböző közösségi platformokon töltött idő növelheti a depresszió és a magány érzését az emberben - derült ki a Facebook, a Snapchat és az Instagram használatát vizsgáló első kísérleti tanulmányból, amelyet a Journal of Social and Clinical Psychology című folyóirat közölt.

A Pennsylvaniai Egyetemen dolgozó Melissa G. Hunt és kollégái azt a három közösségi platformot vizsgálták, amelyek a legnépszerűbbek voltak a vizsgálatba bevont 143 egyetemi hallgató körében - írja az Eurekalert tudományos hírportál.


Fotók: Pixabay

Napi 10 perc Facebook, Snapchat, Insta

A tanulmány kezdetén a résztvevők mindegyikének ki kellett töltenie egy kérdőívet a hangulatára vonatkozóan. A hallgatókat véletlenszerűen osztották szét két csoportra: a kontrollcsoport tagjai a szokásos módon használhatták a közösségi oldalakat, míg a másik csoportnak napi 10-10 percre kellett korlátoznia a Facebook, Snapchat és Instagram használatát.

A következő három hétben a résztvevőknek képernyőfotókat kellett készíteniük az iPhone-juk akkumulátor-használatáról, hogy a kutatók heti bontásban lássák, az egyes alkalmazások mennyi ideig voltak használatban a képernyőn. Az adatok fényében Hunt és kollégái megnézték, hogy az egyes résztvevőknél egyebek között milyen mértékű volt "a valamiből való kimaradástól félelem", a szorongás, a depresszió és a magány érzése. Melissa G. Hunt szerint:

"Ha az ember a szokásosnál kevesebb időt tölt a közösségi platformokon, az jelentősen csökkenti a depressziót és a magányt. Ez a jótékony hatás különösen azoknál a résztvevőknél volt érzékelhető, akik depressziósabbak voltak a tanulmány kezdetén." 

Hozzátette: az eredmények ugyanakkor nem azt jelentik, hogy a 18-22 éves korosztály tagjainak teljesen ki kell zárniuk a közösségi oldalakat, de ezen applikációk használatának korlátozása hasznos lehet számukra.

Mások élete

A közösségi médiával foglalkozó irodalmak egy része szerint a különböző platformok böngészése közben a felhasználók összehasonlítást végeznek.

"Amikor az ember mások életét nézi, különösen az Instagramon, könnyedén arra a következtetésre juthat, hogy mások élete sokkal menőbb vagy jobb mint a sajátja" - magyarázza a kutató. 

A szakemberek szerint ugyanakkor nem tudni, hogy ezek az eredmények más közösségi platformok és korcsoportok esetében, illetve eltérő körülmények között is érvényesek-e. Hunt szerint noha a tanulmány nem határozza meg azt az optimális időt, amelyet a felhasználóknak ezeken a platformokon kellene tölteniük, vagy hogy miként lehetne őket a legjobban használni, az eredményekből azonban mégis kirajzolódik két olyan konklúzió, amelyek betartása egyetlen közösségimédia-felhasználónak sem árthat.

Először is csökkenteni kell a szociális összehasonlításra alkalmat adó lehetőségeket. "Amikor az ember nem azzal van elfoglalva, hogy a kattintásvadász tartalmakat bújja a közösségi médiában, akkor több időt szentel azoknak a dolgoknak, amelyek nagyobb valószínűséggel töltik el elégedettséggel a saját életét illetően".

Másodszor, mivel ezek a platformok még jó ideig az életünk részei maradnak, ezért a társadalomnak ki kell találnia, hogy miként lehetne őket úgy használni, hogy a legkevesebbet ártsák a felhasználóknak.

Az emberek negyven százaléka magányos az okostelefonja nélkül

Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk azzal a témával, hogy miként hat ránk, amikor nem tudjuk elérni a telefonunkat. A reggeli rohanásban otthon felejtett telefonok, nagy bosszúságot tudnak okozni: reprezentatív felmérések szerint a vizsgált emberek negyven százaléka magányosnak érzi magát az okostelefonja nélkül. 

A 24 órára telefonjuk nélkül hagyott emberek 53 százaléka elvonási tüneteket is produkált: dühösek, türelmetlenek, ingerlékenyek lettek. Az okostelefontól, internettől függés így a drog-, vagy alkoholfüggőséghez hasonlítható. 

Ha kialakul a függőség, akkor szakemberre van szükség, de sokszor az emberek nem veszik észre, vagy nem ismerik be, hogy függők lennének. Már vannak olyan alkalmazások, amelyek segítenek a probléma felismerésében azzal, hogy megmutatják, naponta hányszor használja a felhasználó a közösségi oldalakat és egyéb applikációkat.

"Ma már eleget Facebookoztál!" - új funkciók az Instán és a Facebookon

Erről is írtunk már cikket: Beállíthatod, hogy figyelmeztessenek: mára elég lesz a görgetésből. 

Nagyon sok cikkünkben foglalkoztunk már vele, hogy a közösségi oldalak, főleg az Instagram és a Facebook rettentő módon be tudják szippantani az embereket, konkrétan függőséget okoz(hat)nak. Úgy látszik, ez az infó végre a Facebook vezetőihez és fejlesztőihez is eljutott, ugyanis azt találták ki, hogy új funkciókat hoznak létre. Méghozzá olyanokat, amelyek segítségével a felhasználók még tudatosabban rendelkeznek majd az Instagramon és Facebookon töltött idejük felett, illetve hogy az eszközök elősegítik a szülők és a tinédzserek közötti kommunikációt is a helyes online szokások kialakításáról. Azért ez nem semmi, amikor maga a Facebook figyelmeztet a túl sok facebookozásra!

De miről is van szó konkrétan? Olvasd el cikkünkben ide kattintva. 

Forrás: MTI