Halogatunk, de meddig?

19/01/03 csütörtök
ujnemzedek.hu
Mindannyiunk életében vannak olyan döntések, amelyeket az adott pillanatban nem tudunk, vagy éppen nem szeretnénk meghozni. Azonban egy dologra nem gondolunk: a szabadságunk egyik leggyakorlatibb élménye, hogy dönthetünk, választhatunk, hogy ezt vagy azt fogjuk tenni.

3 ok, amiért halogatásra

Manapság már általánosnak mondható, hogy „nem szeretjük elkapkodni” a döntéseinket. Pedig, ha őszinték vagyunk magunkhoz, sok esetben ez nem más, mint egyszerű halogatás. Miért halogatunk?

„A bőség zavara”

A halogatáshoz a legtöbbször már az is elég, hogy túl sok lehetőség közül választhatunk, miközben – értelemszerűen – arra törekszünk, hogy a legjobbat válasszuk. Mindig és mindenből. Mi ebben a veszélyes? Nos, leginkább az, ha elfeledkezünk arról: hogy szinte mindig (mindenkinél és mindennél) van jobb. Mindegy, hogy egy okoseszközről, vagy egy párkapcsolati krízisről beszéljünk. Sem ez a tény, sem pedig a bizonytalantól való félelmünk nem lehet kifogás arra, hogy halogassunk. Gondoljuk át racionálisan és válasszunk. Nehéz lesz? Nagyon. Megéri? Nagyon.

„De egyedül nehéz.”

Ez így van, viszont bizonyos döntéseket nem hozhatnak meg helyettünk. A legjobb barátaink, a párunk, de még a családtagjaink sem. Ezekkel nekünk, magunknak kell megbirkóznunk. Ráadásul gyakran ezek a legnehezebb döntéseink (elhagyjam-e a párom? Váltsak-e munkahelyet? Stb.). Mindazonáltal ilyenkor sem szabad elfelednünk, hogy ezek, a legnehezebb döntések tudnak a legnagyobb hatással lenni a személyiségünk és a jövőnk alakulására. Épp emiatt ijesztőek? Természetesen! De ez nem jelenti azt, hogy félnünk kell tőlük. Sőt! Attól, hogy mások nem dönthetnek helyettünk, még segíthetnek abban, hogy lehetőség szerint minden információ a rendelkezésünkre álljon a megfelelő döntéshez. Viszont! Ne kínozzunk senkit a „te hogyan döntenél” kérdésekkel. Gondoljunk csak bele, mi mit mondanánk, ha valaki más jövője múlna a mi döntésünkön? Ugye…


Fotó: Pixabay

Mindig lehet mással foglalkozni

Mindig akad valami, amivel szívesebben foglalkoznánk, mint azzal, hogy döntést hozzunk ilyen-olyan témákban, vagy éppen megtegyük, amit meg kell tennünk, ahhoz, hogy kimozdítsuk magunkat valamilyen szituációból. Ilyenkor érdemes lehet feltennünk magunknak a két kérdést: biztos, hogy most van itt ennek az ideje? Biztos, hogy ez most a legfontosabb? Ha ezt elmulasztjuk, nem csak azt érjük el, hogy azzal az adott dologgal nem haladunk, ami helyett pótcselekvés(eke)t végzünk, de magát a döntési/folyamatot is elhúzzuk, amiből hosszú távon szintén nem jövünk majd ki jól.

De akkor is…

Dönteni nehéz. Tenni és problémát megoldani mindig nehezebb, mint beszélni róla. Sőt, bizonyos problémákról még beszélni is nehéz. Viszont nem szabad, hogy eltántorítson minket, hogy nem tudjuk, hogy jól fogunk-e dönteni. Hiszen abból kifolyólag, hogy nem mindig ismerjük a döntésünk következményeit (és ehhez kapcsolódóan a jövőt), nem lehet ok arra, hogy ne éljük az életünket, hogy kiadjuk a kezünkből az irányítást.

Erősebbek vagyunk annál, minthogy hagyjuk, hogy valaki más, vagy éppen valami más irányítsa az életünket helyettünk. A sorsunk nem attól a miénk, hogy valahol, valaki, valahová megírta, hanem attól, hogy mi magunk írjuk. A döntéseink, a tetteink által. Mi van, ha hibázunk? Tanulunk belőle. Mi van, ha elbukunk? Felállunk. „Persze, könnyű azt mondani”. Így van. Ahogy például visszavágni is könnyebb, mint elfogadni, ha valaki másnak van igaza…

Nem mintha ezt azt jelentené, hogy igazunk van. Csak azt, hogy mi ezt gondoljuk.

Forrás: mipszi.hu