Miért mindig az kell, amit nem kaphatunk meg?

16/11/28 hétfő
ujnemzedek.hu
A szomszéd kertje mindig zöldebb – nem véletlenül született ez a mondás. De miért van az, hogy a legtöbbször nem vagyunk elégedettek azzal, amink van és szebbre/jobbra/többre vágyunk? Szabó Sára pszichológus szerint ez egy általános probléma.

Miért van az, hogy gyerekek módjára sokszor azután sírunk/vágyakozunk, amink nincs? Ez egy általános "rossz szokás" vagy csak nagyon kevés emberre jellemző?

Sz. S: Mondhatjuk, hogy általános, hiszen ha a szívünkre tesszük a kezünket, mindannyian megéltük már ezt. Természetes, hogy vágyunk dolgokra, éhesek vagyunk és enni szeretnénk, magányosak vagyunk és társat szeretnénk, keressük a hivatásunkat, amiben ki tudunk teljesedni. Ezek fontos dolgok, de vajon tényleg tudjuk, mire vágyunk, és ha megkapjuk, tudunk neki örülni és elégedetten élvezni, amink van?

A fogyasztói társadalom nem kedvez ezeknek az érzéseknek, a jóga hagyományában alaptételnek számító elégedettség nálunk kiveszőben lévő érték. Régen, de Magyarországon elég a szocializmusra gondolnunk az elérhető jóllétnek külső korlátai voltak. Mindenki tudta, hogy nagyjából mi az elérhető, és egy szűk palettáról kiválasztotta a számára megfelelő árut. Manapság a vágyaknak csak a képzelet szabhat határt, plázák és üzletek sora kínálja számunkra termékeit, és ha nem találok megfelelőt, néhány kattintással rendelhetek a neten. Ugyanez megjelenik a kapcsolatoknál is, árubőség van. Belépek a Tinderre, és jobbra vagy balra húzom az arcokat, elmegyek egy héten 2-3 randira, végül is egyik sem volt rossz, de miért akadnék le nála, hiszen ki tudja, kivel találkozom holnap?



Teljesen lerombolja az önbizalmunkat, ha nem szeretnek viszont minket. (Kép: Pinterest)

A viszonzatlan/lehetetlen szerelem sokkal erősebb sokszor, mint egy hús/vér valós kapcsolat. Miért van ez?

Csináljunk egy gondolatkísérletet! Voltál már úgy, hogy megismerkedtél valakivel, és megőrültél érte, voltak pillangók a gyomorban és aztán veszettül szenvedtél miatta, mert úgy érezted, ő lett volna a tökéletes? Folytatva a kísérletet néhány év múlva összefutsz az illetővel, és azt kérdezed magadtól: Most komolyan miatta voltam úgy oda? Mi fogott meg benne egyáltalán?

Ha ismerős a jelenség, akkor nagyon könnyen érthető, hogy miről is van szó. A beteljesületlen szerelmünk tárgyáról csak nagyon kevés információnk van. Alig ismerjük tulajdonképpen, és a legtöbb tulajdonságáról fogalmunk sincs, tehát mit teszünk? Kiegészítjük az információnkat a képzeletünkkel. Ha egyszer tett egy kedves gesztust, akkor biztosan kedves, és jószívű. Ha éppen valamilyen munkahelyi sikert mesélt el, akkor biztosan általában is sikeres a munkájában. A találkozások alkalmával igyekszünk a legjobb oldalunkat mutatni, amit hiányzó tapasztalat híján a képzelet még fel is tupíroz, tehát eleinte nem a személybe vagyunk szerelmesek, hanem a róla kialakított képbe. A beteljesületlen szerelmek azért olyan lángolóak, mert a fantasztikus partnerről kialakított képet nem rontja el a valóság. Akivel együtt élünk, annak látjuk a számunkra kevésbé vonzó tulajdonságait is. A tartós együttélés titka, hogy ki kell bírnunk, amikor összeomlik a kezdetben kialakított fantáziakép, és tudjunk őszintén kíváncsiak lenni párunk valódi énjére.

Miért mások szemein keresztül értékeljük magunkat? Miért vesz oda az önbizalmunk, ha elhagynak minket?

Minél mélyebben ásunk a tudományos elméletekbe, annál inkább kiderül, hogy nincs objektív valóság, mihez mérnénk tehát magunkat? Életünk során mindig reflektív kapcsolatban fejlődünk, azaz mindenki visszatükrözi nekünk énünk egy darabját, és ezek a tükrök nagyon fontos információt jelentenek számunkra. A párunkkal is folyamatosan tükrök vagyunk egymás számára, és itt nagyon nagy az a felület, ahol a tükrözés megnyilvánul.

Amikor szerelmesek vagyunk, szinte feloldódunk egymásban, a legbelsőbb szféránkba engedjük be a másikat. A szakításkor ez az, amit elveszítünk, védtelennek érezzük magunkat, és teljesen érthető, hogy ez egy időre az önbizalmunkra is hatással van. Egy időre teret kell engednünk ezeknek az érzéseknek is, hogy túlléphessünk rajtuk!

Hogyan lehet ezek ellen a dolgok ellen tenni? Milyen tippeket adnál a pácienseidnek, hogyan értékeljék jobban azt, amijük van?

-  Először tedd fel magadban a kérdést: Mire vágyom valójában? - és a lehető legpontosabban válaszold meg magadnak.

-  Ezután vizsgáld meg, hogy mit teszel azért, hogy teljesüljenek a vágyaid? Ha azt szeretném, hogy a párom legyen igazi férfi, ő úgy tudja ezt megvalósítani, ha én igazi nő vagyok (és fordítva).

-  Mindig ellenőrizd: biztosan vágyom én erre? Ha azt szeretném, hogy legyen határozott, akkor el kell majd viselnem, hogy nem mindig az van, amit én akarok.

-  Tudatosítsd, hogy énjének csak egy pici darabját láttad, és akibe szerelmes vagy, nem biztos, hogy létező személy!

-   A jól ismert párunk szintén tud meglepetéseket okozni, ha hagyjuk neki!

-  A rosszra automatikusan ki vannak hegyezve az antennáink, jegyezd meg azt is, ha valami jó történik, ha jól esik, amit mond vagy tesz a párod!

-  És végül komment nélkül ajánlok nektek egy mondást:
Amit nem kapunk meg, arra valójában nincs is szükségünk!