4 dolog, amiért kötelező lenne többet aludnod

16/09/27 kedd
ujnemzedek.hu
Nem kérdés, hogy mindannyian szeretünk aludni – de akkor mégis miért helyezzük a végtelen hosszú prioritási listánkon szinte legalulra? A kérdés költői. Ma van az alvás világnapja, mi pedig 4 olyan okot mutatunk, amiért érdemes lenne sokkal jobban odafigyelni arra, mennyit, mikor és hogyan alszol.

Több alvás = Jobb döntések

A fiatalok, főleg az egyetemi hallgatók odafigyelnek arra, hogy jó emberek legyenek, fejlődjenek, sikereket érhessenek el – mégis rengeteget buliznak, tévéznek, ezek mellett pedig minden energiájukat lefoglalja a munka és az iskolai feladatok. Ahhoz viszont, hogy sikeresek legyünk, elengedhetetlen, hogy jól érezzük magunkat a világban, ebben pedig nem is gondolnád, mekkora szerepet játszik a jó alvás. Egy 2011-es kutatás alapján elmondhatjuk, hogy az önuralom egyik kulcsa az alvás. A kutatók ugyanis erős összefüggést találtak az illetlen viselkedés, az önuralom elvesztése és a kevés alvás között. A kiegyensúlyozott alvók, akik többet és kiszámíthatóbb időben alszanak, jobb döntéseket hoznak, nehezebben gurulnak dühbe, ez pedig sokat segíthet a sikeres karrier építésében.

Több alvás = Magasabb életminőség

Talán mondhatjuk, hogy mindenki örül annak, ha egészséges és boldog. Egy az érzelmek, az agy és az alvás közötti kapcsolatokról írt tanulmány szerint a kevés alvás érzékennyé tesz minket másnapra. Gondolj bele: minden egyes napunk érzelmek, behatások, hangulatok tömkelege és mindössze a jó alváson múlik, hogy ezekre hogyan reagálunk. Megéri a több alvás, nem?

Több alvás = Jobb jegyek

Triviális, de nem árt hangsúlyozni, hogy az egyetemisták többsége azért törekszik a jobb jegyekre. Mindenki örül a mikroökonómia kettesnek, de az ötös még jobban csillog a NEPTUN-ban, ha apunak meg kell mutatni, mi újság. Akkor miért alszanak a legkevesebbet arányaiban az egyetemisták a világon? A tanárok sem véletlenül mondogatják, hogy „a vizsga előtt inkább aludj egy jót, mint hogy még egyszer átnyálazd a tananyagot egy hajnalig tartó etapban”. Tudományos kutatások igazolják, hogy erős a kapcsolat a jó jegyek és a minőségi alvás között és azt is bebizonyították, hogy kimutatható összefüggés van a kevés alvás és a koncentrációzavar, a rossz teljesítőképesség között. Ha az alvás kárára tanulsz, az a teljesítményeden is meglátszik majd. Aludj. Légyszi.

Kevesebb alvás = nagyobb esély a betegségekre

Tudtad, hogy a kettes típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a rák, az ízületi megbetegedések és a vérnyomással összefüggésbe hozható betegségek mögött is a minőségi alvás hiánya áll? Egy kutatás során normális testsúlyú, egészséges fiatalokkal kísérleteztek. A teszt során egy héten keresztül mindössze napi négy, vagy annál is kevesebb alvás volt az engedélyezett. Az egyetlen hét alatt a vizsgált alanyok híztak, teljesen átalakult a hormonháztartásuk, aminek következményeként megnőtt az esélye a fent felsorolt betegségek bekövetkezésének. És mindössze egy hét alatt. Gondolj bele, milyen hatással van rád, ha ennél is többet virrasztasz.

Képzelj el egy világot, amiben az emberek kedvesebbek, kevésbé ingerlékenyek, kiegyensúlyozottabbak és okosabbak! Na, ez az a világ, amiben az emberek sokat alszanak. Aludj! És még aludj egy keveset. Ezután pedig aludj még!